Megelégelte Moszkva akcióit az egyik NATO-tagállam, akár nemzetközi vizeken is lecsapna Oroszország hajóira
Globál

Megelégelte Moszkva akcióit az egyik NATO-tagállam, akár nemzetközi vizeken is lecsapna Oroszország hajóira

Portfolio
Az észt haditengerészet fokozott készültségben őrzi a Balti-tenger infrastruktúráját, és kész fellépni a potenciális fenyegetést jelentő hajókkal szemben, akár nemzetközi vizeken is - közölte a Reuterssel egy, a Finn-öböl forgalmas hajózási útvonalán járőröző magas rangú tisztviselő.

A balti-tengeri térségben riadókészültség van érvényben, és a NATO-szövetség megerősítette jelenlétét, miután Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója óta számos mélytengeri baleset történt különböző áram- és távközlési, illetve gázvezetékekkel. Ezen incidensek legtöbbjét a horgonyukat kilométereken át vontató civil, Oroszországhoz köthető teherhajók okozták.

Bár egyes víz alatti sérüléseket balesetnek minősítettek, több esetben még folyik a nyomozás. Eddig azonban nem állítottak bíróság elé gyanúsítottakat. Az észt haditengerészet rendszeres járőrözést végez a Finn-öböl forgalmas hajózási útvonalán, ahol hetente 500-600 hajó halad át, köztük számos orosz kikötőkbe tartó vagy onnan induló jármű.

Johan-Elias Seljamaa, az észt haditengerészet parancsnokhelyettese határozottan fogalmazott a lehetséges fenyegetésekkel kapcsolatban:

Ha fennáll a veszély, hogy meg akarják sérteni a kritikus infrastruktúrát, akkor kénytelenek vagyunk beavatkozni. Ez még a nemzetközi vizeken is így lesz.

A műveleti részletekről azonban nem kívánt nyilatkozni.

A fokozott ellenőrzések azt követően kezdődtek, hogy Finnország decemberben lefoglalt egy olajszállító tartályhajót. A gyanú szerint ez a hajó szakította szét az Estlink 2 tenger alatti áramkábelt, elvágva az Észtországot Finnországgal összekötő két áramvezeték egyikét.

Az esetleges jövőbeni szabotázscselekmények megelőzése érdekében Észtország három hajót telepített a megmaradt Estlink 1 kábel közelébe a Finn-öbölben, amely egy része a Balti-tenger keleti részén, orosz felségterületen halad át.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Shutterstock

Kiszámoló

Új nap, újabb gyászos statisztika

A KSH ma kihozta a tavaly decemberi ipari termelés második becsléséről szóló statisztikai adatot. Egy év alatt 6,4%-kal csökkent az ipari termelés, miután már az előtte való évben is csökke

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Leleplezték a kormány digitális mestertervét -
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Robert-F-Kennedy-amerikai-egyesult-allamok-egeszsgugyi-miniszter2