Egy megváltozott háború
2025 februárjára egyértelműen az vált az orosz-ukrán háború egyik legizgalmasabb témájává, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna képes lesz-e megállapodni egymással a kelet-európai ország területén található nyersanyagokkal kapcsolatban. Az egész téma lényege, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerette volna valahogy garantálni országa gazdasági és katonai biztonságát az esetleges békekötést követően. Úgy gondolkodott, hogy ehhez be kell dobnia csaliként a tranzakciós gondolkodású Donald Trumpnak a jelentős haszonnal kecsegtető ritkaföldfémek kitermelésének lehetőségét.
A terv bevált, a Fehér Ház ráharapott az ötletre, de azért ez sem tűnik egy fekete vagy fehér ügynek. Most éppen úgy tűnik, hogy a felek megegyeztek a részetekről, amelyből éppen a legfontosabb rész, a védelmi garanciák hiányoznak. Az ukrajnai gazdaság kilátásai viszont ezzel javulhatnak, mivel
a kitermelt javakból származó bevételek egy részéből egy alapot hoznának létre, amelyből finanszíroznák az ország újjáépítését.
Ukraine, with its diverse geology, is a treasure trove of critical minerals, boasting significant reserves of various essential elements. The country holds deposits of 22 out of the 34 minerals classified as critical by the EU, including rare earths like lanthanum, cerium, pic.twitter.com/v5FezvjEUS
— EDVIN (KORNELIUS) February 21, 2025
Bár nem teljes körű, de kisebb sikernek azért ezt is elkönyvelhetik Kijevben. Papíron mindenképpen. Az egész ügy mögött ugyanis még vannak egymásnak ellentmondó kommunikációs panelek, ráadásul még alá sem írták a szerződéseket. Az is belerondíthat, hogy a föld mélyén megbúvó erőforrások kitermelése nem biztos, hogy olyan egyszerű és jövedelmező lesz. De ez majd a jövő kihívása lesz a felek számára, addig is még bőven
van más is, ami felkavarhatja az így is kissé zavaros ügyet: nem meglepetés, de ez Oroszország várható lépései.
A kiaknázatlan, zord terület
Érdekes módon az ukrajnai háború lezárásának ügye a ritkaföldfémek és egyéb nyersanyagok megjelenésével az egyeztetéseken teljesen más felütést kaphat, új régiók keveredhetnek bele ebbe az egészbe. Az egyik ilyen lehet a Jeges-tenger térsége, amelyet az amerikai Wall Street Journalban nemrégiben úgy jellemeztek, hogy „még soha nem volt ilyen forró”. Valóban, ez egy találó megfogalmazás, mivel itt
az olvadó jégsapkáknak „köszönhetően” egyre könnyebb beruházásokat végrehajtani ez pedig felkeltette a nagykutyák figyelmét.
A jelenség mögött egyébként egy meglehetősen aggasztó folyamat áll: ameddig a világ többi része is rohamosan melegedett a klímaváltozás következtében, az Északi-sarkvidéken mindez négyszeres tempóban zajlott. Ez persze még önmagában nem jelenti azt, hogy egycsapásra a Jeges-tenger térsége olyan lett, mint a karibi szigetvilág, továbbra is nagyon zord körülmények fogadják az ide látogatókat, és az év nagy részén szinte teljesen élhetetlen a terület. A lassú javulás viszont már épp elegendő a nyersanyagra éhes hatalmaknak, hogy sorra jelentkezzenek be az ásványkincsekért. Ebben egyébként Kína is nagyon aktív, bár lényegében semmilyen területi kötődése nincs az Arktiszhoz, de erről majd kicsit később.
Az emberiség történelme során a Föld legészakibb pontja mindig izgalomban tartotta a felfedezőket, akik igyekeztek meghódítani a bolygó pólusát, valamint számtalan próbálkozás volt a rövid és gyors áthaladással kecsegtető tengeri átjárók felkutatására. Idővel a kísérletek sikeressé váltak, de az emberiség érdeklődését egyre inkább a régióban fellelhető erőforrások kiaknázása kötötte le. A 21. századra a nagyhatalmi versenyfutás egyik kiemelt területévé vált a Jeges-tenger térsége, szinte mindenki szeretett volna egy kis szeletet magának innen, mivel rengeteg kiaknázatlan potenciált sejtettek itt. A másik hatalmas lehetőséget a jég visszahúzódásával megjelenő új tengeri kereskedelmi útvonalak jelenthetik, mivel így egyre kevésbé kell a bonyolult és költséges jégtörési technológiával foglalkozni. Az új átjárók megjelenése is éppen a térségi kitermeléshez járul hozzá, mivel az olcsó tengeri hajózással a szállítás is könnyebben megoldható.
Map shows the maritime boundaries of the Arctic region and oil and gas reserves. Source: https://t.co/Q9gxaXISmW
— Simon (Kuestenmacher) November 16, 2019
A legnagyobb előnyben Oroszország van, ennek pedig egyszerű okai vannak: Moszkva fér hozzá a térséghez a hosszú tengerpartjával a területhez.
Forrongó felek
A rivalizálás leginkább a katonai területen jelent látványos lépéseket, bár talán ez jelent a legkevésbé meglepetést. A hidegháborúban a szovjetek és az amerikaiak is ide telepítették a legmodernebb megfigyelőberendezéseiket. A szocialista blokk 1991-es összeomlását követően átmeneti enyhülés következett itt be, mivel Moszkvának volt ezer meg egy fontosabb dolga is a támaszpontok fenntartása helyett, ezért Washington sem izgatta magát már annyira a sarkköri bázisok miatt. A hatalmak még közeledtek is egymáshoz, környezetvédelmi és halászati együttműködéseket kötöttek.
A nyugalmi állapot azonban nem tartott örökké, és Vlagyimir Putyin orosz elnök színre lépésével újra elkezdte növelni a jelenlétet a Jeges-tenger környékén.
Az utóbbi időben lényegében visszatért a hidegháborús gondolkodás, egymást érik az újabb fenyegető lépések a térségben. Az orosz haditengerészet atom-tengeralattjárókkal gyakorolja a rakétakilövést, míg a NATO kétéltű támadásokat szimulál északon. 2024 júliusában két orosz és két kínai bombázó rendkívül közel repült el az Egyesült Államok északi állama, Alaszka partjaihoz, emiatt pedig a republikánus Lisa Murkowski szenátor is kiakadt, „példátlan provokációnak” nevezte az esetet. Valamivel később a két nagyhatalom hajókat küldött a térségbe, jelezve ezzel jelenlétüket. A kölcsönös nyomásgyakorlási kísérletek viszont aligha érnek véget az ukrajnai háború (átmeneti vagy tényleges) lezárásával. Ez a térség egyszerűen katonai szempontból is túl fontos ahhoz, hogy bárki el tudja engedni, vagy visszább tudjon venni az elképzelésekből, mivel nagy a félelem, hogy akkor esetleg lemaradnak majd a versenyfutásban. Ráadásul itt olyan stratégiai előnyt élveznek az oroszok, amelyet aligha hagynának csak úgy elúszni: egyszerűen ameddig nekik van kiépített katonai infrastruktúrájuk az Arktiszon, addig ez a NATO és az Egyesült Államok esetében kevésbé igaz.
ARCTIC SHOWDOWN: NATO AND RUSSIA MILITARIZE THE MELTING NORTHAs Arctic ice recedes, NATO and Russia ramp up military presence. Russia defends its North Sea Route while NATO bolsters bases. With economic stakes and rising tensions, observers warn missteps could spark pic.twitter.com/7a07s6Nz9V
— Mario (Nawfal) January 25, 2025
A hátrányt már Washingtonban is felismerték, ezért Kanadával közösen már dolgoznak a védelmi rendszereik modernizálásán, amely megvédi őket egy esetleges támadástól a zord vidék felől. Alekszandr Mojszejev admirális kinevezésével az Északi Flotta élére egy olyan ember került vezető pozícióba Oroszországban, aki alaposan ismeri a térséget és tisztában van annak jelentőségével is. Nem véletlen, hogy több támaszpontot elkezdtek építeni a messzi északon, ennek lendülete pedig az ukrajnai háború kirobbanását követően is kitartott. Bár arra nincs esély, hogy Ukrajna miatt majd itt is beköszönt a béke, azért az sem kizárható, hogy csillapodni fog a kardcsörtetés a felek között. A legtöbb geopolitikai elemzés szinte biztosra veszi, hogy a jégpáncéltól szabaduló világ lesz a jövő feszültségzónája, ezen valamelyest enyhíthet a jelenlegi helyzet. Azzal ugyanis, hogy Ukrajna lényegében betörne a megállapodással a globális ritkaföldfém-kitermelői piacára, előnyre tehet szert, ezt a Kreml pedig nem hagyhatja. A lekörözés kivédése érdekében, ráérezve az amerikai elnök „gyenge pontjára”, már Putyin is elküldte az „ajánlatát” az Ovális Irodába, hogy működjenek együtt az orosz lelőhelyek kiaknázásában.
A nagy játszma
Azt nem szabad elfelejteni, hogy Vlagyimir Putyinék sokkal ravaszabbak annál, hogy csak úgy átengedjék a kitermelési jogokat, főleg nem a legnagyobb riválisuknak. Azt viszont Moszkvában is tudják, hogy kénytelenek lehetnek valamiféle megállapodásba belemenni, mivel a nyugati szankciók számtalan esetben nem érték el a várt hatást, azért alaposan megtépázták az orosz gazdaságot. A következmények különösen az olyan tőkeigényes területeken látszanak a leginkább, mint az északi nyersanyagok kitermelése, hol szinte teljesen befagyott az egész szektor.
Mint annyi sok minden másban, most is az egyik legnagyobb kérdést Kína viselkedése jelenti washingtonnak.
Moszkva a Krím 2014-es egyoldalú elcsatolása óta kénytelen szembenézni a Nyugat szankcióival, ez pedig lassan elszigetelte és a keleti nagyhatalom felé lökte Oroszországot. Ez a folyamat 2022-ben, az ukrajnai invázióval gyorsult fel csak igazán, mivel a Kremlnek szüksége volt új piacokra, a kínaiak pedig élvezték az olcsó nyersanyagokat a szomszédból. Az együttműködés a gazdasági területen túl több szektorra is kiterjedt, így a kutatás és a védelmi-biztonsági kapcsolatok is szorosabbra fűződtek. Bár a legtöbb területen Kína egyértelműen többet tudott adni az oroszoknak, mint amennyit visszakaphattak, mégis néhány fontos előnnyel kecsegtetett Hszi Csin-ping kínai elnök barátsága Putyinnal. Az egyik ilyen éppen a Jeges-tenger vidéke lett, ahol Moszkva láthatóan nem nagyon emel kifogást a terjeszkedő kínai befolyás ellen. Ennek több oka is van, egyrészt a szorított helyzete miatt vezetés kénytelen engedni a partner akaratának, másrészt pedig Peking elsősorban a gazdasági szempontokat helyezi előtérbe, amely megfelel az oroszok igényeinek. Megjelentek például az olyan, zászlóshajónak szánt projektekben is, mint a Jamal és az Arctic 2 LNG. Hivatalosan egyébként nem nagyon lehetett volna súlyos következmények nélkül az orosz nyersanyagokkal kereskedni, ám az „árnyékflotta” segítségével ezt is megoldották, és továbbra is csendben csurog az orosz olaj a partnerei felé.
Analysis of GEOINT shows progress at the Arctic LNG 2 project in Gydan, Russia, including the installation of a new LNG train. The project will likely face setbacks after recent US imposed sanctions. https://t.co/epfzHD4aZI
— AllSource (Analysis) October 24, 2023
Éppen itt lehet visszakanyarodni ahhoz, hogy Putyinék esetleg megállapodnak valamiben az amerikaiakkal a nyersanyagokról. Kína ezt ugyanis biztosan nem nézné tétlenül, hiszen nem azért erősítette éveken keresztül a pozícióját Moszkvában, hogy aztán egyszerűen elhappolják előle a legzsírosabb falatokat. Vélhetően a Kreml sem akarna úgy kompromisszumot kötni Washingtonnal, hogy ezzel kilökje régi szövetségesét a versenyből, ezért valami olyasmiről lehetne szó, hogy a remélt ukrajnai békével lassan leépített szankciókkal csökken a nyomás Moszkván, ez pedig a kínaiak számára utat nyit az északi befektetések felpörgetésére. Közben megjelennek (visszatérnek) majd a nagy amerikai energiavállalatok, akik immár egy új keretrendszerben folytathatják a térség feltárását, látszólag mindenki legnagyobb örömére. Egy ilyen forgatókönyv esetén egyértelmű lenne Oroszország győzelme, mivel
gyakorlatilag a két vezető hatalmát is érdekeltté tehetné a befektetések felpörgetésére a végtelen északon, ezzel éppen a távoli, kieső térségeket pörgetné fel, ezzel pedig újabb impulzusokat hoznának el a teljes gazdaság számára.
Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezzel egyáltalán nem oldódik meg az Arktisz körüli rengeteg vitás ügy, maximum átmenetileg csillapodik a feszültség. A mostanában újra kissé háttérbe szoruló Grönland amerikai felügyeletének kérdése mutatja meg igazán, hogy mennyire stratégiai szempontként tekint a sarkköri területekre az Egyesült Államok is. Ott elsődlegesen szintén az ásványkincsek kitermelése kapott nagy figyelmet, ám nem maradtak el azok az érvek sem, hogy a világ legnagyobb szigetére különféle „nemzetbiztonsági” indokok miatt van szüksége Washingtonnak. Ez közvetlenül éppen visszakanyarintja a gondolkodást a katonai szempontokra, hiszen
a dán fennhatóság alatt álló terület esetleges elhappolásával az amerikaiak jelentős hozzáférést kaphatnának az Északi-tenger felé, ezzel visszaszállhatnának a mérkőzésbe a régióért.
Nem véletlen, hogy Putyin sem vette túl jó néven az elképzelést, mivel fenyegetést látott ebben a saját ambícióira nézve. Moszkva viszont továbbra is mindent megtesz azért, hogy a nemzetközi közösség előtt is elérje, hogy az elismerje, a Jeges-tenger fenekén található ásványkincsek kitermelésének jogainak nagy része Oroszországot illeti. Számos kutatást nyújtott be már az ENSZ bizottságainak, különösen a Lomonoszov-gerinc ellenőrzése okoz nagy érdeklődést, erre egyébként Dánia és Kanada is igényt tart.
A nagy északi versenyfutásban egyelőre tehát Oroszország áll nyerésre, bár a túlhevült helyzetben éppen a – várakozások szerint már a napokban – megköttetendő ukrajnai-amerikai ásványkincs megállapodás hűtheti le egy kicsit a kedélyeket. Ez ugyanis a napnál is világosabban mutatja, hogy Donald Trumppal a kölcsönös gazdasági előnyök mentén nyélbe lehet ütni komoly üzleteket, amit a Kreml nem akarhat elszalasztani, még akkor sem, ha ez átmenetileg letekeri a kemény militarista kommunikációt az északi sarkkör térségében. Persze, ehhez egyelőre még egy sokkal nagyobb akadály, az ukrajnai béke megkötése áll előttük, de szinte biztos, hogy a háttérben már zajlik a stratégiaalkotás a jövő nagy bizniszéhez.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Danielle Bochove/Bloomberg via Getty Images
