Kormányválság a világ második legnagyobb hatalmában: napokon belül lemondhat a miniszterelnök
Globál

Kormányválság a világ második legnagyobb hatalmában: napokon belül lemondhat a miniszterelnök

Portfolio
Egyre valószínűbb, hogy Justin Trudeau kanadai miniszterelnök már a héten bejelentheti lemondását a közvélemény-kutatások szerint zuhanórepülésben lévő Liberális Párt vezetőjeként - számol be a Reuters egy forrásra és az erről szintén beszámoló Globe and Mailre hivatkozva. Egyelőre nem tiszta, hogy Trudeau a kormányfői pozícióról is azonnal távozna-e, vagy hivatalban maradna utódja megválasztásáig. A párton belüli folyamat legalább 3 hónapot vehet igénybe.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök (címlapképünkön) még nem hozta meg végleges döntését a lemondásról, de a Globe and Mailnek nyilatkozó források szerint a bejelentésre akár már ma, de várhatóan a Liberális Párt szerdai frakciógyűlése előtt sor kerülhet.

A lap egyik forrása szerint

Trudeau tisztában van azzal, hogy ha szerda előtt nem távozik a tisztjéről, az azt a benyomást keltené, hogy saját képviselőtársai buktatták meg.

A 2015 óta hatalmon lévő miniszterelnököt az elmúlt hetekben számos liberális képviselő szólította fel lemondásra a nyilvánosság előtt. A Politico arról írt, Trudeau elvesztette a parlamenti képviselőcsoport többségének támogatását.

A belpolitikai lavinát a pénzügyminiszterként is szolgáló Chrystia Freeland miniszterelnök-helyettes decemberi lemondása indította el, aki költségvetési fegyelmezetlenséggel, "politikai trükközéssel" és felkészületlenséggel vádolta Trudeau-t Donald Trump megválasztott amerikai elnök vámfenyegetéseivel szemben.

A pártját 12 éve vezető Trudeau-val szemben azonban már korábban elégedetlenséget okozott, hogy a liberálisok népszerűsége erősen megkopott az idén megrendezendő parlamenti választások előtt: a CBC összesítése alapján a konzervatívok jelenleg a voksok 44%-ára számíthatnak, a liberálisok viszont 20% környékére estek vissza, és majdhogynem pariban állnak a progresszív új demokratákkal (19%).

Címlapkép forrása: Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megrohamozta a magyar lakosság a bankokat, mindenki lakáshitelt és személyi kölcsönt akar
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet
szíria németország