Az orosz média információi szerint a harcok jelenleg a keleti és délkeleti városrészben folynak, a Zamosztye mikronegyedben és a volt vajgyár térségében. Az ostromot állítólag a 11-es számú deszantos dandár katonái vezetik.
Orosz lapok arról írnak: ezzel együtt megindult Kurszk megye Guevo falujának ostroma is, illetve „gyakorlatilag körbevették” az orosz katonák Malaja Loknyát, ahol szintén ukrán katonák tartózkodnak.
Ukrán oldalon még nem erősítették meg az orosz katonák jelenlétének hírét Szudzsában. A LiveUAMap legfrissebb információi szerint még nincsenek oroszok Zamosztye negyedben, ettől kb. 1-2 kilométerre délre, Mahnovka határában vannak. Malaja Loknyánál pedig déli irányban nincsenek oroszok és az sem igaz, hogy el lenne vágva ez a műveleti szektor Szudzsától.
Szudzsa az egyetlen orosz város, melyet el tudtak foglalni az ukrán erők a Kurszk elleni hadművelet során (számos kisebb falu mellett).
Nyugati elemzők szerint az orosz erők most próbálják kitolni Kurszkból az ukránokat, mielőtt Donald Trump megválasztott elnök vélhetően béketárgyalások felé fogja orientálni a harcoló feleket. Az ukránok a megszállt kurszki területeket megszállt ukrajnai területekre akarják elcserélni.
Címlapkép: Mil.ru