Kiderült, hogy ki veheti meg a TikTok-ot
Globál

Kiderült, hogy ki veheti meg a TikTok-ot

Portfolio
A TikTok jövőjéről folynak a tárgyalások, Donald Trump amerikai elnök szerint hamarosan döntés születhet a népszerű alkalmazásról sorsáról. Az Oracle szoftvercég és külső befektetők bevonásával próbálják megmenteni a kínai tulajdonú platformot, miközben az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági aggályai továbbra is fennállnak - írja a Reters.

Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy intenzív tárgyalásokat folytat a TikTok jövőjéről. Az Air Force One fedélzetén újságíróknak nyilatkozva elmondta: "Sok emberrel beszéltem a TikTokról, nagy az érdeklődés a TikTok iránt."

A Reuters értesülései szerint az amerikai kormányzat olyan megoldáson dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy

az Oracle szoftvercég és külső befektetők vegyék át az irányítást az alkalmazás működése felett.

A tervek szerint a ByteDance, a TikTok kínai tulajdonosa megtartaná részesedését a vállalatban, de az adatgyűjtést és a szoftverfrissítéseket már az Oracle felügyelné.

Trump elnök azonban cáfolta, hogy személyesen egyeztetett volna Larry Ellisonnal, az Oracle vezetőjével az alkalmazás megvásárlásáról. Kijelentette: "Számos, nagyon fontos ember beszél velem a megvásárlásáról,

ezt a döntést valószínűleg a következő 30 napban fogom meghozni.

A források szerint az Oracle-lel kötendő üzlet részletei még képlékenyek, és a tárgyalások kiterjedhetnek a TikTok globális működésére is. Az amerikai befektetők, köztük a Susquehanna International Group, a General Atlantic, a Kohlberg Kravis Roberts és a Sequoia Capital részvételére is számítanak a megállapodásban.

Az Oracle kulcsszerepet játszana a nemzetbiztonsági kérdések kezelésében. A vállalat már 2022-ben megállapodást kötött a TikTokkal az amerikai felhasználók adatainak tárolásáról, hogy enyhítse Washington aggodalmait a kínai kormányzat esetleges beavatkozásával kapcsolatban.

Forrás: Reuters

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

KonyhaKontrolling

Ne hallgass senkire!

Az elmúlt hetek hírei miatt úgy éreztem, ideje megint elővenni az  influencereket/értékesítőket. Ez sajnos olyasmi, amiről bármikor összejön egy csokorra való. Röviden összefoglalva: r

Holdblog

Men in Finance (HOLD After Hours)

E heti adásunkban lesz Trump, meg még egy csomó csaló, miközben a Men in Finance buli fékezhetetlenül dagad a résztvevő fiúk és lányok növekvő számától. Jó... The post Men in Finance

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok százezrei szabadulhatnak most meg adósságuk egy részétől – Itt a következő nagy befektetés a PMÁP után?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
venezuela-guyana-kolumbia-terkep