Őrült számot mondott be Trump jelöltje: drámai tempóban kellene fegyverkeznie Kína legnagyobb ellenségének
Globál

Őrült számot mondott be Trump jelöltje: drámai tempóban kellene fegyverkeznie Kína legnagyobb ellenségének

Portfolio
Elbridge Colby – akit Donald Trump a védelmi politikai államtitkár-helyettesi posztra jelölt – kijelentette, hogy a Kína elrettentéséhez Tajvannak 10 százalékra kellene emelnie a védelmi kiadásait – közölte a Reuters.

Colby a szenátusi meghallgatásán úgy fogalmazott, hogy a szigetnek GDP-arányosan jelentősen meg kellene emelnie a védelemre elköltött pénzösszeget.

Inkább 10%-ra, vagy legalábbis valami ilyesmire lenne szükségük, és valóban a védelemre kellene összpontosítaniuk. Tehát megfelelően ösztönöznünk kell őket

– mondta, miután kifejtette, hogy a jelenlegi szint a 3 százalékot sem éri el, ami meglátása szerint túl kevés. A kijelentések egy olyan időszakban történtek, amikor az Egyesült Államok és Kína között növekszik a feszültség a Távol-Keleten, mivel a keleti nagyhatalom az elmúlt években jelentősen növelte a globális befolyását. Peking rendszeresen fenyegeti hadgyakorlatokkal a globális chipgyártó nagyhatalomnak számító dél-kínai-tengeri szigetet, mivel Kína 1949 óta igényt tart a terület ellenőrzésére. A „kvázi független” Tajvannak eddig az Egyesült Államok volt a legnagyobb partnere, hogy ellen tudjon állni a szomszédos hatalom nyomásának, bár a felek nem tartanak fenn hivatalosan diplomáciai kapcsolatot egymással.

Colby azt mondta a Szenátus Fegyveres Erők Bizottságának, hogy Washingtonnak tovvábbra is fontos nemzetbiztonsági érdekei vannak Tajvanon, még akkor is, ha a sziget státusza nem „létező” az Egyesült Államok számára.

Tajvan elvesztése, Tajvan bukása katasztrófa lenne az amerikai érdekek szempontjából

– emelte ki, utalva mindezzel arra, hogy az utóbbi években a katonai erőegyensúly jelentősen megváltozott az Egyesült Államok és Kína között az utóbbi javára. Szerinte ezen a tendencián változtatni kell, és ez lenne az ő elsőszámú prioritása is egyben. Tajvan nehéz kihívás elé állítja az amerikai döntéshozókat, mivel a kormány 3 százalékra emelte volna a védelmi költségvetést, az ellenzéki többségű parlament ezt nem fogadta el, sőt, megszorításokat vezettek be. A washingtoni döntéshozók aggodalmakkal vették tudomásul a döntést, ám a tajpeji kormány ennyivel még nem akarja lezártnak tekinteni az ügyet: több milliárd dolláros katonai bevásárlásokkal szeretné megnyerni a jövőben is a Fehér Ház támogatását.

Címlapkép forrása: Daniel Ceng/Anadolu via Getty Images

Kiszámoló

Mennyit buksz egy hét alatt?

Nagyon gyakori eset tanácsadásokon, hogy valaki 40-50 millió forinton ül lekötés nélkül, gyakran már hónapok vagy akár évek óta, mert nem tudja, hogy mikor lesz rá szüksége. Két legjellemz

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
GettyImages-2200940194