Az elemzőház értékelése szerint nem szabad túldimenzionálni Tajvan és az Egyesült Államok kapcsolatát, mivel visszatérően eltúlozzák ennek erősségét. Kiemelték viszont, hogy Washingtonban hiába kaptak látszólag fontos szerepet a Kína „héják”, ez még nem jelenti azt, hogy radikálisan a keleti nagyhatalom ellen fordulnának, mivel az ország inkább „a saját érdekeit helyezi előtérbe”. Hozzátették, hogy
az amerikai külpolitika a következő négy évben Trump szeszélyeitől fog függeni, és számolni kell azzal, hogy gyorsan változhatnak meg a körülmények.
Szerintük Tajvan és az Egyesült Államok érdekei sohasem fognak teljes átfedést mutatni, ezért a Laj-kormánynak számolnia kell a turbulens változásokkal.
Az agytröszt kiemelte, hogy a Fehér Ház új vezetője már a hivatali lépése után kijelentette, hogy találkozni kíván Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és vélhetően meg akarja majd erősíteni a két szuperhatalom kapcsolatát. A Laj Csing-tö tajvani elnök a megválasztását követően úgy fogalmazott, hogy „nélkülözhetetlen és megbízható” partner szeretne lenni a nemzetközi ellátási láncokban, ezzel utalva a szigeten található stratégiai fontosságú chipgyártási kapacitásra. A döntéshozók azt a stratégiát választanák, hogy egyszerűen Washington ne tudja elengedni Tajvan kezét teljesen, ezzel érdekeltté tegyék egy esetleges kínai invázió megállításában. Közben kiemelendő, hogy Tajpejnek a kétoldalú kapcsolatok javítására is nagy figyelmet kell fordítania, ellenkező esetben nagyon nemzetközi ellenállásba ütközhet.
A sziget hovatartozása régóta vita tárgyát képezi. 1949-ben a kínai polgárháborúban vesztes nacionalisták Tajvanra menekültek, ahol létrehozták a Kínai Köztársaságot, míg a kontinentális részen kommunista vezetéssel a Kínai Népköztársaság alakult meg. Ettől kezdve „két Kína” létezett, és ez az állapot a mai napig fennáll. Az Egyesült Államok eleinte a sziget vezetését támogatta diplomáciai szempontból is, majd az 1970-es évektől induló fokozatos nyitás Peking felé azt jelentette, hogy egyben Tajvantól is búcsúztak, kivonták a katonáikat és a hivatalos kapcsolatokat megszakították. Ez még nem eredményezte azt, hogy Washington elengedte volna a sziget kezét, továbbra is szoros partnerek voltak, főleg a katonai kapcsolatok számítottak stabilnak. Ez a helyzet máig fennáll, és ez a kettős helyzet, a „stratégiai bizonytalanság” politikája tökéletesen megfelelt a nyugati érdekeknek. Az elmúlt években
Kína fokozta a nyomást Tajvanon, több alkalommal is katonai invázióval fenyegette.
Címlapkép forrása: Shutterstock
