Washington kedden már azzal is komoly üzenetet küldött, hogy meghívta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt az országba, tekintettel arra, hogy Netanjahu ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, amely bár az Egyesült Államokat nem kötelezi (mivel nem tagjai a Nemzetközi Büntetőbíróságnak), egyértelmű állásfoglalás az ICC döntése ellen.
Bár Trump és Netanjahu kapcsolata a republikánus elnök első turnusának végén meglehetősen problémás volt (Jeruzsálem gratulált Bidennek a megválasztásához, ami Trump szerint csalás volt), a két politikus a gyakorlatban mindig előnyös viszonyt ápolt egymással.
De mit is eszelt ki Donald Trump?
Az amerikai elnök a keddi találkozó után tartott sajtótájékoztatóban inkább az ingatlanmoguli, mintsem a politikusi énjét vette elő. Kijelentette, hogy a Gázai övezet egy romhalmaz, amit Steve Witkoff, Trump közel-keleti különmegbízottja szerint nagyjából 15 év lenne újraépíteni. Trump ebből levonta azt a következtetést, hogy a január 17-i tűzszünet után otthonaikba visszatérő palesztinok kizárólag azért mennek haza, mert „nincs máshova menniük”.
Az amerikai elnök elképzelése két fő pontból áll:
- Egyfelől Washington területeket vásárolna Egyiptom és Jordánia területén, ahová áttelepítené a nagyjából 2,2 millió gázai palesztint
- Másfelől pedig az övezetet megtisztítanák a mintegy harminc ezer fel nem robbant bombától, újraépítenék, egyfajta üdülőközpontot kialakítva belőle.
Elsőre még talán kedves gesztusnak is tűnhet az, hogy Trump dollármilliárdokat költene a gázai palesztinok elhelyezésére, valamint otthonaik újjáépítésére, van azonban egy komoly bökkenő:
az amerikai elnök egyáltalán nem tervezi visszaengedni Gázába az onnan kitelepített arabokat.
Buktató buktató hátán
Trump elképzelését igazából több dolog akadályozza, mint amennyi elősegítené. Kezdjük rögtön a nemzetközi joggal: a genfi egyezmények értelmében egyszerűen tilos egy terület lakosságának tömeges kitelepítése. Ebből a szempontból mondjuk az amerikai elnöknek meglehetősen könnyű dolga van: a világ vezető hatalmaként egyszerűen figyelmen kívül hagyhatná a negyedik genfi egyezményt, valamint az ezzel járó nemzetközi felháborodást, ez azonban Washington legkisebb problémája lenne.
A következő gond értelemszerűen magukkal a palesztinokkal, illetve a Hamásszal lenne, akik egyszerűen fogalmazva nem igazán szeretnék elhagyni otthonaikat. Kiindulva abból, hogy a Hamász a folyamatos túlerőben lévő Izrael ellen is képes volt megindítani a 2023 októberi terrortámadást, valószínűleg az USA próbálkozása is minimum vérfürdőbe torkollana, amire a nemzetközi és az amerikai közvélemény is rettentő érzékeny, ráadásul ismét a gázai civilek lennének a harcok igazi elszenvedői, hiszen hasonlóan ahhoz, ahogy Izrael számára sem volt prioritás a védelmük, a Hamász is előszeretettel alkalmazza őket élő pajzsként.
A terrorszervezet egyébiránt jelezte is, hogy Trump elképzelése újabb háborúval fenyeget, hasonlóan Egyiptomhoz és Jordániához.
Izraelben már nagyon régóta létező elképzelés az, hogy a kellemetlenkedő Gázai lakosságot nemes egyszerűséggel ki kéne telepíteni, elsősorban Egyiptomba, a Sínai-félszigetre, kisebb részben Jordániába. Az ötlet érthető módon a két szomszédos arab országban nem kifejezetten népszerű. Bár főleg Kairó gyakran hangoztatja, hogy a gázai palesztinoknak olyan okokból kéne az övezetben maradniuk, mint a kultúra és a tradíció védelme, az igazi ok ennél sokkal ridegebb.
Szomorú tényként kell kezelni, hogy a palesztin népet igazából senki sem szeretné a határain belül látni, különösen akkor, ha gázaiak.
Az övezetben élők hatalmas százaléka alulképzett, ráadásul a generációkon átívelő nyomorúság és kiszolgáltatottság miatt nagyon könnyen radikalizálhatóak. Mindehhez hozzájön az is, hogy a gázai társadalom rendkívül fiatal, a lakosság közel fele kiskorú, a gyermekek pedig ugyebár nem hoznak pénzt a gazdaságba, ezért a szomszédos országok jobb esetben koloncként, rosszabb esetben nemzetbiztonsági fenyegetésként tekintenek rájuk, az ilyen esetekben pedig a humanitárius gondolkodás mindig háttérbe szorul.
Éppen ebből következik az, hogy ha Trump valamilyen módon mégis meg tudná győzni a Washingtonnal egyébként szövetséges Egyiptomot és Jordániát arról, hogy fogadjanak be egymillió gyermeket és további egymillió döntően alulképzett felnőttet, úgy azok a telepek, amiket az amerikai elnök a tegnapi sajtótájékoztatójában földi paradicsomokként mutatott be, a gyakorlatban valószínűleg éppen a Gázai övezet miniatürizált verzióivá válnának: körülfalazott, gyengén ellátott nyomornegyedekké, a határain katonákkal.
Ehhez amolyan adalékként még hozzájön az is, hogy a nemzetközi közösség, köztük több, Washingtonnal szövetséges állammal, valószínűleg szintén hangosan elítélné a palesztinok kitelepítését, bár ez a gyakorlatban meglehetősen kevés súlyt hordoz magában.
Trumpnak ugyanakkor egy előnye biztosan van: míg Biden népszerűtlenségéhez nagyban hozzájárult az, hogy az Egyesült Államok fegyvereket szállított Izraelbe, ezzel pedig számos fiatal, liberális, vagy progresszív szavazót idegenített el, Trump szavazóbázisában jóval kisebb támogatottsága van a palesztinok ügyének, ráadásul ugye a republikánus elnöknek jelen állás szerint amiatt sem kell aggódnia, hogy újraválasszák, hiszen második ciklusát tölti, a harmadik ciklusról szóló javaslatot pedig szinte esélytelen, hogy keresztülverjék a törvényhozáson és az amerikai lakosságon.
Otthon tehát az amerikai elnök egyetlen veszéllyel nézne szembe, ha megpróbálná kiüríteni a Gázai övezetet: a fentebb már említett vérfürdőtől, aminek amerikai katonák is áldozatul eshetnek.
Netanjahu mosolyog
A keddi sajtótájékoztató másik főszereplője, Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő érthető módon elégedettnek látszott a fejleményekkel. Egyes elemzők szerint a népszerűsége mélypontján lévő izraeli politikus szándékosan nyújtotta el a tűzszüneti tárgyalásokat a Hamásszal annak érdekében, hogy rontsa Joe Biden, ezzel együtt pedig Kamala Harris esélyeit, elősegítve a jelenlegi izraeli külpolitikával sokkal jobban szimpatizáló Trump győzelmét.
Netanjahunak a gázai helyzet egyébként is komoly fejtörést okoz. Bár az övezet elleni offenzíva minimális veszteségekkel járt, a jobboldali politikus éppen két szék között ül a földön:
az ellenzék a harcok azonnali beszüntetését, a kormánykoalíció radikálisabb pártjai viszont éppen a csatározások folytatását követeli.
A kormányfőnek Trump ígérete azért is jön kapóra, mert a szélsőjobboldali koalíciós tagok körében már régóta prioritásnak számít az, hogy húsz év után visszatérhessenek az övezetbe, és telepeket létesíthessenek ott.
Trump kijelentését pedig nehéz félreértelmezni: munkahelyeket és üdülőközpontokat létesítene a Gázai övezetben, de nem a palesztinok számára. Mindebből egyenesen következik az, hogy az amerikai elnök által csak a „Közel-Kelet Riviérájának” nevezett területen meg fog nőni az izraeli befolyás.
Izrael számára külön előny az, hogy a terület iszlamistáktól és bombáktól történő megtisztítását Washington magára is vállalná, ezzel pedig megkímélhetnék saját katonáikat az övezetben rájuk leselkedő veszélyektől.
Bár Trump Gázával kapcsolatos ötlete finoman szólva is merész, a republikánus elnök előző ciklusában az Ábrahám-egyezményekkel is meglepte a közvéleményt. Ettől függetlenül több mint két millió ember kitelepítése a világ talán legismertebb háborús zónájából minimum veszélyes elképzelés, mely mögé a nemzetközi színtér kevés szereplőjét fogják tudni beállítani. Már ha az elképzeléseit híresen gyakran váltogató Trump tényleg nekifogna a vállalkozásnak.
Címlapkép forrása: 2025 Anadolu via Getty Images
