Ukrajnát támogató programot vágott el Trump, állítólag megpróbálták megölni Putyint - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Portfolio
Szu-57-es lopakodó vadászbombázókkal támadta Oroszország Pivdennyi kikötőjét. Elesett egy észak-koreai katona Kurszk megyében, a KNDK veszteségei London szerint már a 4000 főt is meghaladják. Ukrán források szerint felsült a fronton a 153-as számú gépesített dandár, egy frissen képzett és felszerelt formáció. A nap folyamán orosz politikusok arról beszéltek egy Tucker Carlson interjú alapján: a Biden-kormány meg akarta ölni Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Donald Trump amerikai elnök pedig felfüggesztette az ukrán menekültek befogadását. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Megosztás
Megosztás

Putyin legfőbb szövetségese azt tanácsolta az elnöknek, hogy cserélje le Lenin holttestét a sajátjára

Alexander Dugin, orosz szélsőjobboldali filozófus javasolta Vlagyimir Putyinnak, hogy távolítsa el Lenin holttestét a moszkvai mauzóleumból, hogy ezzel helyet készítsen a jelenlegi elnök jövőbeli sírhelyének. Dugin szerint ez a lépés szimbolikusan megszentelné Vlagyimir Putyin elnök szerepét Oroszország történelmében.

Megosztás

Meglepő fordulat: EU és USA közös frontot nyit Oroszország ellen

Az Európai Unió külügyi főképviselője, Kaja Kallas és az Egyesült Államok külügyminisztere, Marco Rubio kedden telefonbeszélgetést folytatott. A megbeszélés során olyan globális kérdéseket vitattak meg, mint az ukrajnai háború, Irán befolyása és a Kína jelentette kihívások. Ez volt az első hivatalos egyeztetésük a Trump-kormányzat január 20-i hivatalba lépése óta.

Meglepő fordulat: EU és USA közös frontot nyit Oroszország ellen
Megosztás

Új háború kitörése fenyeget, Európa számára beláthatatlanok lehetnek a következmények

Szakértők szerint tömegek indulhatnak meg Európa felé, ha egy újabb konfliktus eszkalálódhat: a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti gazdasági központja, Goma, lázadók kezére került, akik mögött jelentős ruandai támogatás áll. Az M23 nevű lázadócsoport a tartományi fővárost támadja, miközben az ország vezetése háborús fenyegetésről beszél.  

Új háború kitörése fenyeget, Európa számára beláthatatlanok lehetnek a következmények
Megosztás

Trükkös módszert eszeltek ki az oroszok a harci drónok vezérlésére, az EU lépni készül

Az Európai Unió a videójáték-konzolok Oroszországba történő exportjának tilalmát tervezi, mivel ezeket az eszközöket az orosz haderő felhasználja az Ukrajnát támadó drónok vezérléséhez – írja a Financial Times.

Trükkös módszert eszeltek ki az oroszok a harci drónok vezérlésére, az EU lépni készül
Megosztás

Elszólta magát Putyin jobbkeze: nem azeri, hanem oroszt gázt küldenének Ukrajnán keresztül

Miközben az ukrán elnök talán úgy tudná eladni odahaza a gáztranzit újraélesztését, hogy a vezetékben azeri gáz halad, és a szlovákok is úgy próbálják beállítani a helyzetet, hogy azeri gázt vennének Ukrajnán keresztül, aközben az orosz elnöki szóvivő egy keddi tájékoztatón felfedte: ők nagyon örülnek a brüsszeli fejleményeknek, mert végre ismét orosz gázt tudnak majd eladni Ukrajnán át az uniós tagállamoknak.

Elszólta magát Putyin jobbkeze: nem azeri, hanem oroszt gázt küldenének Ukrajnán keresztül
Megosztás

Sokkoló kijelentést tett a NATO-tisztviselő: szép sorjában ki akarta iktatni Moszkva az európai hadiipar nagyágyúit

Egy vezető NATO-tisztviselő kedden megerősítette, hogy létezett egy orosz terv a Rheinmetall német fegyvergyártó cég vezetője, Armin Papperger meggyilkolására – írja a Politico.

Sokkoló kijelentést tett a NATO-tisztviselő: szép sorjában ki akarta iktatni Moszkva az európai hadiipar nagyágyúit
Megosztás

Ukrajna tagadja, hogy az oroszok elfoglalták volna Dvoricsnát

Oleg Szinjehubov, Harkiv megye kormányzója tagadta az orosz védelmi minisztérium állítását, miszerint az orosz erők elfoglalták volna a Kupjanszkhoz közeli Dvoricsna városát.

Színtiszta propaganda, és nem felel meg a valóságnak

– mondta a kormányzó.

(The Kyiv Independent)

Megosztás

Megpróbálták ellopni az oroszok az ukrán F-16-osok féltett titkait

Őrizetbe vett az ukrán Állambiztonsági Szolgálat (SZBU) két orosz kémet, akik az ukrán F-16-os vadászbombázók után kémkedtek – írta meg az Ukrainszka Pravda.

Megpróbálták ellopni az oroszok az ukrán F-16-osok féltett titkait
Megosztás

Orosz reakció az újabb szankciókra

Oroszország továbbra is törvénytelennek tartja az ellene bevezetett uniós szankciókat - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

Kaja Kallas, az uniós diplomácia vezetője hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy az Európai Unió megállapodott az Oroszország ellen az Ukrajna elleni háború miatt bevezetett gazdasági szankciók újabb hat hónapos meghosszabbításáról.

"Továbbra is a nemzetközi joggal ellentétes, törvénytelen korlátozásoknak nevezzük őket (a szankciókat). Ebben a tekintetben semmi sem változik" - kommentálta Peszkov az EU Oroszországgal szembeni szankciós politikájának alakulását.

Hozzátette, hogy a szankció kétélű fegyver, amelytől az európaiak is szenvednek, és ezt "egyre többen megértik".

Azzal kapcsolatban, hogy Budapest végül visszavonta a szankciók meghosszabbításával szemben megfogalmazott kifogásait, Peszkov úgy vélekedett, hogy Magyarország biztosítékokat kaphatott az EU-tól arra vonatkozóan, hogy valamilyen formában újraindulnak a tárgyalások a gáztranzitról.

"Tudjuk, hogy Magyarország bizonyos feltételeket fogalmazott meg az említett szankciók meghosszabbításával kapcsolatban. Ezeknek a feltételeknek közük volt a kijevi rezsim álláspontjához. Magyarország a jelek szerint bizonyos bejelentéseket kapott Brüsszelből, hogy felújul valamilyen tárgyalási folyamat. Szoros figyelemmel fogjuk kísérni ezt a helyzetet" - mondta a szóvivő.

Leszögezte, hogy Oroszország érdekelt abban, hogy folytassa a gáz eladását Európának. Mint mondta, az orosz gáz nemcsak versenyképes az amerikaival, de "sokkal kifizetődőbb az európai vásárlók számára."

(MTI)

Megosztás

Áll a bál Moszkvában: azt mondják, meg akarták ölni Vlagyimir Putyint Bidenék

Nagy vihart kavart Oroszországban Tucker Carlson legújabb interjúja, hiszen a népszerű jobboldali médiaszemélyiség explicit, nyilvánosan azt állította, hogy Joe Biden külügyminisztere, Antony Blinken meg akarta öletni Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Áll a bál Moszkvában: azt mondják, meg akarták ölni Vlagyimir Putyint Bidenék
Megosztás

Alaposan betalált a Sahed: nem akárkié volt a luxusgyűjtemény, amelyre lecsaptak az oroszok

Délelőtt jöttek az első beszámolók, hogy az oroszok Kijevtől északra lebombáztak egy autómúzeumot, a Kyiv Post pedig azt is kiderítette, hogy neves gazdája volt korábban a gyűjteménynek.

Alaposan betalált a Sahed: nem akárkié volt a luxusgyűjtemény, amelyre lecsaptak az oroszok
Megosztás

Autóval rongyoltak be az orosz nagykövetségre Svédországban

Stockholmban őrizetbe vettek egy ukrán férfit, aki kedd reggel autóval megpróbált behajtani az orosz nagykövetség területére - közölte internetes oldalán a svéd rendőrség.

A közlemény szerint a rendőrséget a diplomáciai képviselet értesítette, miután észlelték, hogy a 45 éves férfi autójával megpróbál áthatolni a nagykövetséget körülzáró kerítésen. Az autót a fémrács állította meg. A férfi még a járműben volt, amikor a kiérkező rendőrök őrizetbe vették.

A férfi ellen "súlyos, jogszerűtlen behatolási kísérlet" gyanújával indítottak eljárást.

Az orosz külügyminisztérium az üggyel kapcsolatban Telegram csatornáján azt közölte, hogy a gyanúsított egy ukrán állampolgár, aki állandó lakhellyel rendelkezik Svédországban, és "jól ismerte" már nemcsak az orosz nagykövetség, hanem a svéd rendőrség is, mivel 2015-ben, majd 2018-ban is támadást intézett az orosz kereskedelmi kirendeltség ellen.

(MTI)

Megosztás

Jelentés jött az ukrán frontról: fogytán az orosz páncélosok, de van egy sokkal nagyobb baj

Az orosz haderő egyre kevesebb páncélozott harcjárművet használ támadásai során, de továbbra is rengeteg katonájuk és drónjuk van – mondták ukrán katonák az Armija Inform műsorán.

Jelentés jött az ukrán frontról: fogytán az orosz páncélosok, de van egy sokkal nagyobb baj
Megosztás

Elfoglalták az oroszok Dvorcsinát

Bejelentette az orosz védelmi minisztérium a Kupjanszktól északra található Dvorcsina elfoglalását, a falu elvesztését ukrán források még nem erősítették meg.

Kupjanszk térségében egyre rosszabb helyzetben vannak az ukrán védők: az orosz erők a múlt héten átkeltek az Oszkilon és több falut is megszereztek Kupjanszktól északra. Várható, hogy a harkivi városnak is neki fognak menni hamarosan északi irányból.

Megosztás

Vége van: Donald Trump újabb lépésének nagyon nem fog örülni Ukrajna

Az Egyesült Államok felfüggeszti azt a bevándorlási programot, amely megkönnyítette az ukrán menekültek Egyesült Államokba való bejutását – írja az Ukrinform.

Vége van: Donald Trump újabb lépésének nagyon nem fog örülni Ukrajna
Megosztás

Kétszínű a németek orosz LNG-stratégiája? - Kerülőúton vehetik meg egy új jelentés szerint

Németország még mindig jelentős mennyiségű orosz cseppfolyósított földgázt (LNG) vásárol más uniós országokon keresztül, annak ellenére, hogy novemberben megtiltotta a kikötőinek azt, hogy orosz LNG szállítmányokat fogadjanak. A tengerparti adottságaiknak köszönhetően jelentős mennyiségű LNG-t importáló Franciaország, Spanyolország és Belgium azt állítja, hogy a hozzájuk érkező és orosz gázt is tartalmazó importjukat általában egyből továbbértékesítik más EU-s országoknak. Eközben Németország azzal védekezik, hogy a hozzájuk érkező gáz "címkéjén" már ezen három ország neve áll, így az nem Oroszországból származik. Annak ellenére, hogy az EU 2027-re szeretne teljesen leválni az orosz energiaforrásokról, a tavalyi évben rekord mennyiségben importált orosz LNG-t - írta meg a Financial Times.

Kétszínű a németek orosz LNG-stratégiája? - Kerülőúton vehetik meg egy új jelentés szerint
Megosztás

Ukrán jelentés

Megérkezett az ukrán légvédelem részletes jelentése az éjjeli orosz dróntámadásokról: összesen 100 drónt indított Ukrajna eleln az orosz haderő, ebből 65-öt sikerült lelőni.

Az orosz drónok észlelését Kijev, Harkiv, Poltava, Szumi, Csernyihiv, Cserkaszi, Kirovohrad, Zsitomir, Dnyipropetrovszk, Zaporizzsja, Mikolaiv, Odessza és Herszon megyékből jelentették.

Megosztás

Nem várt helyről kapott kritikát az ukrán haderő: „ezt tényleg elhiszi bárki?”

Az ukrán haderő által közölt orosz veszteségszámokat kritizálta Julian Röpcke, a német Bild újságírója X-en.

Nem várt helyről kapott kritikát az ukrán haderő: „ezt tényleg elhiszi bárki?”
Megosztás

Szétbombáztak az oroszok egy autómúzeumot

Orosz drón zuhant egy kiejvi autómúzeumra, kilenc régi jármű teljesen kiégett és még 27 megsérült. Személyes sérülés nem történt.

A múzeumot nem szándékosan célozták az orosz erők, a légvédelem által lelőtt drón roncsai okoztak tüzet.

A pusztításról képeket közölt az Ukrainszka Pravda.

Megosztás

Nagyon súlyos csapást indítottak az oroszok Harkiv ellen: 1500 négyzetméteren tombolnak a lángok

Hatalmas robbanás volt Harkiv városban az éjjel, a hatóságok most jelentős kiterjedésű tüzet próbálnak megfékezni, most is több mint 1500 négyzetméteren tombolnak a lángok – írja az Ukrainszka Pravda.

Nagyon súlyos csapást indítottak az oroszok Harkiv ellen: 1500 négyzetméteren tombolnak a lángok
Megosztás

Leleplező műholdfelvételek: feladta Oroszország az egyik legfontosabb katonai bázisát

Úgy néz ki, az orosz haderő szinte teljesen kivonult Szíriából, elhagyták Tartúsz kikötőjét és valószínűleg kiürítették a Hmeimim légibázist is – derül ki friss műholdfelvételekből.

Leleplező műholdfelvételek: feladta Oroszország az egyik legfontosabb katonai bázisát
Megosztás

Zelenszkij: ha ez megtörténne, az ukrán hadsereg azonnal összeroppanna

Ha Ukrajna elkezdené leszerelni azokat a katonákat, akik évek óta a fronton harcolnak, nem maradna elég katona a haderőben, Kijev akár meg is adhatta volna magát első nap, Putyin úgyis mindenkit lemészárol majd – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy interjúban.

Zelenszkij: ha ez megtörténne, az ukrán hadsereg azonnal összeroppanna
Megosztás

Lopakodó vadászokkal támad Oroszország, elesett a fronton egy észak-koreai ezredes - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden

Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

Tegnapi tudósításunkat itt tekintheti meg:

Címlapkép forrása: Dan Bashakov/Global Images Ukraine via Getty Images

Holdblog

Az akkumulátoripar árnyoldala

Az elektromos autók, laptopok és okostelefonok világában a kobalt egyszerre a technológiai fejlődés motorja és súlyos társadalmi problémák forrása. Míg a fejlett országokban az elektronikai.

RSM Blog

TEÁOR2025: fontos határidők és teendők

Az Európai Unió gazdasági tevékenységeket osztályozó rendszere, a TEÁOR, jelentős változáson ment keresztül. Az új TEÁOR\'25 rendszer 2025. január 1-jével lépett hatályba, amely számos j

Holdblog

Már a pia sem kell?

Elém került az alábbi ábra, elég vegyes érzelmek fogtak el az oszlopokat látva. Egyrészt örültem, hiszen első olvasatra a diagram mondanivalója pozitív, ugyanakkor \"ez nem... The post Már a

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Még idén átadják Budapest legújabb bevásárlóközpontját

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
Ahmed al-Sara szíriai elnök