Elindulnak a béketárgyalások, Amerika katonai akcióval fenyegeti az oroszokat - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken
Portfolio
Már a hétvégén sor kerülhet az első orosz-amerikai-ukrán találkozóra Münchenben, a MSC konferencián. Közben haladnak az egyeztetések Amerika és Ukrajna közt: az USA biztonsági garanciákat adhat Ukrajnának az ország ásványkincseiért cserébe. Hajnalban nagyon sok ukrán drón hatolt be az orosz légtérbe, a moszkvai védelmi minisztérium 50 UAV lelövését jelentette reggel. JD Vance amerikai alelnök elmondta: ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával, Amerika akár katonai akciót is indíthat. Hajnalban robbanás történt a csernobili atomerőmű területén, Oroszország és Ukrajna egymást vádolja. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.
Megosztás

Örülnek Rijádban: ők rendezhetik a békecsúcsot

Szaúd-Arábia külügyminisztériuma üdvözölte pénteken Donald Trump amerikai elnök azon kijelentését, amely szerint Szaúd-Arábiában találkozna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború lezárása ügyében.

Megosztás

Feltárta az amerikai alelnök, milyen békét akarnak Ukrajnában

J. D. Vance amerikai alelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este találkozott egymással a Müncheni Biztonsági Konferencia keretében. Vance azt mondta, „tartós békét” akarnak elérni Ukrajnában – írja a CNN.

Feltárta az amerikai alelnök, milyen békét akarnak Ukrajnában
Megosztás

Egyetlen szövetségese siet a bajba jutott bábállam segítségére

Moszkva által nyújtott hitelből indult meg a földgázszállítás pénteken Moldova energiaválság sújtotta Dnyeszter melléki szakadár területére - közölték a helyi hatóságok.

Egyetlen szövetségese siet a bajba jutott bábállam segítségére
Megosztás

Diplomáciai vihar: Giorgia Meloni keményen nekiment az orosz külügyi szóvivőnek

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pénteken azt mondta, Oroszország „az egész olasz nemzetet sértette meg”, miután Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő éles hangon bírálta Sergio Mattarella olasz államfő kijelentéseit, melyeket Oroszországgal kapcsolatban tett – írja a Reuters.

Diplomáciai vihar: Giorgia Meloni keményen nekiment az orosz külügyi szóvivőnek
Megosztás

Hírszerzési jelentés: Oroszország képtelen megvédeni titkos drónbázisait

Hírszerzési jelentést tett közzé pénteken a brit védelmi minisztérium az ukrajnai konfliktusról, ezúttal a drónháború számairól.

Hírszerzési jelentés: Oroszország képtelen megvédeni titkos drónbázisait
Megosztás

Vegyi fegyver nyomára bukkantak Ukrajnában

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) pénteken bejelentette, hogy ismét könnygáz nyomait fedezte fel Ukrajna közép-keleti részén, az Oroszországgal közös frontvonal mentén, Dnyipropetrovszk térségében. Ez már a második alkalom, hogy az OPCW ilyen jellegű felfedezést tett a régióban az elmúlt hónapokban - Közölte a Reuters.

Vegyi fegyver nyomára bukkantak Ukrajnában
Megosztás

Páros lábbal szállt bele Németországba az amerikai alelnök – Nem maradt el a válasz

J. D. Vance amerikai alelnök előbb a The Wall Street Journalnak adott interjújában, majd a Müncheni Biztonsági Konferencián elmondott beszédében utalt arra, hogy a hagyományos német pártoknak nem szabadna „tűzfalat” felhúzniuk közéjük és a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt közé. A német kormány a belügyekbe való beavatkozásként utasította vissza Vance szavait.

Páros lábbal szállt bele Németországba az amerikai alelnök – Nem maradt el a válasz
Megosztás

Kezd összeállni az orosz küldöttség a béketárgyalásokra: nagyágyúkat vet be Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök elkezdte összeállítani csapatát a Donald Trumppal folytatandó, az ukrajnai békéről szóló tárgyalásokra – értesült a Bloomberg.

Kezd összeállni az orosz küldöttség a béketárgyalásokra: nagyágyúkat vet be Putyin
Megosztás

Megindultak az uniós tárgyalások Magyarországgal és Szlovákiával az ukrán gáztranzit ügyében

Az Európai Bizottság pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy megkezdődtek a technikai szintű egyeztetések Magyarországgal és Szlovákiával az ukrajnai gáztranzit jövőjéről, és ennek érdekében egy külön munkacsoportot is létrehoztak a régió energiabiztonságának biztosítására. A kezdeményezés a január 27-ei uniós nagyköveti ülés nyomán született, ahol a Bizottság vállalta, hogy bevonja a két országot a tárgyalásokba. Ennek eredményeként a magyar kormány elengedte a vétófenyegetést, és támogatását adta az oroszellenes szankciók meghosszabbításához.

Megindultak az uniós tárgyalások Magyarországgal és Szlovákiával az ukrán gáztranzit ügyében
Megosztás

Kimondta Trump védelmi minisztere: távozhatnak az amerikai katonák Európából

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter pénteken Varsóban azt mondta, nem biztos, hogy az amerikai katonai jelenlét Európában örökké fog tartani – írja a Politico.

Kimondta Trump védelmi minisztere: távozhatnak az amerikai katonák Európából
Megosztás

Harold James: Trump helyett Európa atomhatalmai hozhatják el a békét Ukrajnában

Donald Trump amerikai elnök azt mondja, békét akar teremteni Ukrajnában. Megközelítése azonban nem működhet, mert az nem kezeli a biztonsági garanciák problémáját. Addig nem lesz béke, amíg Ukrajnának egyedül kell szembenéznie Oroszországgal. Elképzelhető azonban, hogy ez a probléma kiküszöbölhető. Elméletileg a hadviselés miniatürizálásában rejlő technikai innováció új utakat kínálhat a béke megteremtéséhez, valamint Franciaország és az Egyesült Királyság – mindkettő atomhatalom – is közbeléphetne, ha Amerika visszalép.

Harold James: Trump helyett Európa atomhatalmai hozhatják el a békét Ukrajnában
Megosztás

Zelenszkij a háború lezárásáról beszélt Münchenben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felszólalt a müncheni biztonsági konferencia első napján. Az államfő négy amerikai szenátorral, a republikánus Lindsey Grahammel és John Cornynnal, valamint a demokrata Jeanne Shaheennel, Sheldon Whitehouseszal beszélt az amerikai-ukrán biztonsági együttműködésről.

Zelenszkij a háború lezárásáról beszélt Münchenben
Megosztás

A Wagner csoportot népszerűsítették Lengyelországban, börtönt kaptak

A Wagner orosz magánhadsereget népszerűsítő matricák terjesztése miatt két orosz állampolgárt ítéltek 5 és fél éves szabadságvesztésre Lengyelországban – közölte pénteken a Polskie Radio24 lengyel közszolgálati hírcsatorna.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség és a védők nem zárták ki, hogy fellebbeznek ellene. Az ügyészség a vádiratban 8 éves szabadságvesztést javasolt, a vádlottak ügyvédje pedig felmentést kért.

A két férfit a nemzetközi jog által tiltott zsoldoscsoportba való verbuválással, valamint a hibrid hadviselés elemét képező, az orosz hírszerzés javára folytatott kémkedéssel vádolták meg.

A vádlottakat 2023 nyarán vették őrizetbe, miután krakkói és varsói házfalakat plakátoztak ki a Wagner csoport logóját tartalmazó több száz matricával.

A férfiak nem ismerték be bűnösségüket, nem cáfolták viszont a matricák terjesztését.

A bíróság úgy találta, hogy a vádlottakat korábban az orosz hírszerzés képezte ki, majd támogatta lengyelországi tevékenységüket.

(MTI)

Megosztás

Jelentett a hírszerzés: ennyi időbe telne az orosz hadseregnek elfoglalni egész Ukrajnát

Janek Kesselmann, az észt katonai hírszerzés helyettes vezetője elmondta, értékelésük szerint az oroszok januárban minden egyes megszerzett négyzetkilométerért 100 katonát vesztettek halottakban és sebesültekben. Kesselmann szerint ha Moszkva a jelenlegi ütemben folytatja területszerzését, 2075-re tudja elfoglalni egész Ukrajnát – írja az Ukrajinszka Pravda.

Jelentett a hírszerzés: ennyi időbe telne az orosz hadseregnek elfoglalni egész Ukrajnát
Megosztás

Elmondta Trump alelnöke, mi az Európát fenyegető legnagyobb veszély

J. D. Vance amerikai alelnök pénteken előadást tartott a Müncheni Biztonsági Konferencián, amelyen többek között az Európára leselkedő veszélyekről beszélt.

Elmondta Trump alelnöke, mi az Európát fenyegető legnagyobb veszély
Megosztás

Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet

Megvolt az első ukrán-amerikai tárgyalás a müncheni biztonsági konferencián a háború lezárásáról, Keith Kellogg, az USA Ukrajna-ügyi küldötte egyeztetett Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki kabinet vezetőjével.

Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
Megosztás

Határozott vörös vonalat húzott Donald Trumpnak Zelenszkij elnök

Ukrajna szinte bármiről hajlandó tárgyalni, engedményt tenni a háború lezárása érdekében, de van egy dolog, amibe soha nem fog beleegyezni: ez pedig az ország orosz megszállás alatt lévő területeinek elismerése, mint az Oroszországi Föderáció része – mondta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a müncheni biztonsági konferencián.

Határozott vörös vonalat húzott Donald Trumpnak Zelenszkij elnök
Megosztás

Zelenszkij: jövőre megtámadhatja Európát az orosz hadsereg

Oroszország 15 új hadosztályt hoz létre és Fehéroroszország területén szállásolja őket el, valószínűleg azzal a céllal, hogy megtámadja Lengyelországot vagy a balti államokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a müncheni biztonsági konferencián.

Zelenszkij: jövőre megtámadhatja Európát az orosz hadsereg
Megosztás

Megszólalt az Országos Atomenergia Hivatal a csernobili becsapódásról és tűzről

Az Országos Atomenergia Hivatal közleménye szerint azt követően, hogy az éjszaka folyamán pilóta nélküli légijármű csapódott a csernobili atomerőművet védő fémszarkofágba, a helyszíni sugárzási szint nem emelkedett meg.

Megszólalt az Országos Atomenergia Hivatal a csernobili becsapódásról és tűzről
Megosztás

Két falut foglalt el az orosz haderő

Az orosz haderő elfoglalta Dacsnét és Zelenye Poljét Donyeck megyében - ez az orosz védelmi minisztérium jelentéséből derül ki.

Az ukrán LiveUAMap szerint is orosz megszállás alatt van a két falu.

Megosztás

Robbanás történt a csernobili atomerőműben: megszólalt a Kreml

Oroszország tagadja, hogy ők robbantották volna fel a csernobili atomerőmű betonszarkofágját, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezen állítását “provokációnak” nevezte a Kreml a RIA Novosztyi beszámolója szerint.

Robbanás történt a csernobili atomerőműben: megszólalt a Kreml
Megosztás

Megérkezett Oroszországba a bitcoinos pénzmosó

Isztambulból a moszkvai Vnukovo reptérre érkezett pénteken az amerikai légierő egyik Mitsubishi Challenger repülőgépe az orosz-amerikai fogolycsere keretében szabadon engedett Alekszandr Vinnyikkel a fedélzetén.

"Hálás vagyok Vlagyimir Putyin elnöknek és mindenkinek, aki segített" - mondta megérkezése után Vinnyik.

Vinnyiket 2017. július 25-én vették őrizetbe Görögországban az Egyesült Államok kérésére, ahol azzal vádolták, hogy 4 és 9 milliárd dollár közötti összeget mosott tisztára az időközben megszűnt BTC-e online tőzsdei kriptopénzváltón keresztül. Az Egyesült Államoknak 2022. augusztus 4-én adták ki.

(MTI)

Megosztás

Készül a megállapodás: Amerikának adja Ukrajna a természeti kincseit

Az ukrán kormány elkészítette az ásványkincsekkel kapcsolatos megállapodás tervezetét, amelyet átadott az Egyesült Államoknak felülvizsgálatra. A dokumentum célja, hogy megnyissa az ország jelentős ásványkincs-készleteit az amerikai befektetők előtt, cserébe biztonsági garanciákat remélve Washingtontól az orosz-ukrán háborút lezáró békemegállapodás részeként.

Készül a megállapodás: Amerikának adja Ukrajna a természeti kincseit
Megosztás

Máris visszatáncolt Amerika? - Lehet, hogy mégis NATO-tag lesz Ukrajna

Úgy néz ki, az Egyesült Államok álláspontja Ukrajna NATO-tagságáról egyelőre bizonytalan, miután egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el magas rangú tisztviselőktől. Míg a védelmi miniszter kizárta Ukrajna NATO-csatlakozását és a 2014 előtti határok visszaállítását, más amerikai tisztviselők szerint ezek a lehetőségek még mindig napirenden vannak - tudta meg a Reuters.

Máris visszatáncolt Amerika? - Lehet, hogy mégis NATO-tag lesz Ukrajna
Megosztás

Kemény kritika Németországtól

Nem lehet békemegállapodást kötni Ukrajnában az ukránok és az európai uniós országok feje fölött - jelentette ki pénteken a német külügyminiszter a Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciához kapcsolódóan.

Egy szélhámos - az ukránok és az európaiak feje fölött megkötött - békével nem nyernénk semmit. Egy szélhámos béke nem hozna hosszú távú biztonságot sem Ukrajna népének, sem nekünk, Európában, sem az Egyesült Államoknak"

- fogalmazott Annalena Baerbock a nemzetközi konferencia megnyitója előtt nem sokkal kiadott közleményében. Hozzátette: a valódi béke csak az erő segítségével jöhet el.

Mint mondta, ehhez Ukrajnának

kemény és hosszú távú biztonsági garanciákat kell kapnia, amelyek biztosítják az ország szuverenitását, illetve azt, hogy (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) nem fogja ismét fenyegetni Európa békéjét"

. Hangsúlyozta azt is: erős NATO-ra van szükség, és haladni kell Ukrajnának az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásaiban.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy intenzív megbeszéléseket folytassunk amerikai és nemzetközi partnereinkkel a müncheni konferencián "

- húzta alá.

A péntektől három napon át tartó biztonságpolitikai konferenciára több állam- és kormányfő, illetve európai uniós vezető is hivatalos, valamint a tervek szerint részt vesz rajta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is. Az Egyesült Államokat a tervek szerint mások mellett James David Vance alelnök képviseli.

(MTI)

Megosztás

Smihal: az ukrán hadsereg védheti meg Európát Amerika helyett

Európa hibrid háborúban áll Oroszországgal, Ukrajna segítsége nélkül lehet, hogy nehéz helyzetben lesz a kontinens – mondta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a Politicónak. Smihal úgy látja, az ukrán haderő Európa egyik elsődleges védelmezője és az egyesített európai hadsereg alappillére lehet.

Smihal: az ukrán hadsereg védheti meg Európát Amerika helyett
Megosztás

Brit szankciók

Nagy-Britannia most orosz politikusokra és vállalkozókra helyezett ki büntetőintézkedéseket, öt személy érintett, köztük az egyik orosz védelmiminiszter-helyettes is.

Megosztás

Robbanás történt a csernobili atomerőműben – Zelenszkij szerint súlyos a kár

Robbanás történt a csernobili atomerőműben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint egy orosz drón csapódott be a létesítmény leolvadt blokkját védő betonszarkofágba és súlyos károkat okozott. A sugárzásveszély szerencsére nem nőtt.

Robbanás történt a csernobili atomerőműben – Zelenszkij szerint súlyos a kár
Megosztás

Ukrán jelentés

Az elmúlt 24 órában 113 összecsapás volt a frontvonalon, a legintenzívebb harcok Pokrovszk térségében láthatók - olvasható az ukrán katonai vezérkar reggeli jelentésében.

Megosztás

Bejelentette Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával

Az Egyesült Államok szankciókat, sőt, katonai akciót is használhat abban az esetben, ha Oroszország nem hajlandó békét kötni Ukrajnával és biztosítani a kelet-európai ország hosszútávú függetlenségét – jelentette ki JD Vance amerikai alelnök.

Bejelentette Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
Megosztás

Trump: hibát követett el a Nyugat Oroszországgal szemben, ezt nem lett volna szabad meglépni

Nem lett volna szabad kizárni Oroszországot a G7-ből (régebben G8), mivel fenn kell tartani a dialógust a keleti nagyhatalommal – mondta el Donald Trump amerikai elnök egy sajtótájékoztatón.

Trump: hibát követett el a Nyugat Oroszországgal szemben, ezt nem lett volna szabad meglépni
Megosztás

100 ezer katonát kér a NATO-tól Volodimir Zelenszkij

100 ezer katonát kér a NATO-tól Volodimir Zelenszkij az Ukrajna biztonságát védő békefenntartói csoport létrehozásához, az ukrán elnök úgy látja, ennél kevesebb katona nem fogja tudni hatékonyan elrettenteni az orosz agressziót.

100 ezer katonát kér a NATO-tól Volodimir Zelenszkij
Megosztás

Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó

Már a mai nap sor fog kerülni az első orosz-ukrán-amerikai diplomáciai találkozóra – jelentette be Donald Trump amerikai elnök tegnap este a Fehér Házban.

Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
Megosztás

Dróneső zúdult Oroszországra, küszöbön a béketárgyalások - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

Tegnapi tudósításunkat itt olvashatja vissza:

Címlapkép forrása: Marek M. Berezowski/Anadolu via Getty Images

Holdblog

Ki vette észre az inflációt?

Infláció, PMÁP eladók, elkeseredett kripto-tesók és meritokrácia… minden forró témát előveszünk Szabó Dáviddal, mint a TV-ben. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még m

Kiszámoló

Új nap, újabb gyászos statisztika

A KSH ma kihozta a tavaly decemberi ipari termelés második becsléséről szóló statisztikai adatot. Egy év alatt 6,4%-kal csökkent az ipari termelés, miután már az előtte való évben is csökke

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újjáalakul az Európai Unió, Magyarország a nagy vesztesek közé kerülhet
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrajna háború percről percre orosz hadsereg ukrán front szombat