Az oroszok egész Ukrajna elfoglalásában érdekeltek, beleértve a dnyipropetrovszki régiót is. Képesek erre katonailag? Ez egy teljesen más kérdés. Lehetnek kísérletek a közigazgatási határ átlépésére. Lehet, hogy megpróbálják, de lehet, hogy nem, mert a célterületük Donyeck
– kezdte a Timocsko. Szerinte Moszkva számára rosszul fest, hogy megpróbálnak egy újabb régióba behatolni, de erre eddig egyelőre nem képesek. Hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök is tudja, hogy a sikertelen hadműveletek nem néznek ki túl jól nemzetközi szemmel nézve.
Elmondta, hogy az ukránok megkezdték az erődítések létrehozását a térségben, és ezt mindenképpen jónak tartja. Mivel a megyehatárok nem jelentenek lényegében semmilyen akadályt, ezért foglalkozni kell azzal, hogy Moszkva valóban törekszik majd az Ukrajna középső része felé töréssel. Különösen a kommunikációs szempontok erősödhetnek meg, egyre többet hangoztatják, hogy az egyik legnagyobb ukrán város felé törnek. A másik célja ezzel a Kremlnek az lehet, hogy pánikot keltsen Ukrajnában, ezzel tovább rombolva a morált a frontvonalon. Azzal zárta gondolatait, hogy szerinte nem lesz lényegi hatása ennek az iránynak, mivel túl sok erőforrást igényel, miközben a fő célpontokra koncentrálnak most az oroszok inkább.
Az optimista megállapítások ellenére Dnyipróban komolyan veszik a fenyegetést, több ponton is csak pár kilométerre vannak az orosz fegyveresek a megye határától. Mykola Lukascsuk a területi tanács vezetője is nyilatkozott:
A regionális katonai közigazgatás segítséget tud nyújtani a veszélyes területekről való evakuálásban és a biztonságos tartózkodási helyekben. Ha úgy döntenek, hogy maradnak, fontos, hogy gondosan felmérjék az összes kockázatot, és minden helyzetre felkészüljenek
– mondta.
Címlapkép forrása: Wolfgang Schwan/Anadolu via Getty Images