Komoly dicséretet kapott Donald Trump az orosz külügyminisztertől
Globál

Komoly dicséretet kapott Donald Trump az orosz külügyminisztertől

Portfolio
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap megdicsérte Donald Trump amerikai elnöknek a "józan ész" szerinti célkitűzését, amellyel véget kíván vetni az ukrajnai háborúnak, és pragmatikus vezetőnek nevezte őt. Egyúttal azzal vádolta a Kijev mögé felsorakozott európai hatalmakat, hogy a konfliktus elnyújtására törekszenek - írja a Reuters.

Dicséret Trumpnak

Lavrov szerint az Egyesült Államok továbbra is a világ legerősebb országa akar lenni, és Washington és Moszkva soha nem fog mindenben egyetérteni, de

megegyeztek abban, hogy pragmatikusak lesznek, amikor az érdekeik egybeesnek.

Vlagyimir Putyin elnök 21 éve hivatalban lévő külügyminisztere szerint az amerikai-kínai kapcsolat modelljét kellene felépíteni Oroszország és az Egyesült Államok között, hogy sok "kölcsönösen előnyös dolgot" tegyenek anélkül, hogy a nézeteltéréseik háborúba torkollnának.

Donald Trump pragmatista

- mondta Lavrov a Krasznaja Zvezda című orosz katonai lapnak a külügyminisztérium által közzétett átirat szerint. "Az ő jelszava a józan ész. Ez, mint azt mindenki láthatja, a dolgok más irányba való elmozdulását jelenti". "De a cél továbbra is a MAGA (Make America Great Again)" - mondta Lavrov, utalva Trump politikai szlogenjére. "Ez egy élénk, emberi jelleget ad a politikájának. Ezért érdekes vele együtt dolgozni" - fogalmazott.

Bírálat Európának

Lavrov egyúttal bírálta Európát, mondván, hogy az elmúlt 500 évben Európa volt "a világ összes tragédiájának" olvasztótégelye, beleértve a gyarmatosítást, a háborúkat, a keresztes lovagokat, a krími háborút, Bonaparte Napóleont, az első világháborút és Adolf Hitlert.

"És most, Biden hivatali ideje után olyan emberek jöttek, akik azt akarják, a józan ész vezess őket. Ők egyenesen azt mondják, hogy véget akarnak vetni minden háborúnak, békét akarnak" - mondta Lavrov. "És ki követeli a "bankett folytatását" háború formájában? Európa."

Lavrov elutasította azokat az európai elképzeléseket is, amelyek szerint európai békefenntartók kontingensét küldenék Ukrajnába, és azt mondta, hogy Oroszország nem bízik Ukrajnában a minszki megállapodások csődje után, amelyek célja a kelet-ukrajnai orosz ajkú szeparatista háború befejezése volt.

Lavrov szerint az európaiak nem tudták egyelőre megmagyarázni, hogy az európai békefenntartó tervek alapján milyen jogokat kapnának az orosz ajkúak, és jelezte, hogy

Oroszországnak nem tetszik az az elképzelés, hogy az európaiak támogatják Zelenszkijt.

Címlapkép forrása: Adam Gray/Getty Images

RSM Blog

NIS2- kiberbiztonsági audit rendelet

A NIS2 szabályozás újabb hazai rendelete jelent meg, amely szabályozza a kiberbiztonsági audit módszertanát, illetve a hatósági ársapka mértékét, azaz a kiberbiztonsági auditra kiszabható le

Kiszámoló

Közös kassza vagy külön kassza?

A múlt héten a hozzászólásokban a leggyakoribb téma a közös kassza-külön kassza volt. Akkor folytatódjon ezzel a szombati sorozat. Ez az írás eredetileg hét éve jelent meg.  Párkapcsolatok

Holdblog

Döcög a tervgazdaság

Elkúrni könnyű. Nem az a cél, csak az lesz belőle. Ki gondolta volna, hogy a serényen dolgozó kisember felkarolása és néhány kulcsfontosságú iparág nemzeti kézbe... The post Döcög a tervga

Holdblog

Mindenre tudjuk a választ (feat. Zsiday)

E heti adásunkban Zsiday Viktorral tudjuk a választ minden kérdésre. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouT

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrán harckocsi a frontvonal közelében