Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Három éve már, hogy Oroszország minden nemzetközi jogi és morális normát durván megsértve, öt saját maga által is aláírt nemzetközi szerződést felrúgva, megtámadta Ukrajnát, és azóta is minden nemzetközi normát durván sértő háborút folytat az ukrán nép ellen. Erre semmilyen mentség vagy indok nincs. Akik megpróbálják, zömében hazug, néha valós indokokkal mentegetni az orosz agressziót, rossz úton járnak: egy imperialista, revansista, hódító hatalom bűneit próbálják mentegetni. Lelkük rajta.
Ráadásul, ezeknek az „indokoknak” a zöme nem igaz: a Krím nem volt mindig orosz, a NATO nem terjeszkedik és nem fenyegeti Oroszországot, hanem a csatlakozni akaró ország polgárainak akaratát teljesíti, akik pont azért akarnak csatlakozni, mert félnek Oroszországtól, az ukrán kormányzat nem náci és nem illegitim – és még sorolhatnánk az orosz és az orosz trollok által olyannyira kedvelt hazugságokat. Persze, aki a kijevi rezsimet tökéletesnek akarja beállítani, téved. Látunk komoly demokráciadeficitet, különösen a szabadságjogok tekintetében, és kiemelkedően a – főleg nem orosz – nemzeti kisebbségek kezelésében, van komoly korrupció az államszervezetben, látunk hajlamot erőteljes autoriter struktúrák megteremtésére.
Következtetésként azonban le kell szögezni: az orosz agressziót mindezekből semmi se igazolja.
Három év hosszú idő. Különösen háborúban. Sok minden történt ez alatt a három év alatt. Ezeknek zöme azt mutatja, hogy Oroszország képtelen volt elérni stratégiai céljait. Nem sikerült Ukrajna bekebelezése, de nem sikerült a rendszerváltozás kiprovokálása sem Ukrajnában, és nem sikerült a NATO "terjeszkedésének" megakadályozása sem, hiszen két új taggal (Finnország és Svédország) bővült, és a Szövetségen belüli kohézió a hidegháború óta nem látott mértékben megnövekedett. Ezen az sem változtat, hogy a Trump-adminisztráció másképpen fogja fel az európai biztonság kérdését, és ebből adódóan másképp áll hozzá a NATO-hoz is. Ez azonban nem szükségszerűen gyengíti a Szövetséget: ha az európaiak összekapják magukat, és adekvát módon reagálnak, azaz nem a katonai erőfeszítések minimalizálására, hanem egy hiteles európai védelmi képesség kialakítására törekszenek, és ebben együttműködnek az Egyesült Államokkal, akkor a végeredmény egy olyan NATO lesz, amilyennek már régen lennie kellene.
A dolgok jelenlegi állása szerint Ukrajna rövid időn belül ugyan nem lesz a NATO tagja. De vegyük észre: egy nem NATO-tag Ukrajna is kaphat megfelelő biztonsági garanciákat, és lehet de facto a NATO számára hasznos hozzájárulás a közös védelemhez, feltéve hogy az ukrán vezetés – és a szövetségesek is – elfogadja, hogy nem a formális tagság, hanem a tényleges és hiteles biztonsági garanciák számítanak. Ezzel együtt nem zárnám ki, hogy a NATO-tagság kérdésre egyoldalú nyilatkozatokban kitérnek a felek. A NATO-nak például biztosan minimálisan meg kell erősítenie a „nyitott ajtók” politikáját, és akár említve, akár anélkül érvényben marad a 2008. évi bukaresti csúcs vonatkozó határozata is. Oroszország azt deklarálná, hogy sose fogadja el Ukrajna NATO tagságát, míg a NATO azt, hogy a „nyitott ajtó politikája” érvényben marad.
Hasonlóan, egyoldalú nyilatkozatokkal lehetne „letudni” a megszállt területek jogi státuszának kérdését is: Oroszország nyilatkozna, hogy az általa bekebelezett öt ukrán megyét Oroszország részének tekinti, de elfogadja, hogy azok egy része ideiglenesen ukrán ellenőrzés alatt marad, míg Ukrajna azt deklarálná, hogy az 1991-es határokat tekinti érvényesnek, de elfogadja, hogy annak egy része ideiglenesen orosz ellenőrzés alatt áll.
Az ukrajnai helyzetről beszélve az orosz agresszió harmadik évfordulóján igen sok kérdésre kellene kitérnünk. Ez azonban meghaladja ennek az írásnak a kereteit. Ezért arra az egy kérdésre összpontosítunk, amely végeredményben determinálja az összes többit: a biztonsági garanciák kérdésére.
Abból kell kiindulnunk, hogy a NATO-tagság jelenleg nem reális célkitűzés. Ezért olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek hatásában elérik a NATO-tagság erejét formális tagság nélkül. Erre csak több tényező együttes hatásaként van lehetőség. Melyek ezek a tényezők?
1. Biztonsági garanciának kétoldalú szerződésekben
Számos NATO tagállamnak van érvényes biztonsági szerződése Ukrajnával. Ezeknek a szerződéseknek a tartalma és volumene kizárólag a 2 szerződő félre tartozik. Semmi akadálya annak, hogy ezeket a szerződéseket az arra hajlandó NATO tagállamok kibővítsék az 5. cikkelyének megfelelő garanciákkal. Ehhez nem szükséges csapatokat állomásoztatni Ukrajnában. A brit miniszterelnök - és mások is - feleslegesen ajánlják, hogy csapatokat küldenek Ukrajnába. Ez a NATO tagsághoz hasonló reakciókat válthatnak ki Moszkvában, és nem rendelkezne akkora előnyökkel, hogy érdemes lenne felvállalni. Egy NATO tagállam kétoldalú biztonsági garanciái egy, a Szövetségen kívüli országnak automatikusan az 5. cikkely beindulását jelentik, hiszen ha Ukrajnát megtámadják, a szóban forgó tagországnak segítségére kell sietnie, ami viszont azt jelenti, hogy egy NATO tag keveredik konfliktusba valakivel – és már el is érkeztünk a Washingtoni Szerződés 5. cikkelyéhez. Nagy-Britannia például okosabban tenné, ha nem brit csapatok ukrajnai telepítéséről beszélne, bár taktikailag ez igen fontos lépés volt, hanem brit biztonsági garanciákról a meglévő kétoldalú biztonsági szerződés kibővítésével.
2. A békefenntartó erők összetétele és státusza
Nem igazán lehet kétséges, hogy egy tűzszüneti megállapodás fenntartásához szükséges lesz komoly, nagyméretű és a szokásosnál innovatívabb mandátummal rendelkező békefenntartó erők telepítése.
A mandátumnak az önvédelem kiterjedt értelmezésén kell alapulnia, azaz felhatalmazást kell tartalmaznia, arra hogy szükség esetén - és a „szükség” definíciója meglehetősen tág kell, hogy legyen - képes legyen megvédeni magát, és az általa védeni szándékozott területet lakosságot, objektumokat, akár egy nagyobb támadás ellen is, és ezzel a képességgel eleve elrettentse a potenciális támadót. Ehhez a szokásos békefenntartó erőknél nagyobb volumenű, nehézfegyverekkel is felszerelt, jól kiképzett alakulatok van szükség - és igen komoly felderítési háttérre. Ez utóbbit - akár nem hivatalosan - az amerikaiaknak kell biztosítaniuk.
A békefenntartó erők hagyományosan az elválasztó vonalra települnek. Erre ebben az esetben is szükség lesz - ideális esetben egy 50+50 kilométer széles demilitarizált övezetbe.
Az orosz ukrán háború tapasztalatait figyelembe véve azonban ennek kiegészítéseként a tanácsos békefenntartó erőket telepíteni kormányzati központokba, a kritikus infrastruktúra elemeibe (pl. atomerőművek), valamint a megállapodás keretében vagy azon kívül a ritka fémek kitermelésére létrejövő „nyitott városszerű” területekre is.
Ami az erők összetételét illeti, ideális módon a „Globális Dél” országai (India, Dél-Afrika, stb.) adnák az erők zömét. A biztonsági garanciákat nagymértékben erősítené, ha ezekben az erőkben néhány NATO tagország is részt venne. A nagy tagországok részvételét Oroszország valószínűleg nem fogadná el, de azt gondoljuk, elfogadható lenne számára olyanok részvétele, akik relatíve jó kapcsolatokat tartanak fenn Oroszországgal, mint pl. Bulgária, Szlovákia, Törökország vagy Magyarország.
Magyarként megkockáztatom azt a kijelentést is, hogy ennek az erőnek a vezetését egy magyar tábornokra lehetne bízni.
3. Ritkafémek a békéért
A Trump-javaslatot általában leszólják, és az általa felvetett problémákat hozzák elő, bár hasznosabb lenne egészében elemezni és véleményt mondani róla. Merthogy ebben az esetben bizonyosan találunk hasznos elemeket benne, illetve az egész koncepcióban.
A megvalósítás első lépése, olyan különleges övezetek létrehozása, ahol a bányászat folyna, beleértve nemcsak a bányák, hanem a hozzá tartozó kiszolgálólétesítményeket és a szállítási útvonalakt is. Ezeknek egyfajta „nyitott város” státuszt kell adni, amit katonai erővel kell biztosítani. Ebben a katonai műveletben pedig számíthatnánk amerikai csapatok részvételére, nemcsak a szükséges felderítési adatok tekintetében, hanem bizony amerikai „boots on the ground” is. Vagyis fizikailag is jelen lennének a katonák, tehát nem csupán légi vagy távoli támogatás történne, hanem tényleges, helyszíni beavatkozás is.
Az hogy ezeknek a területeknek egy része jelenleg orosz megszállás alatt áll, még előnyös is lehet, hiszen ezek státuszát egyfajta "területenkívüliség" adná, és orosz-ukrán-amerikai-európai együttműködést igényelne.
Az árat üzleti alapon lehetne megállapítani, azaz az amerikai kölcsönök törlesztését beszámítani a kitermelt termékek árába, előírni, hogy a bevétel (nyereség) bizonyos százalékát mindaddig a kölcsönök törlesztésére fordítják, amíg azok el nem fogynak.
A megállapodás, és utána a végrehajtás tükrében kellene a szankciókat enyhíteni, illetve az érem másik oldalaként az Ukrajnának nyújtandó újjáépítési segélyeket adagolni.
És elengedhetetlen része egy megállapodásnak, hogy felek konkrét kötelezettséget vállaljanak, a megállapodást kiindulópontként használva, és arra alapozva folytatni fogják a folyamatot a békekötés irányába. Fontos része ennek egy olyan kötelezettségvállalás, hogy egyik fél sem fogja megpróbálni erővel megváltoztatni a status quo-t, és ezt a többi résztvevőnek ugyancsak konkrét lépésekkel bizonyítva kell garantálniuk,.
Ahhoz, hogy egy megfelelő, azaz nemcsak Ukrajna jogos biztonsági érdekeit kielégítő megoldás szülessen, hanem ez megteremtse egy jövőbeni új európai, sőt, az eurázsiai biztonság rendszer alapjait, alapvetően változtatni kell magatartásunkon – Európának és Ukrajnának egyaránt.
Fel kell adni a siránkozást, hogy milyen szörnyű alak Trump, hogy kiárusítja az érdekeinket.
Ebben van igazság, de a vádaskodással semmit nem lehet elérni. Ehhez az szükséges, hogy Európa visszanyerje önbizalmát: igenis, minden lehetőségünk megvan arra, hogy megteremtsük saját védelmünket, megvédjük saját érdekeinket, akár Oroszországgal, de amennyiben szükséges, Amerikával szemben is. Első lépésként világossá kell tenni, hogy ha szükséges, képesek és hajlandók vagyunk belépni Ukrajna védelmébe, akár Amerika nélkül is, illetve még inkább Amerikával együtt úgy, ahogy erre a Trump-adminisztráció hajlandó. Ennek egyetlen feltétele az egység. Ha ezt nem sikerül legalább ebben a kérdésben rövid időn belül megteremteni, lekéssük a vonatot, amely pedig indulásra készen várakozik ránk – de már nem sokáig.
Nem vitatkozni kell Trumppal, hanem létrehozni, és keményen képviselni egy koncepciót. Ha erre képesek leszünk, akkor Trump is belátja, hogy hasznos számára a szövetség Európával, és partnerek lehetünk: segítjük Ukrajnát, segítjük Amerikát, de legfőképpen segítjük saját magunkat.
És akkor Európa újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez!
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
