Barrot egy francia rádiónak azt mondta, elkezdődött a tárgyalás Dániával csapatok küldéséről, de ez nem Dánia kívánságára történt.
A külügyminiszter bejelentésére azt követően került sor, hogy Mette Frederiksen dán miniszterelnök kedden Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt Párizsban a kérdésről.
Ha Dánia segítséget kér, Franciaország ott lesz. Az európai határok szuverének, legyen szó északról, délről, keletről vagy nyugatról
– mondta Barrot.
Hozzátette, az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői brüsszeli találkozóján kollégái „nagyon határozott támogatásukról” biztosították Koppenhágát, és készek megfontolni csapatok küldését is, ha szükséges.
A francia külügyminiszter ugyanakkor azt mondta, nem hiszi, hogy az Egyesült Államok lerohanja Grönlandot.
Donald Trump korábban nem zárta ki, hogy akár erőszakkal is érvényt szerez Grönlanddal kapcsolatos területi igényének.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images