Lesújtó kutatás: apró részecskék fenyegethetik az emberek agyát
Globál

Lesújtó kutatás: apró részecskék fenyegethetik az emberek agyát

Portfolio
Korábbi kutatások már rávilágítottak, hogy az ételekben és akár a csapvízben is megtalálható mikroműanyagok már sok emberi szervben is kimutathatóak és számos egészségügyi kockázatot tulajdonítanak nekik. Egy idén publikált, egereken végzett kutatás pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a részecskék akár az erek elzáródásához is vezethetnek az agyban - közölte a Newsweek.

A mikroműanyagok olyan apró műanyagrészecskék, amelyek nagyobb műanyag tárgyak, vagy az élelmiszerek csomagolásához használt anyagok lebomlása során keletkeznek. Bár régóta ismert környezetszennyező anyagoknak számítanak, az egészségre gyakorolt pontos hatásaikat csak mostanában kezdték el pontosa felderíteni a szakemberek.

Kínai kutatók a Science Advances folyóiratban megjelent friss kutatásukban egereken tesztelték a mikroműanyagok hatását az agyra. A tudósok lefényképezték az állatok agyában lévő ereket és megfigyelték viselkedésüket. Az eredmények rávilágítottak egy új mechanizmusra, amely által

a mikroműanyagok megzavarhatják az erek működését az agyban, anélkül, hogy a véráramon keresztül közvetlenül is bejutnának az agy szöveteibe.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a mikroműanyagok kölcsönhatásba léphetnek az emberi hormonokkal és bejuthatnak a sejtekbe is; többek között az agyban, a tüdőben és a férfi nemiszervben is kimutatták már őket. Ez a kutatások szerint növelheti bizonyos rákos megbetegedések kockázatát, különösen a nano-méretű műanyagok esetében.

A jelenlegi kutatásban a tudósok különböző (mikro és nano) méretű műanyagrészecskék hatásait vizsgálták egerek szervezetében, az expozíció során figyelembe véve az emberek esetén jellemző kitettséget. A fluoreszkáló műanyagrészecskék útját a befecskendezés után fejlett képalkotó technikákkal tudták nyomon követni az egerek agyában.

Az eredmények azt mutatták, hogy az immunsejtek elnyelték a mikroműanyagokat, ami megváltoztatta ezen sejtek méretét és alakját, elzáródást okozva ezzel a kisebb vérerekben.

Ez különösen igaz volt a nagyobb mikroműanyag-részecskékre, amelyek könnyebben okozhatnak hosszan tartó akadályt az agy kapillárisaiban.

A fizikai hatások mellett az egere viselkedésbeli változásai is szembetűnőek voltak. A mikroműanyagok befecskendezése után az egerek memóriájában, mozgásában, motoros képességiben és állóképességében is változásokat figyeltek meg. Bár a legtöbb probléma négy hét után javulásnak indult, néhány érelzáródás tartósnak bizonyult.

Ezek az eredmények fontosak lehetnek a mikroműanyagok emberi egészségre gyakorolt lehetséges hatásainak megértéséhez is, ugyanakkor természetesen az egerek agyi felépítése nem egyezik meg teljesen az emberekével, így további kutatások szükségesek a hatások pontos meghatározásáért.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Negyven évet vissza az időben

1984-et írunk. Óceánia hol Keletázsiával, hol Eurázsiával áll hadban. A háborúskodás azonban sokkal inkább szolgálja a belső politikai célokat, mint bármely tényleges külpolitikai cél el

Kiszámoló

Ne légy balek

Az elmúlt néhány hétben rengeteg ügyfél volt, akinek befektetési alapokban volt a pénze. Ilyenkor átnézzük, hogy mennyi az alapok éves költsége és ők pedig elborzadnak. Minden keresés vagy

Holdblog

Már a pia sem kell?

Elém került az alábbi ábra, elég vegyes érzelmek fogtak el az oszlopokat látva. Egyrészt örültem, hiszen első olvasatra a diagram mondanivalója pozitív, ugyanakkor \"ez nem... The post Már a

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Állampapír mellé vagy helyett keresel befektetést? Mutatjuk a lehetőségeket!

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Ez is érdekelhet
orosz ukrán háború katona kedd ukrajna percről percre frontvonal orosz hadsereg