Hajmeresztő kérést kapott Oroszország: nagy árat kell fizetniük, ha meg akarják tartani a bázisaikat
Globál

Hajmeresztő kérést kapott Oroszország: nagy árat kell fizetniük, ha meg akarják tartani a bázisaikat

Portfolio
Megkérték Szíria új vezetői Oroszországot, hogy adják ki Bassár al-Aszad bukott szíriai diktátort – tudta meg a Reuters.

A kérdés azért merült fel, mert orosz delegáció járt ma Szíriában, Moszkva küldöttjei a közel-keleti ország új vezetésével egyeztettek.

Az oroszok elsősorban azt akarják elérni, hogy Damaszkusz adjon engedélyt Moszkvának arra, hogy megtartsa a katonai bázisait az országban.

Cserébe Damaszkusz új urai azt kérték az oroszoktól, hogy fizessenek jóvátételt a háború során okozott károkért, vegyenek részt az ország újjáépítésében és adják ki Bassár al-Aszad bukott szíriai diktátort.

Oroszország a most hatalomra került szíriai lázadók ellen harcolt, Aszad bukása után Moszkvába menekült. Az oroszok most azon dolgoznak, hogy meg tudják tartani Tartusz kikötőjét és a Hmeimim légibázist, műholdfelvételek szerint azonban már nagyrészt kiürítették a két létesítményt és nem nagyon maradtak katonák, technikai eszközök az országban. Tartusz megtartása azért lenne kifejezetten fontos, mert ez az egyetlen orosz katonai kikötő a Földközi-tengeren.

A Kreml egyelőre nem kommentálta a hírt.

Címlapkép forrása: Bekir Kasim/Anadolu Agency via Getty Images

RSM Blog

TEÁOR2025: fontos határidők és teendők

Az Európai Unió gazdasági tevékenységeket osztályozó rendszere, a TEÁOR, jelentős változáson ment keresztül. Az új TEÁOR\'25 rendszer 2025. január 1-jével lépett hatályba, amely számos j

Holdblog

Az akkumulátoripar árnyoldala

Az elektromos autók, laptopok és okostelefonok világában a kobalt egyszerre a technológiai fejlődés motorja és súlyos társadalmi problémák forrása. Míg a fejlett országokban az elektronikai.

Holdblog

Negyven évet vissza az időben

1984-et írunk. Óceánia hol Keletázsiával, hol Eurázsiával áll hadban. A háborúskodás azonban sokkal inkább szolgálja a belső politikai célokat, mint bármely tényleges külpolitikai cél el

Holdblog

Már a pia sem kell?

Elém került az alábbi ábra, elég vegyes érzelmek fogtak el az oszlopokat látva. Egyrészt örültem, hiszen első olvasatra a diagram mondanivalója pozitív, ugyanakkor \"ez nem... The post Már a

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
GettyImages-2194201188