Az egyiptomi javaslatot, amelyet a Hamász üdvözölt, Izrael és az Egyesült Államok pedig bírált, egy kairói csúcstalálkozó zárásaként fogadták el. Abdel Fattah al-Szíszi egyiptomi elnök bizakodását fejezte ki, hogy Trump képes lesz békét teremteni a izraeli katonai támadások miatt romokban heverő Gázai övezetben.
A terv szerint egy független, palesztinokból álló adminisztratív bizottság venne át ideiglenesen az irányítást Gázában a háború után, előkészítve a Palesztin Hatóság (PA) visszatérését. A bizottság felügyelné a humanitárius segélyeket és az övezet ügyeinek kezelését.
A Hamász, amely 2007 óta irányítja Gázát, egyetértett a javaslattal, és bár nem jelölne tagokat a bizottságba, jóváhagyási jogot kér annak feladataira, tagjaira és napirendjére vonatkozóan. Az egyiptomi külügyminiszter szerint már döntöttek a bizottság tagjairól.
Az izraeli külügyminisztérium elutasította a tervet, mondván, az 'elavult perspektívákra épül', és kifogásolta a PA-ra való támaszkodást, valamint azt, hogy a terv szerint a Hamász hatalmon maradna. Washington szintén nemtetszését fejezte ki, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi javaslat nem veszi figyelembe Gáza lakhatatlan állapotát.
Mahmúd Abbász palesztin elnök ellenben üdvözölte az egyiptomi kezdeményezést, és felszólította Trumpot, hogy támogassa ezt a tervet a palesztinok kitelepítése helyett.
Abbász kijelentette, hogy kész elnöki és parlamenti választásokat tartani, ha a körülmények ezt lehetővé teszik.
A PA utoljára 2005-ben tartott erősen megkérdőjelezhető tisztaságú választást. Abbász azóta ilyen-olyan okokra hivatkozva rendszeresen elnapolja a hasonló eseményeket, a Hatóság tagjait maga nevezi ki.
Címlapkép forrása: Mahmoud ssa/Anadolu via Getty Images