Úgy tűnik, nem teljesen áll le Ukrajna amerikai támogatása: egy területen maradhat az együttműködés
Globál

Úgy tűnik, nem teljesen áll le Ukrajna amerikai támogatása: egy területen maradhat az együttműködés

Portfolio
A CNN egy, a helyzetet jól ismerő forrásra hivatkozva azt írja, hogy Donald Trump bejelentése nem jelenti azt, hogy minden támogatási területen leállás következik Ukrajna számára.

A botrányba fulladó február 28-i sajtótájékoztató után nem jelentett hatalmas meglepetést az amerikai elnök bejelentése, hogy leállítja a fegyverszállítmányokat Ukrajna számára. Önmagában egy ilyen változás súlyos következményekkel járhat a háborúval sújtott kelet-európai ország számára, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy az Egyesült Államok pontosan meddig menne el a támogatások leállításában, Washington segítsége ugyanis sokrétű: a fegyverszállítmányoktól kezdve a gazdasági segítségen át a hírszerzési együttműködésig számos területre kiterjed, éppen ezért a teljes vágás drámai következményekkel járhat Kijev számára, még akkor is, ha az európai szövetségesek láthatóan igyekeznek betölteni az amerikaiak távozásával esetlegesen fellépő űrt.

Az amerikai lap viszont arról számolt be, hogy

az egyik legfontosabb területen fellélegezhetnek az ukránok, ugyanis Washington nem tervezi, hogy az eddigi hírszerzési együttműködést is megszakítsák.

Amennyiben a hír igaznak bizonyul, az apró pozitívumot jelenthet a kijevi hadvezetés számára, ugyanis az Egyesült Államok hírszerző szolgálatai kulcsfontosságú adatokkal támogatják a csapásokat az oroszok állásai ellen, gyakran ők osztják meg a koordinátákat. Az értesülést egyelőre hivatalos forrásból nem sikerült megerősíteni.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!

Ez is érdekelhet
trump zelenszkij ukrán amerikai elnök