Szerintem kérdéseket kell feltenni neki. Addig is, emlékeztessük magunkat arra, hogy még nincs hivatalban”
– mondta Marja Zaharova egy ma délelőtti sajtótájékoztatón arról, hogy Donald Trump annektálni akarja Kanadát és elvenné Grönlandot is Dániától.
Szerintem sok szempontból csak olyan dolgokra próbál rájátszani, amit róla mondtak. Kanada kapcsán pontosan tudja, mennyire utálják, milyen dolgokat mondtak róla. Szóval lehet úgy is fogalmazni, hogy visszaadja nekik a szeretet, amit kapott tőlük”
– mondta Zaharova.
Donald Trump azt mondta tegnap esete: orosz és kínai hajók fenyegetik Kanadát, ezért biztonsági és gazdasági okokból annektálni akarja az országot. Emellett elfoglalná Grönlandot és a Panama-csatornát is. A megválasztott elnök nem zárta ki azt sem, hogy katonai erővel szerezzen érvényt akaratának.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images