A hivatalos indoklásban az áll, hogy az érintett személyek “nem élvezik a hivatal bizalmát, ezért nem lehet arra számítani, hogy segítik megvalósítani az elnök programját.”
Önöknek jelentős szerepe volt a Trump elnök elleni eljárásban. Az állam megfelelő működéséhez szükség van a szenior tisztviselőkbe, és beosztottaikba vetett bizalomhoz”
– olvasható az elbocsátó levélben.
A lépést többen is kritizálták az Egyesült Államokban, arra hivatkozva, hogy a tisztviselőket politikai támadás érte, kirúgásuk pedig nyílt beavatkozás egy olyan eljárásba, amely törvényszegés miatt indult, ezért egy ilyen esemény rossz precedenst teremt. Trump követői szerint a tisztviselők, és az eljárás, amelyben részt vettek, elfogult, politikai jellegű támadás volt, melyben az igazságszolgáltatást próbálták fegyverként használni, a tisztviselők eltávolítása ezért szükséges volt.
Címlapkép forrása: Bill Pugliano/Getty Images