Az izraeli internetes oldalakon olyan felvételek terjednek, amelyeken az IDF erői katonai eszközöket gyújtottak fel a kiürített támaszpontokon és katonai állásoknál, hogy ezzel megakadályozzák azoknak az iszlamista Hamász terrorszervezethez jutását.
A Hamász szóvivője, Szami Abu Zuhri Izrael számára megalázónak minősítette a kivonulást Necarimból.
Ez bejelentés Netanjahu vereségéről, valamint arról, hogy nem érte el céljait, és nem marad gázai földön
– közölte.
A Reuters szerint a Hamász által vezetett palesztin rendőri erők már meg is érkeztek a térségbe, hogy irányítsák az átvonuló palesztinokat.
A Gázai övezet északi része szinte teljesen romhalmazzá vált az izraeli támadások nyomán. A délről északra hazaérkezők közül sokan visszamentek délre, mások egykori házuk helyén sátorokat állítottak.
A Necarim-tengely segítségével Izrael a háború során két, északi és déli részre osztotta az övezetet, és biztosította az északi rész ellenőrzését az átjutás felügyeletével.
Az IDF terrorellenes razziát indított Ciszjordánia északi részén, a Tulkarem melletti Nur al-Samsz nevű menekülttáborban, mely nyomán a palesztinok súlyos sérülésekről számoltak be.
A hadsereg tájékoztatása szerint az izraeli csapatok szombat este kezdték a terrorellenes műveletet a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal és a határőrség egységeivel közösen. Több terroristát megsebesítettek, és további körözött palesztinokat letartóztattak.
Címlapkép forrása: Khalil Ramzi Alkahlut/Anadolu via Getty Images