Rekordnézőszám az amerikai futball ünnepén
A Super Bowl minden évben a legfontosabb amerikaifutball-mérkőzésnek tekinthető, amely nemcsak a sportág hazáját jelentő Egyesült Államokban, hanem globálisan is rengeteg nézőt vonz. Az USA két legnagyobb amerikaifutball-bajnokságának, az AFC-nek és az NFC-nek a győztese közötti összecsapást már 1967 óta rendezik meg, így a múlt vasárnapi volt sorozatban az 59. Super Bowl az országban.
A számos híresség szereplésével külön az alkalomra leforgatott reklámokkal és félidei műsorral színesített Super Bowl minden évben az amerikai média legnézettebb éves eseménye. Ahogy azt korábban mi is megírtuk, már a döntőt megelőző számítások is rekordmagas televíziós nézőszámokat jósoltak a Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles összecsapásának, a 74 ezer helyszíni néző mellett.
Minden idők legnézettebb amerikai televíziós közvetítéseinek 10-es listáján kilenc az amerikai-futballdöntőhöz kapcsolódik. Egyedül a listavezető, az 1969-es Holdra szállás élő közvetítése előzi meg a korábbi Super Bowlokat. A korábbi döntők közül a tavalyi, 2024-es meccs vonzotta a legtöbb nézőt; összesen 123 millióan követték azt a televízióban.
A hétfőn nyilvánosságra hozott idei nézettségi adatokból kiderül, hogy az 59. Super Bowl minden eddigi NFL-döntőt túlszárnyalt a nézőszámban.
Az eseményt 126 millióan követték az Egyesült Államok tévécsatornáin.
A csatornák közlése szerint a második negyedben volt csúcson a nézőszám, akkor 134,7 millióan nézték élőben az összecsapást.
Vajon a Google-ben is kimagasló lett az idei Super Bowl?
Korábbi írásunkban már részletesen bemutattuk a Google Trends alapjait, a Google Trends használatának főbb tudnivalóit, és összefoglaltuk, pontosan hogyan kell értelmezni a Google Trends grafikonjainak adatait, és a program "Jelenleg felkapott" aloldalát ahhoz, hogy megtudjuk, mik a legnépszerűbb témák, hírek a világban és Magyarországon.
Az elmúlt időben megvizsgáltuk, hogy a nagy port kavaró kínai AI-modell, a DeepSeek R1 hogyan robbant be az internetes köztudatba, valamint bemutattuk, hogy a múlt héten több ezer turista evakuálását okozó Szantorini-szigetén észlelt földrengések mennyire foglalkoztatták az internetezőket. Legutóbbi írásunkban pedig annak jártunk utána, hogy a Trump által kirobbantott vámháború milyen hullámokat vetett az interneten.
A tengerentúli mérkőzés a magyar internetezőket is megmozgatta az elmúlt napokban, a Google Trends "Jelenleg felkapott" kereséseket listázó felülete alapján. Vasárnap óta
a Super Bowlt (és az ahhoz kapcsolódó keresési kifejezések csoportját) csupán európai labdarúgás eredmények előzték, illetve közelítették meg a keresési mennyiség tekintetében.
![Super Bowl Magyarországon trending](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/u/p/super-bowl-magyarorszagon-trending-731985.jpg)
A keresési adatokat elnézve látható, hogy hazánkban az elmúlt harminc napban enyhén kezdett csak emelkedni a keresési volumen, míg néhány nappal az esemény előtt ugrott meg igazán a döntőre irányuló keresés. A döntő megnevezése ugyan egybeírva ("superbowl") helytelen, jelentős mennyiségű kifejezés érkezett rá, ezért ezt is ábrázoltuk a grafikonon.
![Super Bowl keresések az elmúlt 30 napban Magyarországon](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/u/p/super-bowl-keresesek-az-elmult-30-napban-magyarorszagon-731987.jpg)
Ha az adatok területi eloszlására pillantunk, látható hogy leginkább a Budapesten (100), illetve Pest vármegyében (61) élők körében volt magas a keresési intenzitás. majd ezeket Csongrád-Csanád vármegye (58) és Vas vármegye (57) követi. A keresési intenzitást a Google Trends egy 0-tól 100-ig tartó skálán jelöli, amelyen a 100 azt a helyet jelöli, ahol a keresések összesített számához képest a legnagyobb a népszerűség; az 50-es érték pedig azt mutatja meg, ahol a népszerűség feleakkora.
![Super Bowl keresések az elmúlt 30 napban Magyarországon területi eloszlás](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/u/p/super-bowl-keresesek-az-elmult-30-napban-magyarorszagon-teruleti-eloszlas-731997.jpg)
Ha a döntő hazájában, az Egyesült Államokban nézzük a keresési adatokat, egyértelműen látszik, hogy a Super Bowl leuralta a Google-kereséseket az elmúlt napokban.
A hét legtöbb keresést generáló téma mind a Super Bowlhoz kapcsolódik.
Első helyen a kaliforniai hip-hop előadó, Kendrick Lamar félidei műsora látható a listán. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy a nagy népszerűségnek örvendő félidei show-t, rengetegen nézik vissza azok közül is, akik magát a meccset nem követték.
![Super Bowl USA trending](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/u/p/super-bowl-usa-trending-732005.jpg)
A Super Bowlra irányuló keresések mennyisége nem okozott meglepetést az 30 elmúlt napban az Egyesült Államokban sem. Enyhe emelkedés után február 8-án, egy nappal a döntő előtt lőtt ki a keresések száma.
![Super Bowl keresések az elmúlt 30 napban az Egyesült Államokban](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/u/p/super-bowl-keresesek-az-elmult-30-napban-az-egyesult-allamokban-732015.jpg)
Ha az USA államainak térképén nézzük a kereséseket, logikusan a döntőben valamilyen formában érintett államokban volt a legintenzívebb az érdeklődés. A két csapat székhelyén, Missouri (Kansas City Chiefs) és Pennsylvania (Philadelphia Eagles) államban az országos átlagnál magasabb volt a keresések száma. Ezen kívül a döntő helyszínét jelentő Louisianában, valamint Kansasben volt rendkívül magas a keresési intenzitás az ország többi részéhez képest (utóbbi vélhetően azért, mert Kansas City éppen Missouri és Kansas állam határán fekszik).
![Super Bowl keresések térképen az Egyesült Államokban](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/u/p/super-bowl-keresesek-terkepen-az-egyesult-allamokban-732017.jpg)
Végezetül, azt is megnéztük, hogy a tévénézési adatokon túl a Google-keresésekben is dönthetett-e rekordot az idei Bowl. Ugyan az esemény még túl friss ahhoz, hogy a végleges keresési adatokat lássuk (ezért is szaggatott a vonal a grafikonon jelenleg), az elmondható, hogy a korábbi években egyre emelkedett a Super Bowl iránti érdeklődés az USA-ban.
Az eddigi internetes keresési trend alakulása
és az idei rekorder tévés nézettség alapján könnyen könnyen lehet, hogy a Google-ben is csúcsot döntött a 2025-ös Super Bowl.
![Super Bowl keresések 2004 óta](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/u/p/super-bowl-keresesek-2004-ota-732021.jpg)
A cikket a Google támogatta.
Címlapkép forrása: Jamie Squire/Getty Images