Két a repülőtéren dolgozó forrás a Reutersnek azt mondta, hogy a légikikötő lényegében bezárt. A kongói erők mindent elvittek, ami mozdítható, köztük drónokat és katonai repülőgépeket.
Az M23 vezette felkelői szövetség szóvivője az X-en jelentette be, hogy elfoglalták a repteret és környékét.
A Reutersnek más források is megerősítették ugyanezt.
Felix Tshisekedi kongói elnök eközben külföldön keres segítséget a válság megoldására. Az államfő Németországba repült, ahol részt vesz a Müncheni Biztonsági Konferencián. Ezt követően Addisz Abebába, Etiópia fővárosába repül majd, ahol az Afrikai Unió csúcstalálkozóját tartják szombaton.
Az ENSZ menekültügynöksége szerint gyorsan romlik a helyzet Kongó keleti részében, ahol 350 ezer ember maradt fedél nélkül.
A kongói helyzetről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:
Címlapkép forrása: Daniel Buuma/Getty Images