Nem kell messzire mennie Donald Trumpnak, ha új területeket kebelezne be: egyesek önként és dalolva belemennének

Trump just posted this.'The Donroe Doctrine' pic.twitter.com/HNHfAbNeO8

— TaraBull (@TaraBull808) January 8, 2025

A republikánus Mike Johnson január 3-i házelnöki megválasztása az előzetes várakozásoknak megfelelően nem volt híján a drámának, azonban megeshet, hogy a tengerentúli közvélemény egy része lemaradt Stacey Plaskett demokrata párti delegált felszólalásáról. Plaskett azt sérelmezte, hogy 4 millió amerikai nem szólhatott bele a folyamatba képviselőjén keresztül. Bár kérésére a Kongresszus jegyzője kifejtette, hogy a delegáltak nem rendelkeznek szavazati joggal, az Amerikai Virgin-szigeteki volt ügyész mindezzel persze tisztában volt, célja a figyelemfelhívás volt.

Ez a testület és nemzet külterületi és gyarmati problémákkal küzd. Aminek ideiglenesnek kellett volna lennie, az mostanra gyakorlatilag állandóvá vált

– jelentette ki Plaskett párttársai tapsvihara közepette.

A politikus nem tévedett, az Egyesült Államok az 50 államon kívül számos külterülettel rendelkezik elsősorban a Csendes-óceánon, de a Karib-tengeren is. Míg kilenc darab, összesen 50 km2 területű sziget vagy atoll „lakatlan”, öt nagyobb szigeten vagy szigetcsoporton valóban több millió amerikai él.

@StaceyPlaskett

— CSPAN (@cspan) January 3, 2025

Az Egyesült Államok lakatlan szigetei a II. világháborús ütközetéről híres Midway-szigetek és Wake-sziget; a Navassa-sziget, a Johnston- és a Palmyra-atoll, a Kingman-zátony, a Wake-sziget, a Jarvis-sziget, a Baker-sziget és a Howland-sziget. Ezek közül mindössze a Palmyra-atoll minősül hivatalosan „bekebelezettnek”, mivel Hawaii tagállammá válása előtt annak részeként kiterjesztették rá az amerikai alkotmány érvényességét, de 1959-re elvették az államtól a korallzátonyokból álló sziget ellenőrzését.

A lakott külbirtokok közül egyértelműen

a több mint 3 millió spanyolajkúnak otthont adó Puerto Rico emelkedik ki területi és népességi szempontból.

A tized magyarországnyi karibi sziget – a csendes-óceáni Guammal és az azóta függetlenedett Fülöp-szigetekkel egyetemben – a spanyol-amerikai háború 1898-as lezárulta után került át spanyol kézről amerikaira. Az eredetileg taínó indiánok lakta Puerto Ricót Kolumbusz Kristóf igázta le először, így az 1493 óta folyamatosan tartó függő státusza nyomán sokan

a világ legrégebbi gyarmatának nevezik.

A független Szamoával szomszédos, de azzal nem összetévesztendő Amerikai Szamoa szintén az I. világháború előtti gyarmatokért zajló versenyfutás idején, 1900-ban került amerikai ellenőrzés alá (Nyugat-Szamoát a nagyhatalmak közti egyezkedés útján Németország kaparintotta meg). Az Amerikai Virgin-szigetek 1916-ban váltak amerikai külbirtokká, miután Dánia belement annak eladásába 25 millió dolláros áron (ami mai árfolyamon számolva mintegy 600 millió dollár). Az Északi-Mariana-szigetek a századfordulón spanyol kézről németre, majd japánra kerültek, a II. világháború után viszont az ENSZ megbízásából az Egyesült Államok vette védnökség alá több másik szigettel együtt, de azok nem fűzték annyira szorosra a kapcsolatukat Washingtonnal, mint az Északi-Mariana-szigetek: 1986-ban a „nemzetközösségi” (commonwealth) státuszt választották.

Az USA részei is, meg nem is

Összefoglalva tehát, ez az öt sziget az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozik, Amerikai Szamoán kívül pedig mindegyik „organizált”, azaz a Kongresszus törvényt (organic act) fogadott el annak kormányzási mikéntjéről.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lakosok ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznének, mint honfitársaik, és automatikusan teljes jogú amerikai állampolgárokká váltak.

1898 után az országot és annak Legfelsőbb Bíróságát kihívás elé állította, hogy a gyarmati rabigát magáról alig 120 éve levető Egyesült Államok hirtelen maga is gyarmati területekhez jutott. Ám a testület bonyolultabbnak látta a helyzetet annál, mint hogy egyszerűen kimondják, a XIV. alkotmánykiegészítés épp úgy vonatkozik ezekre a területekre, mint bármely másikra: „minden Egyesült Államokban született vagy honosított, és annak fennhatósága alá eső személy amerikai állampolgár.”

Amerikai Szamoáról a többinél is kevesebbet szólunk cikkünkben, ez ugyanis nemhogy inkorporálatlan, de emellett organizálatlan külterületnek minősül. Az amerikai szamoaiak különlegessége, hogy ők még az amerikai állampolgárságot sem kapták meg, csupán amerikai „nemzetiségűek”(nationals), azaz a beutazáson kívül alig bírnak szövetségi jogokkal, ami bírósági pereskedést is magával vont nemrég, mindhiába. Ám az amerikai szamoai kormányzat és a lakosok nagy része elégedett az egyedi státusszal, mivel attól félnek, ha állampolgárokká válnak, elveszíthetik a hagyományos politikai rendszerüket, mely szavatolja, hogy helyi, illetve közös családi kézen maradjanak a földbirtokok. Elrettentő példaként a beáramló amerikai tőke által turistaparadicsommá tett Hawaii-t hozzák fel, ahol rendkívül kiszolgáltatott gazdasági helyzetbe került az őslakosság, nem beszélve a kulturális és társadalmi berendezkedésükről.

Az úgynevezett Insular Cases során (a nevet a külbirtokokat menedzselő belügyminisztériumi hivatalnak köszönhetjük) megállapították, hogy miközben a „nem inkorporált” tengerentúli szigetek nem függetlenek, nem is teljesen képezik az Egyesült Államok részét:

az amerikai alkotmány pedig „nem feltétlenül követi a zászlót”, ezekre a területekre tehát nem vonatkozik annak összes előírása.

(Az inkorporációt a testület az állammá válás előszobájaként értelmezte.) Kritikusok szerint a határozataiban „vad törzsek” és „idegen fajok” demokratikus alulfejlettségére hivatkozó Legfelsőbb Bíróság mindössze rasszista előítéletek által vezérelve kifogást keresett az amerikai imperializmus alátámasztására. 2022-ben még a Donald Trump által kinevezett Neil Gorsuch konzervatív legfelsőbb bíró is a „szégyenletes” döntések megsemmisítését sürgette. Ez eddig nem történt meg, a precedens pedig precedens.

Bár valamennyi külbirtok más és más politikai fejlődést tapasztalt, maradva a legjelentősebb érintett, Puerto Rico példájánál,

időközben számos jogra szert tettek:

1900 óta maguk választhatnak helyi alsóházi képviselőket, bár a szenátorokat és a kormányzót akkoriban még Washingtonban nevezték ki. Az 1898 után születettek 1917-ben megkapták az amerikai állampolgárságot, valamint bevezették a közvetlen felsőházi választást, és jogot kaptak arra, hogy a szövetségi Kongresszusba delegáltat küldjenek, aki szavazni nem szavazhat, de felszólalhat és javaslatot nyújthat be. Saját kormányzójukat 1947 óta választhatják közvetlenül, öt évvel később pedig elfogadták a Puerto Ricó-i alkotmányt, mely szabad társult államként, illetve nemzetközösségként határozta meg a terület státuszát (angolul commonwealth, spanyolul estado libre asociado).

Az egyik gond tehát ott kezdődik a mostani felállással, hogy vita tárgyát képezi az alkotmányban foglalt polgári jogok kiterjedése valamennyi külterület lakosára, a másik pedig az, hogy annak ellenére, hogy a guami, Északi-Mariana-, Amerikai-Virgin-szigeteki és Puerto Ricó-i mintegy 3,5 millió lakos immár mind amerikai állampolgár,

nincs érdemi képviseletük a szövetségi Kongresszusban, csupán szószólójuk, mi több, az elnökválasztáson sem voksolhatnak,

hiszen az elektori kollégiumban csak a tagállamok és Washington D.C. rendelkezik elektorokkal – bár ha beköltöznek egy állam területére, már ikszelhetnek az országvezetőre. Érdekesség viszont, hogy demokrata és republikánus előválasztásokat tartanak a szigeteken, Guamon és Puerto Ricón pedig az általános választás napján „játékból” preferenciavoksolást tartanak.

A Kínával és Észak-Koreával szembeni fellépés szempontjából

geostratégiailag kulcsfontosságú elhelyezkedésű,

de rendkívül alacsony népességű és kevés országos befolyással bíró Guam egyik tragédiája, hogy lakosságarányosan itt él a legtöbb katonai veterán (minden 8. felnőtt szolgált), akik cserébe nem szavazhatnak a főparancsnokukra, és az egészségügyi ellátásuk is hagy kívánni valót maga után. A sziget területének mintegy 30%-a az amerikai hadsereg tulajdonában áll. A hasonló cipőben járó, szomszédos Északi-Mariana-szigetek az ellen tiltakozott pár éve, hogy katonai kiképzések keretében szimulált bombarobbantásokat hajtson végre a hadsereg, ezzel veszélyeztetve az élővilágot.

Puerto Ricos population declined sharply after hurricanes Maria and Irma struck the island in 2017. Puerto Rico's population in 2018 was at its lowest point since 1979. https://t.co/WPIILEBc39

— Pew (Research) August 28, 2019

Nos, Puerto Rico és a többiek helyzete valóban bonyolult, és

maguk az amerikaiak sem tudnak feltétlen kiigazodni rajta:

a Morning Consult 2017-es közvélemény-kutatása azt találta, mindössze 54%-uk van tisztában azzal, hogy Puerto Ricó-i honfitársaik amerikai állampolgárnak számítanak.

A szigetlakók kilátástalanságát jól mutatja, hogy az ezredforduló óta több Puerto Ricó-i él a kontinentális USA-ban, mint azon kívül. A 2010 után adósságválságba került szigetet valós exodus sújtotta a 17% környékén tetőző munkanélküliség miatt; a bajt pedig természeti katasztrófák, korrupciós botrányok és a koronavírus-járvány tetőzte. Bírálatok szerint a kríziskezelést megnehezítette a sziget másodrangúsága és mellőzöttsége, 2017-ben például San Juan polgármestere heves vitába bocsátkozott Trumppal a María hurrikánra adott reakciója miatt.

Trump has hit out at San Juan's mayor after she pleaded for federal help following Hurricane Maria: pic.twitter.com/w5Mu8qcBGu

— NBC (News) September 30, 2017

Jelentkezne más is

Az 51. állam pozíciójáért azonban sorban állás megy:

nem egy külterületen, hanem épp az Egyesült Államok hatalmi központjában él ugyanis közel 700 ezer ember, akik szintén nem élveznek egyenlő politikai jogokat, hisz őket sem képviseli senki érdemben a Kongresszusban, csak egy szószóló. A fővárosról, Washington D.C-ről van szó.

Washington városa az amerikai alkotmány azon rendelkezése nyomán jött létre, mely felhatalmazta a szövetségi törvényhozást egy általa ellenőrzött és kormányzott körzet létrehozására. Az alapító atyák arról viszont nem ejtettek szót, hogy mi lesz az itt élők képviseletével. Az 1870-es években pár évig választhattak maguknak szószólót a szövetségi körzet lakosai, de csak száz évvel később, 1970-ben hozták újra létre a washingtoni delegált hivatalát. Mi több, 1973 óta saját polgármestert és önkormányzati testületet is választhatnak.

The people of D.C. deserve the same political rights as everyone else in this country.Today I reintroduced the D.C. Admission Act with to finally grant and end taxation without representation in our nation's capital. @EleanorNorton

— Senator (Chris) January 10, 2025

De a főváros abban szerencsésebb Puerto Ricónál vagy a többi szigetnél, hogy elnökválasztási részvételük szavatolásaképp

1961-ben felruházták őket 3 elektori vokssal,

így jóllehet kongresszusi képviselőről nem szavazhatnak, abba legalább beleszólhatnak, hogy ki irányítsa az országot a Fehér Házból. A D.C. tagállamiságát támogatók egyik legfőbb érve, hogy Puerto Ricóval ellentétben az itteni lakosok kötelesek szövetségi jövedelemadót fizetni, ami szembemegy az Egyesült Államok Nagy-Britanniától történő függetlenedésekor emlegetett „nincs adózás képviselet nélkül” szlogennel.

A tagállami mozgalom talán Washingtonban vetette meg leginkább a lábát, a többségében afroamerikaiak által lakott városban egyeduralkodónak számító demokraták pedig évtizedekkel ezelőtt az élére álltak. A kérdésben 2016-ban népszavazást tartottak,

a túlnyomó többség, 85% pedig támogatta az állammá válást,

esetleg New Columbia, Potomac vagy Washington, Douglass Commonwealth néven (a rabszolgaságból megszökött Frederick Douglass abolicionista aktivista és író tiszteletére). A szövetségi körzet létrehozásáról szóló alkotmányos rendelkezést egyébként úgy kerülnék meg, hogy a Kongresszus által ellenőrzött területet a kormányzati épületek és központi emlékművek környékére szűkítenék.

Pró és kontra

Gondolhatnánk, hogy egy nagyvárosnyi lakosnak nem lenne-e túlzott befolyása az amerikai politikára, ha megkapnák a szenátusban őket megillető két mandátumot, azonban tény, hogy

a gyéren lakott Wyoming és Montana államokban még így is kevesebben élnek, mint Washington D.C-ben.

Ha a politikai akarat meglenne, maga a felvételi folyamat nem nagy ördöngösség: a Kongresszusnak a szokásos módon törvényt kell elfogadnia róla (persze, ha egy már létező államból vágnak ki újabbat, előbbinek is rá kell bólintania.) Washington D.C. felvételét 2019-ben, valamint 2021-ben megszavazta az akkor demokrata többségű alsóház, a szenátus viszont nem tárgyalta. De a körzet delegáltja nem adta fel, idén is benyújtotta az erről szóló törvényjavaslatot a republikánus irányítású Kongresszusnak.

Puerto Rico mindeközben az északkeleti Delaware-nél és Rhode Islandnél kiterjedtebb állam lenne, lakosságilag pedig 33. helyen állna a ranglistán.

Ám a tagállamvita itt jóval inkább megosztja a lakosságot:

1967 óta hét népszavazást tartottak a kérdésben, de egyik sem vitt közelebb valamiféle megoldáshoz az alternatív opciók tárháza, valamelyik oldal bojkottja, a kérdésfeltevés módja vagy az alacsony részvétel miatt. A Demokratikus Néppárt (PDP), a sziget egyik meghatározó ereje, a nemzetközösségi státusz mellett száll síkra, míg az Új Progresszív Párt (PNP) többnyire az állami felvételt sürgeti. A kisebb támogatottságú Függetlenségi Párt (PIP) álláspontja magától értetődő.

Legutóbb idén ősszel tartottak nem kötelező érvényű referendumot a kérdésben, és a választók 57%-a az állami státusz mellett tette le a voksát.

A teljes függetlenségre 31%, a „szabad asszociációra” pedig 12% ikszelt. A status quót támogató PDP azonban érvénytelen szavazásra buzdított, és 182 ezer szavazólapot így adtak le (a tagállami státuszra összességében 540 ezren, a több opcióra összeadva 410 ezren szavaztak, azaz az érvénytelen cédulákat is figyelembe véve nem szerzett abszolút többséget az állammá válás).

Ami a teljes közvéleményt illeti, a YouGov 2024-es elnökválasztás előtti felmérése szerint

10-ből 6 amerikai támogatná Puerto Rico állammá válását,

egy 2021-es felmérésük viszont Washington esetén alacsonyabb lelkesedésről számolt be (36% helyeselné, 37% ellenezné, 27% nem tudja). A főváros kérdése tehát erősebben követi a pártpolitikai törésvonalakat, mint a karibi szigeté.

Proud to see my good friend and one of Puerto Ricos strongest allies in Congress , nominated to be our next Secretary of State! I have no doubt that with his unwavering commitment to our democratic values, he will continue to guide a foreign policy agenda that @MarcoRubio

— Jenniffer (González) November 12, 2024

Hogyan jön mindehhez Trump?

Azt nem tudhatjuk, hogy a geopolitikai megfontolásokon kívül pontosan milyen szándékkal állt bele Trump a Panama-csatorna, Grönland vagy esetleg Kanada bekebelezésébe, de ha az jár a fejében, hogy miképp tudná még inkább bebetonozni a helyét a történelemkönyvekben, azt elérhetné Puerto Rico és Washington D.C. felvételével is, hiszen

az Egyesült Államok ezzel évtizedes adósságát és demokratikus hiányosságát törleszthetné.

Az önálló államokként nehezen elképzelhető kisebb szigetek kérdése persze ezzel sem oldódna meg, de óriási előrelépés lenne már a jogállásuk rendezése is.

Puerto Rico és D.C. felvételére nem igazán hajlott a Republikánus Párt az elmúlt években, hiszen azt feltételezték, hogy

politikai öngyilkosság lenne 2-2, szinte biztosan demokrata párti szenátor beültetése a felsőházba,

amivel csak a saját dolgukat (és a többség megszerzésére való esélyüket) nehezítenék meg. A 2024-es elnökválasztás azonban fordulópontot jelenthet, hiszen kiderült, a Trump-korszakban nem annyira erős a demokraták fogása ezeken a választói csoportokon.

egyszóval nem biztos, hogy kizárólag a leköszönő joe biden pártja járna ezzel jól – főleg Puerto Rico esetén.

Az előzetes adatok alapján a republikánus zászlóvivő tavaly jelentősen csökkentette az országos lemaradását a D.C. lakosainak többségét adó fekete szavazóknál, míg

a latinók körében rekordszintű, két évtizede nem látott támogatottságra tett szert.

Trump emellett 2004 után először megverte a demokratákat a floridai Osceola megyében, ahol minden harmadik lakos Puerto Ricó-i származású, valamint az adatok alapján – és a demokraták megrökönyödésére – a pennsylvaniai Puerto Ricó-iaknak sem szegte kedvét az, hogy Trump egyik fellépője a kampányfinisben „úszó szemétszigetnek” nevezte származási helyüket. Mi több, Puerto Rico tavalyi kormányzóválasztását az előző PNP-s kongresszusi delegált, az állami státuszt szorgalmazó Jenniffer González-Colón nyerte, aki éppenséggel Trump egyik szövetségese. (A második helyen viszont a függetlenséget szorgalmazó jelölt végzett korábban soha nem látott támogatottsággal, ezzel kiszorítva a PDP-t.)

A sziget új washingtoni szószólója, a PDP-s Pablo Hernández Rivera viszont felhívta a figyelmet, hogy személyében 2000 óta először egy tagállamiságot ellenző politikust választottak meg, ami szerinte azt jelzi,

a Puerto Ricó-iaknak elegük van a semmitmondó tagállamvitából, és ehelyett a mindennapi gondjaik megoldását várják.

A Puerto Rico államisága felé nyitott, kubai felmenőkkel bíró Marco Rubio külügyminiszteri kinevezése mégis növelheti annak az esélyét, hogy Puerto Rico kihívásainak és/vagy státuszának prioritásként kezelésével Trump megpróbálhatja bebetonozni a latino szavazóit, még ha erre kevesen is fogadnának nagy összegben. Bár mindez az egyértelműen demokrata elköteleződésű D.C. tagállami felvételét nem segítené, a jövőben még erre is több esély mutatkozhat, mint arra, hogy Kanada váljon az 51. állammá.

Címlapkép forrása: Scott Olson/Getty Images