Keményen beleállt az Egyesült Államokba Észak-Korea, indult a cirkálórakéta-kísérlet
Globál

Keményen beleállt az Egyesült Államokba Észak-Korea, indult a cirkálórakéta-kísérlet

MTI
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) szombaton tengerfelszíni stratégiai cirkálórakéta-kísérletet hajtott végre, hogy megerősítse védelmi képességeit az Egyesült Államok és Dél-Korea legutóbbi katonai provokációi közepette - jelentette a hivatalos Koreai Központi Hírügynökség (KCNA).

A próbaindítás során a stratégiai cirkálórakéták pontosan eltalálták az előre meghatározott célpontokat, végighaladva az 1500 kilométer hosszú elliptikus és nyolcas alakú kijelölt repülési pályán, és nem voltak negatív hatással a szomszédos országok biztonságára - áll a jelentésben.

A legújabb katonai lépés a jelentés szerint része az ország védelmi képességeinek kiépítésére irányuló terveknek, hogy a változó regionális biztonsági körülményeknek megfelelően

növeljék a potenciális ellenséggel szembeni stratégiai képességek hatékonyságát.

Az ország "mindig felelősségteljes módon, határozott erőfeszítéseket fog tenni annak érdekében, hogy a jövőben még erősebben fejlett katonai erőre támaszkodva teljesítse fontos küldetését és kötelességét a tartós béke és stabilitás védelmében" - idézte a közlemény Kim Dzsongünt, a Koreai Munkáspárt főtitkárát és a KNDK Állami Ügyek Bizottságának elnökét, aki felügyelte a szombati fegyvertesztet.

A KNDK külügyminisztériuma vasárnap közleményben ítélte el az Egyesült Államokat és Dél-Koreát a legutóbbi katonai provokációk miatt, és megerősítette az Egyesült Államokkal szembeni keményvonalas álláspontját.

A minisztérium közleményében

"súlyos provokációknak" nevezte közleményében az Egyesült Államok és Dél-Korea hónap elején tartott közös légi hadgyakorlatát és lőgyakorlatát,

valamint az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán stratégiai bombázók részvételével tartott háromoldalú légi hadgyakorlatát, amelyek "veszélyt jelentő változót adtak a Koreai-félsziget és a régió instabil biztonsági környezetéhez".

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Men in Finance (HOLD After Hours)

E heti adásunkban lesz Trump, meg még egy csomó csaló, miközben a Men in Finance buli fékezhetetlenül dagad a résztvevő fiúk és lányok növekvő számától. Jó... The post Men in Finance

Holdblog

A nagy PMÁP-döntés

A HOLD társalapítóját, Szabó Lászlót hívta meg a Telex Téma podcastbe Brückner Gergely, a lap újságírója. Az idei év egyik legforróbb témájáról beszélgettek: ki mit... The post A nagy

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok százezrei szabadulhatnak most meg adósságuk egy részétől – Itt a következő nagy befektetés a PMÁP után?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
venezuela-guyana-kolumbia-terkep