Sorozatos pofonokat kapott Európa Amerikától
Hétfőn Emmanuel Macron francia elnök hívására Párizsban gyűltek össze európai vezetők rendkívüli informális csúcsra, hogy megtárgyalják az újonnan kialakult és Európa számára sokkoló helyzetet, miszerint az Egyesült Államok kihagyná az öreg kontinenst az Oroszországgal az ukrajnai rendezésről folytatott tárgyalásokról.
Európa a múlt héten egymás után kapta a „pofonokat” Donald Trump új kormányzatától. Először Pete Hegseth védelmi miniszter fejtette ki az új amerikai külpolitikai doktrínát, kijelentve, hogy Európa biztonsága többé már nincs Washington fókuszában, a NATO-tagállamoknak a GDP 5 százalékára kell emelniük védelmi kiadásaikat, Ukrajna katonai támogatásának oroszlánrészét a jövőben Európának kell biztosítania, illetve Ukrajnába európai országoknak kell küldenie békefenntartókat, méghozzá a NATO keretén kívül.
A müncheni biztonsági konferencia első napján, pénteken aztán J. D. Vance alelnök még inkább sokkolta az európai politikusokat. Egy biztonsági konferenciához képest szokatlanul Vance nem geopolitikai vagy védelmi kérdésekről kezdett el beszélni, hanem lényegében páros lábbal szállt bele Európába, kijelentve, hogy a kontinenst nem Oroszország vagy Kína felől fenyegeti veszély, hanem belülről, ugyanis Európa eltávolodik saját értékeitől. Az amerikai alelnök olyan példákat említett, mint a múlt csütörtöki müncheni terrortámadás, amelyben később két ember halt meg, a román elnökválasztás alkotmánybíróság általi törlése, vagy éppen az, hogy Németországban „tűzfalat” húznak fel a mérsékelt pártok és az AfD közé. (Vance beszéde után titokban találkozott az AfD kancellárjelöltjével, Alice Weidellel.)
Ha ez még nem lett volna elég, Trumpnak a müncheni konferenciára utazó Ukrajna-ügyi különmegbízottja, Keith Kellogg kerek perec kijelentette, hogy Európának nem osztanak lapot az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokon. Igaz, Marco Rubio amerikai külügyminiszter nem sokkal később már visszakozott is, mondván, Európának és Ukrajnának is helye lesz a háború lezárásáról szóló „igazi tárgyalásokon”.
Egység helyett megosztottság
Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője már vasárnap reggelre összehívott egy gyors találkozót az Unió Münchenben tartózkodó külügyminiszterei körében, Macron francia elnök pedig hétfőre hirdetett meg rendkívüli csúcsot Párizsban. Feltűnő, hogy a párizsi találkozóra korántsem hívtak meg mindenkit, Kelet-Közép-Európából csak Lengyelország vett részt, a nem EU-tag Nagy-Britannia kormányfője, Keir Starmer viszont ott volt. Ez arra utal, hogy sürgős ügyekben nem működik a 27 uniós tagállam konszenzusos döntéshozatala, hanem lényegében csak azokat az országokat hívják össze, amelyek valós gazdasági és katonai erőt tudnak felmutatni.
A csúcstalálkozó a résztvevők szűkös listája ellenére lényegében semmi eredményt nem hozott, sőt még jobban nyilvánvalóvá váltak az országok közötti ellentétek.
Macron és Starmer kifejezte hajlandóságát, hogy békefenntartókat küldjenek Ukrajnába – igaz, Starmer kijelentette, csak akkor, ha az Egyesült Államok biztonsági garanciákat nyújt. Donald Tusk lengyel miniszterelnök azonban már korábban kijelentette, lengyel katonák nem mennek Ukrajnába, de minden politikai és logisztikai támogatást megadnak azoknak, akik mennének. Egy vezető lengyel tisztviselő a Politicónak azt mondta, Varsónak egyszerűen nincsenek fölös kapacitásai, hogy katonákat küldjön Ukrajnába, ugyanis nekik védeniük kell az Oroszországgal és a Belarusszal közös határokat is.
Olaf Scholz kancellár viszont a párizsi csúcs után egyenesen arról beszélt, „bosszantja”, hogy most vitáznak arról, hogy esetlegesen békefenntartókat küldjenek Ukrajnába. Szerinte most „rendkívül helytelen” erről tárgyalni, mielőtt még magáról a béketervről döntenének. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök még tovább ment a kritikában: bírálta, hogy nem mind a 27 uniós ország vett részt a találkozón, és kijelentette, nem szabadna ilyen találkozókat „Trump-ellenes formátumban” tartani.
A találkozó után Tusk azzal próbálta menteni a menthetőt, hogy a rendkívüli párizsi csúcs csak „előjáték” volt ahhoz, ami a következő hetekben, hónapokban jön majd, és az ilyen találkozókon általában nem szoktak döntéseket hozni. Ugyanakkor a megbeszélés kommunikációs szempontból mindenképpen kudarc volt, hiszen egység helyett megosztottságot, együttműködés helyett széttartást sugallt, miközben kedden az Egyesült Államok Európa nélkül ült le tárgyalni Oroszországgal Szaúd-Arábiában.
Európai békefenntartók Ukrajnába?
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter európai látogatásán egyértelműen kimondta, az Egyesült Államok nem vállal békefenntartó szerepet Ukrajnában, ezt a feladatot az európai országoknak kell megoldaniuk. Ugyancsak a múlt héten egy hét kérdésből álló kérdőívet kapott meg minden EU- és NATO-tagállam, amelyet állítólag Keith Kellogg Ukrajna-ügyi megbízott állított össze, és amely többek között azt tudakolta meg, hajlandó lenne-e az adott ország békefenntartókat küldeni Ukrajnába, milyen nagyságú erőre lenne szükség, milyen intézkedésekre lenne szükség, ha Oroszország megtámadná ezeket az erőket, milyen amerikai segítséget tartanának szükségesnek az egyes államok a részvételhez, illetve milyen képességeket, felszereléseket hajlandóak biztosítani Ukrajnának, hogy növelje a nyomást Moszkvára.
A The Washington Post hétfőn arról írt, hogy körvonalazódik egy terv az Ukrajnába küldendő európai békefenntartókról: a békefenntartó haderő 25-30 ezer főből állna, és nem a kontaktvonalaknál állomásozna, hanem erődemonstrációként készenlétben állna, ha az orosz erők megpróbálnák újraindítani a háborút. Emellett további csapatok is állomásoznának Ukrajna határain túl, ha Oroszország esetleg megtámadná őket. Ugyanakkor amerikai segítség nélkül nem menne a dolog: szükség lenne az amerikaiak hírszerzési, megfigyelési és felderítési képességeire, továbbá légi fedezetre és légvédelmi hozzájárulásra.
A Washington Post információi szerint a két európai atomhatalom, Nagy-Britannia és Franciaország állt a kezdeményezés élére, utóbbinak pedig már előrehaladottabb tervei vannak, például azzal számolnak, hogy nekik 10 ezer katonával kellene hozzájárulniuk a közös békefenntartó haderőhöz. Franciaország abból a szempontból szerencsésebb helyzetben van, hogy egy sor afrikai országból az elmúlt években ki kellett vonniuk csapataikat, így most van fölös személyzet más feladatok ellátására.
Egy ilyen közös békefenntartó erő küldése és fenntartása azonban még akkor sem lenne könnyű, ha néhány országnak sikerülne megegyeznie, hogy hajlandóak katonákat küldeni. Egy ilyen megegyezést valószínűleg sem az EU, sem a NATO keretében nem lehetne végrehajtani: utóbbit Hegseth egyértelműen kizárta, az előbbi esetén pedig szinte borítékolható, hogy Magyarország, Szlovákia vagy éppen a katonailag semleges Ausztria megtorpedózna egy közös uniós döntést. Új keretrendszerre lenne tehát szükség, és el kellene dönteni, ki vezeti ezeket a csapatokat, kinek mekkora beleszólása van az ügyekbe. Arról is meg kellene állapodni, milyen, például anyagi áldozatokat hoznának azok az országok, amelyek nem küldenek csapatokat.
Az európai békefenntartó haderő tervezett létszáma – 25-30 ezer fő – nagyjából megfelelne annak, amennyi európai katona a csúcson, 2012-ben állomásozott Afganisztánban.
Abban az évben az EU tagállamai (az akkor még tag Egyesült Királyságot is beleértve) összesen 33 ezer katonát tartottak fenn Afganisztánban, de mellettük volt még 90 ezer amerikai katona és 7300 katona más országokból. Tehát egy ukrajnai békefenntartás pusztán a katonák számában az afganisztáni szerepvállaláshoz hasonlítható nagy vállalkozás lenne Európa számára, azzal a nem csekély különbséggel, hogy hiányozna egy háromszor akkora amerikai kontingens, valamint az Egyesült Államok egyértelmű vezető szerepe.
Címlapkép forrása: Sean Gallup/Getty Images
