Először is, ez felfüggesztés, ami azt jelenti, hogy van remény a folytatásra. Szóval ez zsarolódiplomácia, nem pedig szakítás. Másodszor, ez nagyon fájdalmas, de nem végzetes. Értelmetlen emberéleteket és elvesztett területeket kell ezért fizetnie Ukrajnának, de nem fogunk veszteni. Harmadszor, meg vagyok győződve arról, hogy megoldást találunk erre az új adminisztrációval”
– mondta egy meg nem nevezett vezető ukrán tisztviselő a Politicónak.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök (aki nem azonos a fenti nyilatkozóval) nyilvánosan is köszönetet mondott az Egyesült Államoknak és azt mondta: bízik benne, hogy
az Egyesült Államok, a világ vezetőjeként és Ukrajna egyik legnagyobb partnereként továbbra is támogatni fog, ahogy tette ezt az elmúlt három évben.”
Olekszandr Merezskó, az ukrán parlament külügyi bizottságának tagja viszont azt mondta, hogy „szörnyen néz ki a helyzet,” különösen a légvédelmi eszközök területén, mindez pedig „politikai csapás Ukrajnának.”
Kiderült, hogy Trump, most hogy van alkalma Oroszországot és Ukrajnát egyaránt befolyásolni, arra használja a lehetőséget, hogy az agresszor helyett az agresszió áldozatára helyezzen nyomást”
– mondta a politikus a lapnak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még nem reagált a fejleményekre, viszont hétfőn azt mondta: Amerika kizárólag Putyint segíti azzal, ha felfüggeszti Ukrajna támogatását.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images