Justin Trudeau-t 2008-ban választották meg először parlamenti képviselőnek Kanada második legnagyobb városában, Montrealban, sokak pedig már akkoriban miniszterelnök-alapanyagként tekintettek rá: apja, Pierre Trudeau 16 évig vezette a Liberális Pártot (1968-1984), melyből csak bő egy évig nem ült a kormányfői székben.
Noha a 2000-ben elhunyt apja temetésén tartott beszédét országosan közvetítette a kanadai televízió,
leghamarabb 2012-re tehető a '60-as évek „Trudeau-mániájanak” új aranykora,
miután az eredetileg irodalom- és tanárszakos politikuspalánta egy rákbetegek érdekében szervezett adománygyűjtő bokszmérkőzésen felülkerekedett egy konzervatív párti szenátoron.
A liberálisok 2011-es, óriási választási buktája után – amikor történelmük során először harmadik helyre szorultak, és a valaha volt legkevesebb mandátumukat szerezték – hatalmas lelkesedés övezte a fiatal, sztárokat meghazudtoló hatást keltő, majd globális szenzációvá váló Trudeau bejelentését, miszerint elindul a pártvezetésért.
A liberálisok Trudeau-val az élen feltámadtak a 2015-ben tartott parlamenti választáson és többséget szereztek,
kiebrudalva a 2006 óta kormányzó konzervatív miniszterelnököt, Stephen Harpert. A még csak most is 53 éves kormányfőt 2019-ben és 2021-ben újraválasztották, de ezek után már csupán kisebbségi kormányt tudott alakítani.
Az egyébként etikai és blackface-botrányoktól sem megkímélt Trudeau 2022-ben paktumot kötött a politikai palettán tőle balra álló Új Demokrata Párttal (NDP). A Jagmeet Singh vezette baloldali progresszívek külső partnerként belementek Trudeau támogatásába olyan szociálpolitikai lépésekért cserébe, mint az albérlők egyszeri pénzügyi kisegítése, a fogászati beavatkozások állami biztosítása vagy az alacsony jövedelműek adóvisszatérítésének növelése.
Trudeau can't escape blackface scandal as new photo lands on eve of Canada election https://t.co/nvECuqG3kh
— New (York) September 20, 2021
Az inkumbensek átka mindenkit utolér
A közel 10 évig regnáló Trudeau-kabinet legfőbb intézkedései között említhető
- egy független bizottság felállítása a szenátorok kiválasztására, hogy csökkentsék a felsőház „átpolitizáltságát” (bár a nem közvetlenül választott szenátus tagjait továbbra is a főkormányzó nevezi ki a miniszterelnök javaslatára);
- Donald Trump első elnöksége idején a régi-új amerikai elnök által kritizált Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) sikeres újratárgyalása;
- az úgynevezett „szénadó” bevezetése a károsanyag-kibocsátás visszanyesése végett;
- a gazdaság fellendítése érdekében a bevándorlók számának növelése;
- a 22 halálos áldozattal járó Nova Scotia-i lövöldözés árnyékában a „katonai” lőfegyverek betiltása;
- a kannabisz legalizálása;
- az orvosi eutanázia engedélyezése halálos betegek számára;
- illetve miután kiderült, hogy becslések szerint 4 ezer őslakos gyermek halt meg a beolvasztásukra létrehozott állami bentlakásos iskolákban, Trudeau elismerte, hogy Kanada „kulturális népirtást” követett el.
Lemondásakor Trudeau elmondta, bánja, hogy nem tudta teljesíteni azt a 2015-ben tett ígéretét, hogy átalakítja Kanada „győztes mindent visz” elvre épülő, brithez hasonló választási rendszerét egy arányosabb, rangsorolásos szisztémára.
Az emberek a közös dolgokat keresték volna ahelyett, hogy megpróbálják polarizálni és megosztani a kanadaiakat
– elmélkedett a politikus.
A koronavírus-járvány után tapasztalt világválság, politikai elégedetlenség és a jobboldali populizmus globális felívelése tehát újabb áldozatra lelt Trudeau személyében, hiszen
2023-ban neki és pártjának is szépen lassan összeomlott a népszerűsége:
az Angus Reid kutatócég adatai szerint 2024 decemberére 74% bírt kedvezőtlen véleménnyel róla.
Here's each G7 country's cumulative increase in real GDP per capita, since just before the pandemic: +10.1% +6.4% (thru Q2) +2.4% +1.5% (thru Q2) -0.7% -1.9% -2.0% pic.twitter.com/HEFmSK4t35
— Joey (Politano) November 29, 2024
Bár igaz, hogy bármely politikus fénye megkopik 10 évnyi kormányzás után, a kanadai gazdaság sem muzsikál túl szépen, hiába a covid utáni sokmilliárdos gazdaságélénkítő csomag. Néhány közgazdász arra figyelmeztet, ha nem nőtt volna elképesztő sebesen az ország népessége (2023 és 2024 között 1,3 millió lakossal), feltehetően recesszióban lenne az ország. Ezt alátámasztja, hogy 2019-hez képest Kanada egy főre jutó reál GDP-növekedési rátája még stagnálással is csak jóindulattal vádolható. De a küszködés nemcsak Trudeau számlájára írható, a termelékenység terén évtizedes az északi szomszéd lemaradása az Egyesült Államokhoz képest.
Itt a vége
Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy már ősszel arról cikkezett többek közt a Politico, hogy Joe Biden utolsó pillanatos visszalépésétől megihletődve a kanadai liberálisok is lecserélhetik vezetőjüket. Trudeau leáldozó csillagát az NDP vezetője szintén érzékelte: Jagmeet Singh – igyekezve a lehető legjobban elhatárolódni a liberálisoktól – szeptemberben felmondta a Trudeau-val kötött külső partneri megállapodást. Singh akkor úgy indokolt, a liberálisok a nagyvállalatok nótáját fújják és cserben hagyták az embereket, ezért nem érdemelnek újabb esélyt.
Noha október végén közel kéttucat párttársa már lemondásra szólította fel Trudeau-t, a párton belüli elégedetlenség végül azután szabadult el, hogy
december 16-án váratlanul lemondott a pénzügyminiszterként szolgáló kormányfő-helyettes,
Chrystia Freeland, órákkal azelőtt, hogy jelentést tett volna a költségvetés helyzetéről. Freeland költségvetési fegyelmezetlenséggel, „drága politikai trükközéssel” és felkészületlenséggel vádolta Trudeau-t Donald Trump megválasztott amerikai elnök „agresszív gazdasági nacionalizmusával” és vámfenyegetéseivel szemben.
Trudeau végül január 6-án, hétfőn jelentette be, hogy távozni fog a Liberális Párt éléről, és március 24-ig a parlament felfüggesztését kérte Mary Simon főkormányzótól, hogy
időt nyerjen pártjának az új vezető, egyben kormányfő kiválasztására.
(A főkormányzó Kanada államfőjének, III. Károly brit királynak a helyi képviselője.)
Ez az ország valódi választást érdemel a következő szavazáson, és világossá vált számomra, hogy ha belső csatákat kell megvívnom, akkor nem lehetek én a legjobb választás
– fejtette ki a új zászlóvivő megválasztása után leköszönő miniszterelnök.
Az ülésszak elhalasztására Trudeau-nak azért volt szüksége, mert a jobboldali konzervatívok, az NDP és a frankofón québeci nacionalista párt, a Bloc Québécois (BQ) is bizalmatlansági indítvánnyal tervezte megbuktatni az új évben, ezzel előrehozott választást kiírva. Mindez ahhoz vezethetett volna, hogy még az utódja kiválasztása előtt az urnákhoz járultak volna az emberek. (Az NDP egyébként ősszel még háromszor kihúzta Trudeau-t a csávából a konzervatívok által kezdeményezett bizalmatlansági szavazásokon, de Freeland lemondása után rájuk sem számíthatott többé.)
Új korszak kezdődik
Egyelőre nem tudni, hogy mennyi ideig húzódhat a liberálisok vezetőválasztása,
de korábban 3-4 hónapot is igénybe vett a nagygyűlés által zárt kampány. A fő esélyesek között természetesen számontartják a volt főnökével drámaian szakító Chrystia Freelandet, aki egyébként egykori Kelet-Európára specializálódott újságíróként oroszlánrészt vállalt az Oroszország elleni nyugati szankcióik tető alá hozásából.
Ugyancsak számítani lehet a volt jegybankelnök, Mark Carney; Mélanie Joly külügyminiszter; valamint Dominic Leblanc, az új pénz- és kormányközi ügyekért felelős miniszter indulására is. Brit Columbia korábbi tartományi miniszterelnöke, Christy Clark eközben abból faraghat előnyt, hogy távol állt a szövetségi politikától és nem volt a népszerűtlen Trudeau-kabinet tagja.
Bárkire is essen a liberális párttagok választása, a „szerencsés” győztesnek a sírból kell majd feltámasztania a párt támogatottságát az elkerülhetetlenül közeledő parlamenti kampány során. A CBC összesítése alapján
Trudeau-ék a szavazatok mindössze 20%-ára számíthatnak jelenleg,
miközben a nyakukban liheg az NDP 19,3%-kal – bár az új demokraták sem tudták megszedni magukat a liberálisok kárán. A csak Québecben induló Bloc Québécois-ra 8,5%-ra ikszelhet, a választás igazi kérdése így várhatóan az lesz, hogy
a három közül melyik fog a második helyen végezni.
A 338 egyéni mandátum többségét ugyanis a dolgok jelenlegi állása szerint a konzervatívok zsebelhetik be Pierre Poilievre vezetésével, akiket 44%-ra tesznek a közvélemény-kutatások. Ezzel kényelmes, de akár kétharmados többségre is szert tehetnek a szövetségi törvényhozásban.
Jöhet a kedves Trump?
Trudeau lemondásával egyértelműen a székére pályázó Pierre Poilievre kaszálhatja a legnagyobbat, a konzervatívok 10 évnyi ellenzékiség után vehetnék át a kormányrudat. A 45 éves Poilievre-t és stílusát gyakran Donald Trump megválasztott amerikai elnökhez hasonlítják, így az észak-amerikai sztereotípiákból táplálkozva kiérdemelte magának az „udvarias Trump” jelzőt.
bár vannak hasonlóságok, Poilievre és Trump között bőven találunk eltérést.
A kanadai politikus egyrészt nem az üzleti életből érkezett, és jóllehet szintén elitellenes, populista húrokat penget, illetve kívülállóként, a mindennapi ember hangjaként festi le magát, 2004 óta az ottawai törvényhozás tagja, a 2015-ban leváltott Harper-kormányban pedig miniszterként szolgált. Poilievre-nek viszont jó alapot ad a populista retorikára, hogy az albertai Calgaryban született (születésekor a 16 éves édesanyja örökbefogadókra bízta). Alberta nyugati, „préri” tartományként a konzervatívok egyik bázisának számít, és évtizedek óta gyanakvással tekint a sűrűbben lakott keleti hatalmi központ, az ontariói Toronto és Ottawa felé.
Mielőtt 2022 őszén pártvezetőnek választották, Poilievre az év elején azzal került a figyelem középpontjába, hogy
határozottan kiállt az Ottawát megbénító kamionos tüntetők, az úgynevezett „szabadságkonvoj” mellett,
mely a kötelezővé tett covid elleni védőoltások, illetve a Trudeau-kormány ellen tiltakozott, egyesek pedig szélsőségességgel vádolták őket. Poilievre sikeresen felült a koronavírus-járványra adott állami reakcióval szembeni elégedetlenségi hullámra, és megmutatta, hogy 2021-ben megbukott elődjével, a mérsékelt Erin O’Toole-lal szemben a jóval rámenősebb és agresszív retorikát látja célravezetőnek, kiváltképp a szerinte néptől „elrugaszkodott” és „őrült” Trudeau-val szemben.
Többet ér a fogyasztók és befektetők kezében hagyott egy dollár, mintha azt egy politikus költené el
– írta a régivágású jobboldali politikusra emlékeztető sorokat Poilievre még 20 éves nemzetközi kapcsolatok szakos egyetemi hallgatóként, arra felelve egy esszépályázaton, hogy mit tenne kormányfőként. Az azóta sem sokat változott, konzervatív fősodorba beleillő szakpolitikai vízióját 2025-ben talán valóra is válthatja: főbb ígéretei közé tartozik a „szénadó” eltörlése és az általános adócsökkentés, a piaci szabályozás visszavágása, az energiatermelés felpörgetése és a bűncselekmények elleni szigorú fellépés.
Bár Poilievre sokakat Trumpra emlékeztet, hiszen előszeretettel és vehemensen bírálja politikai ellenfeleit, a „woke-izmust” vagy a kanadai médiát,
a bevándorlás kérdésében távol áll radikálisabb republikánus szomszédjától.
Poilievre állítása szerint a konzervatívok bevándorláspártiak, és azzal vádolta Trudeau-t, hogy a külföldi diákok és az alacsony bérű vendégmunkások tömeges behívásával tönkretette a befogadó és multikulturális társadalmáról híres Kanada bevándorlási rendszerét, illetve az immigrációról alkotott „többgenerációs konszenzust.” (A távozó kormányfő novemberben elismerte „az egyensúlyt elvesztését” és visszavágta a bevándorlási célszámokat).
Bevándorlási terveit Poilievre a megélhetési és a lakhatási problémák szempontjából határozta meg: az ország népességnövekedési ütemét az új lakások építéséhez, az egészségügyi rendszer kapacitásához és a munkaerőpiac igényeihez kötné.
Nem növelhető a népesség a lakásállomány háromszorosának szintjére, ahogyan ezt Trudeau tette
– vélekedett a konzervatív politikus.
És ami Trump Kanadával szembeni fenyegetéseit illeti?
A „Canada First” szlogent emlegető Poilievre köszöni, egyáltalán nem kér a megválasztott elnök javaslatából, hogy Kanada az 51. amerikai állammá váljon. Trump „nevetséges” felvetését Trudeau gyengeségének jeleként állította be.
Kanada soha nem lesz az 51. állam. És pont. Mi egy nagyszerű és független ország vagyunk
– szögezte le az ország potenciálisan következő miniszterelnöke.
Justin Trudeau egy évtizeden át a világ egyik elsőszámú liberális politikusának számított, és egyet jelentett kanadai Pártjával,
mely számára az idei választás talán csak a kudarc mértékéről szólhat, a valódi kihívás pedig a következő megmérettetésig való megújulás lesz. Váratlan fordulat híján így felkészül a „lágy” populistának becézett, de a kanadai országos politikában precedens nélküli Pierre Poilievre.
Címlapkép forrása: Cole Burston/Bloomberg via Getty Images