Az orosz tárca szerint a hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni. A moszkvai összegzés szerint a "különleges hadművelet" övezetében mintegy 1200, a kurszki régióban pedig több mint 320 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap során az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint egy, az ukrán hadiipart ellátó gáz- és olajipari létesítményt, hét lőszer- és egy hadianyagraktárt, két harckocsit és l3 egyéb páncélozott harcjárművet,
egy HIMARS-rakétát, továbbá 90 repülőgéptípusú távirányítású repülőszerkezetet.
Ivan Sulga, az orosz Közép csapatcsoporthoz tartozó 51. hadsereg 132. önálló gépesített lövészdandárja egyik rohamegység-parancsnoka a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy az ukrán hadsereg ágyúzással és dróntámadásokkal akadályozza a polgári lakosok evakuálását Dzerzsinszkből (ukrán nevén: Toreck). A város elfoglalását pénteken jelentette be az orosz védelmi minisztérium.
Az oroszországi Kurszk megyében folyó harcokkal kapcsolatban az orosz védelmi tárca egyebek között
öt harckocsi és 24 egyéb páncélozott harcjármű megsemmisítéséről számolt be, három ellentámadás visszaverése mellett.
Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betörő ukrán erők eddig több mint 58 870 embert, 355 harckocsit, 259 gyalogsági harcjárművet, 204 páncélozott szállítójárművet, 1826 páncélozott harcjárművet, 1890 gépkocsit, 422 tüzérségi löveget és 48 sorozatvetőt veszítettek.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images