Miloš Vučević szerb miniszterelnök kedden meglepetésre benyújtotta lemondását. A bejelentést egy hétfőn induló nagyszabású tüntetés előzte meg, melynek során a demonstrálók lezárták a szerb főváros, Belgrád legforgalmasabb csomópontját, az Autokomandát. Vučević azzal indokolta lemondását, hogy az országban eluralkodó feszültségeket szeretné enyhíteni.
sazvežđe Studentigalaksija Autokomanda pic.twitter.com/zJGVJG1Eli
— FTN (SE) January 27, 2025
A tüntetésekkel egy időben, még hétfő este megszólalt az államelnök, Aleksandar Vučić is, aki meglepően békülékeny hangot ütött meg a tüntetőkkel szemben, pedig sokan arra készültek, hogy rendkívüli állapotot jelent be. A hétfői tüntetések ugyanis nem előzmény nélküliek: a kormányellenes tüntetések már november óta tartanak, miután
november 1-jén lezuhant a frissen felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva.
Vučić, kormánypolitikusok és a kormányközeli sajtó is külföldről pénzelt akcióknak igyekezett bemutatni a kormányellenes tüntetéseket, amelyek a legnagyobb demonstrációsorozattá duzzadtak a néhai Slobodan Milošević jugoszláv államfő ellen rendezett 2000-es tüntetések óta. A tiltakozókat azonban nemcsak verbális, hanem fizikai támadások is érték. Január 16-án például Belgrádban egy autós belehajtott a tüntető tömegbe, egy fiatal lányt vérző fejjel szállítottak kórházba. Most hétfőn pedig Újvidéken kormányellenes aktivistákra támadtak rá botokkal felfegyverzett huligánok, egy fiatal lány állkapocscsonttörést szenvedett.
Az atrocitások ellenére a tüntetések csak egyre nagyobbak, a tüntetők egyre eltökéltebbek lettek.
Novi Sad ️ pic.twitter.com/i5zfMJBYAZ
— Vladimir (Stimac) January 28, 2025
A demonstrációk főszervezői az egyetemisták, akik a szerbiai állami egyetemeken működő 64 kar majdnem mindegyikét blokád alatt tartják. De például a hétfői tüntetésre már mezőgazdasági dolgozók is érkeztek traktorokkal. A demonstrálók elkötelezettségére jellemző, hogy sokan még az újévet is tiltakozva köszöntötték: Belgrádban és Újvidéken néma tüntetést tartottak december 31-én 23:52-től január 1-je 0:15-ig. Múlt hét pénteken számos iskola, könyvesbolt és színház bezárt, hogy ezzel fejezze ki szolidaritását a tüntetőkkel.
Az újvidéki pályaudvaron bekövetkezett katasztrófa közvetlen kiváltója volt ugyan a tüntetéseknek, de hogy ilyen jelentős és kitartó kormányellenes mozgalommá váljanak, ahhoz a kormánnyal és Vučić rendszerével szembeni általános elégedetlenségre is szükség volt. Az újvidéki tragédia szimbólumává vált az egész országot behálózó korrupciónak és nepotizmusnak. Az újvidéki pályaudvart a Budapest–Belgrád-vasútvonalprojekt keretében újították fel, a munkálatok tavaly júliusban fejeződtek be. A katasztrófa tehát már nem egy düledező épületnél következett be.
A tragédiáért eddig önként senki nem vállalta a felelősséget, a területért felelős, azóta lemondott építésügyi miniszter, Goran Vesić sem. December végén ugyanakkor ellene és további 12 személy ellen vádat emeltek a közbiztonság súlyos veszélyeztetése, veszély okozása, valamint nem megfelelő építkezési és kivitelezési munka vádjával. A tiltakozók azonban ezzel nem elégedtek meg: a miniszterelnök és Milan Đurić újvidéki polgármester lemondását követelték (a kormányfővel együtt kedden ő is lemondott), és betekintést akarnak szerezni a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződésekbe. Utóbbiakba azért, mert a tragédia napján az illetékes miniszter és a pályaépítésért és fenntartásért felelős vállalat azt közölte, hogy a leszakadt előtető nem volt része a felújítási munkának, viszont számos, azóta készült felvétel tanúsága szerint közben módosítottak a szerkezetén, és további terhelésnek tették ki.
Nezapamćena tragedija za Obrušen je betonski krov na železničkoj stanici.Povređena i deca i odrasli... #NoviSad
— Bora (Novaković) November 1, 2024
Kérdés, hogy Miloš Vučević kormányfő lemondása után alábbhagynak-e a tüntetések, vagy ez még jobban feltüzeli a tüntetőket, hogy jelentősebb változásokat is elérhetnek.
A „nagy hal” ugyanis nem Vučević, hanem az államfő, Aleksandar Vučić, aki ténylegesen gyakorolja a hatalmat. A Milošević alatt tájékoztatási miniszterként tevékenykedő Vučić a szerbiai demokratikus fordulatot követően européer politikussá fazonírozta át magát, de 2014-től miniszterelnökként, majd 2017-től köztársasági elnökként egy meglehetősen centralizált rendszert épített ki, ahol neki és a Szerb Haladó Pártnak (SNS) lényegében teljhatalma van, az ellenzék töredezett és gyenge. Vučić rendszere tehát az egyik legstabilabb politikai rendszernek látszik ma Európában, de most úgy tűnik,
története eddigi legnagyobb kihívásával néz szembe.
Kedd esti televíziós beszédében Vučić azt mondta, pártja az elkövetkező 10 napban átgondolja, hogy mi legyen a következő lépés. Az egyik lehetőség, hogy új miniszterelnökkel új kormányt alakítanak – mivel a parlamenti többség megvan, erre minden további nélkül lehetőségük van –, a másik az, hogy áprilisban előrehozott választások jönnek. Az elnök azt azonban egyértelműen kizárta, hogy ideiglenes kormány vegye át a hatalmat, ahogy azt az ellenzék követeli.
Címlapkép forrása: Filip Stevanovic/Anadolu via Getty Images