A francia államfő a nagykövetek előtt tartott szokásos éves beszédében vázolta fel Párizs külpolitikai stratégiáját.
Macron – aki tavaly még a NATO-katonák Ukrajnába küldésének ötletével váltott ki éles nemzetközi visszhangot –
most először utalt arra, hogy Kijevnek fel kellene adnia pozícióját, az összes, oroszok által elfoglalt terület visszaszerzésének elvét.
Az ukránoknak reális vitát kell folytatniuk a területi kérdésekről, és ezt csak ők tudják megtenni, az európaiak pedig arra számítanak, hogy a biztonsági garanciák kiépítése az ő felelősségük lesz
– mondta a francia államfő.
Macron megjegyezte, az Egyesült Államoknak azt a szerepet kell vállalnia, hogy meggyőzi Moszkvát, üljenek tárgyalóasztalhoz. Ugyanakkor a konfliktusnak nincs lezárása Ukrajna és Európa közvetlen jelenléte nélkül.
A francia elnök megismételte, Ukrajna szövetségeseinek biztosítaniuk kell, hogy Kijev elegendő támogatással rendelkezzen ahhoz, hogy erős pozícióból indulhasson bármilyen tárgyaláson.
Macron felhívta a figyelmet, hogy Donald Trump ígéretével szemben, miszerint 24 óra alatt véget vetne a háborúnak, a konfliktusnak nincs gyors és könnyű megoldása.
Címlapkép forrása: Oleg Nikishin/Getty Images