A Reuters hírügynökség egy katari tisztviselőre hivatkozva közölte, hogy al-Shibani Dohába érkezett. A szíriai küldöttség tagja volt még Murhaf Abu Kaszra védelmi miniszter és Anasz Hattab, a hírszerzés vezetője is. A SANA szíriai állami hírügynökség megerősítette a delegáció érkezését.
A tervek szerint a szíriai küldöttség Mohammed sejk mellett más magas rangú katari tisztviselőkkel is találkozott, köztük Mohammed al-Hulaifi külügyi államtitkárral.
Ez a látogatás al-Sibani második külföldi útja azóta, hogy december 8-án a lázadók megbuktatták Bassár al-Aszad korábbi elnököt. A külügyminiszter a közösségi médiában közzétett bejegyzése szerint a héten várhatóan az Egyesült Arab Emírségekbe és Jordániába is ellátogat. Útjának céljáról így nyilatkozott: "Támogatni kívánjuk a stabilitást, a biztonságot, a gazdasági fellendülést és megkülönböztetett partnerségeket építünk".
Al-Sibani első külföldi útja szerdán Szaúd-Arábiába vezetett, ahol a helyi tisztviselőkkel Szíria politikai átmenetének lehetséges támogatási módja egyeztetett. Damaszkuszban a héten fogadták a német, francia és ukrán küldöttségeket.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images