Erős sztori az ukrán képviselőtől: Zelenszkij a volt amerikai elnököt hibáztatja az ukrajnai háború kirobbantásáért
Globál

Erős sztori az ukrán képviselőtől: Zelenszkij a volt amerikai elnököt hibáztatja az ukrajnai háború kirobbantásáért

Portfolio
Olekszandr Dubinszkij, az ukrán Verhovna Rada képviselője a Telegram csatornáján tett közzé bejegyzést.

Az ukrán belpolitika finoman fogalmazva is megosztó alakja ismét egy erős kijelentéssel került a hírekbe. A közösségi médiában megosztott posztjában ugyanis azt állítja, hogy

Volodimir Zelenszkij Joe Biden volt amerikai elnököt tette felelőssé az ukrajnai konfliktus kirobbantásáért.

A kijevi vezető súlyos kritikájaként hozzátette, hogy az ukrán vezető ugyanezt fogja majd tenni Emmanuel Macron francia elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral is, amennyiben azoknak távozniuk kell majd a pozíciójukból.

Dubinszkij szerint amióta a demokrata politikus elhagyta a Fehér Házat, azóta Zelenszkij minden belső beszélgetésben Bident nevezi meg az ukrajnai háború kirobbantása miatt felelősnek, és azért is, mert a kelet-európai ország nem volt erre kellőképpen felkészülve. A meghökkentően ható kijelentéseket nem lehet megbízható forrásból ellenőrizni, illetve az ukrán képviselő sem hozott nyilvánosságra semmiféle bizonyítékot.

Dubinszkij ellentmondásos szereplője az ukrajnai közéletnek, több alkalommal erős kritikát fogalmazott meg az ukrán elnökkel szemben. Korábban kifejtette, hogy szerinte Zelenszkij polgárháború felé kormányozza az országot. Az ellenzéki képviselő szerint egyébként az államfő nem is legitim, mivel a mandátuma 2024 elején lejárt. 2023 végén egyébként azzal a gyanúval tartóztatták le a képviselőt, hogy Oroszországnak kémkedett korábban.

Címlapkép forrása: Danylo Antoniuk/Global Images Ukraine via Getty Images

ChikansPlanet

Hogyan zöldül az égbolt?

A légiközlekedési iparág jelentős környezeti lábnyoma régóta ismert. Ahogy a közvélemény egyre tudatosabbá válik az éghajlatváltozással kapcsolatban, úgy nő az igé

Kiszámoló

Akkor inkább jobb nem kockáztatni

A tegnapi cikkben megjelent grafikon, ami a Nasdaq index változását mutatta az elmúlt 25 évben, ez sokaknak nagy újdonság volt. Erről az ábráról van szó: Ha a legrosszabbkor, a dotkom lufi tete

KonyhaKontrolling

A gazdagság szintjei

A meggazdagodás mindenkinek mást jelent, de a mai bejegyzésben szeretném feltárni a különböző szintjeit. Természetesen a szintek közt is van átfedés és átválthatóság, de ez az alapmodellt

Holdblog

Az akkumulátoripar árnyoldala

Az elektromos autók, laptopok és okostelefonok világában a kobalt egyszerre a technológiai fejlődés motorja és súlyos társadalmi problémák forrása. Míg a fejlett országokban az elektronikai.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
kongó demokratikis köztársaság m23 román zsoldosok