Donald Trump kormánya újabb átnevezést jelentett be: nem mindennapi trükkhöz folyamodtak
Globál

Donald Trump kormánya újabb átnevezést jelentett be: nem mindennapi trükkhöz folyamodtak

Portfolio
Az amerikai védelmi minisztérium hétfőn bejelentette, hogy annak első embere, Pete Hegseth (címlapképünkön) visszanevezte a Fort Liberty katonai támaszpontot Fort Braggre. A kisebb trükközést is igénybe vevő lépés visszavonta a 2023-as névváltoztatást, ami a rasszizmus elleni, úgynevezett Black Lives Matter-tiltakozások fényében született.

Az észak-karolinai bázis, amely a világ legnagyobb katonai létesítményei közé tartozik, két éve a Fort Liberty nevet kapta annak a törekvésnek a részeként, hogy átkereszteljék a konföderációs tisztekről elnevezett bázisokat. A kezdeményezés a George Floyd 2020-as halálát követő országos demonstrációk nyomán indult el.

A védelmi minisztérium honlapján közzétett videó szerint a Donald Trump által kinevezett Pete Hegseth Pentagon-főnök a névváltoztatást elrendelő feljegyzés aláírásakor kijelentette:

Így van, Bragg visszatért.

Trump a kampányban a támaszpont visszanevezésére tett ígéretet, melyet 1918-as alapításakor Braxton Bragg tábornokról neveztek el, aki az amerikai polgárháború alatt a konföderációs hadseregben szolgált. A Fort Bragg légideszantosoknak és különleges műveleti erőknek ad otthont, a honlapja szerint 57 ezer katona állomásozik itt.

2021-ben a washingtoni Kongresszus törvényt fogadott el, amely megtiltotta, hogy bázisokat nevezzenek el a konföderáció önkéntes katonáiról vagy vezető beosztású tisztjeiről. A déli államok 1860-tól kezdődő elszakadása az Egyesült Államoktól – amiben a feketék rabszolgatartására épülő gazdaságuk központi indokként szerepelt – polgárháborút robbantott ki, melyet az északi államok nyertek 1865-ben.

Hegseth a törvényhozási tilalom megkerülése érdekében hivatalosan Roland Bragg második világháborús tizedes tiszteletére nevezte át a bázist.

A védelmi miniszter hangsúlyozta, az átnevezés minden olyan amerikai katona előtt fejet hajt, aki az Egyesült Államok háborúiban a harcra és a győzelemre edzette magát, "és összhangban van a létesítmény megbecsült és nagy múltú történetével."

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
Az 59. Super Bowl a new orleans-i Caesars Superdomeban