Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a frissen frontra küldött dandárt a legmodernebb nyugati fegyverekkel szerelték fel - egyebek mellett német Leopard tankokkal és francia Caesar önjáró tarackokkal, ugyanakkor ez sem mentette meg az egységet a súlyos veszteségektől, illetve attól, hogy körülbelül 1700 katona dezertáljon az alakulattól.
A problémák gyökere Jurij Butusov szerint a dandár megalakulásának kezdetétől tapasztalható "szervezeti káosz". Az újságíró állítása szerint a Franciaországban kiképzett 1924 katona közül mindössze 51-nek volt egy évnél hosszabb katonai tapasztalata, míg 1414-en kevesebb mint két hónapja szolgáltak.
A helyzetet súlyosbította az egység felszereltségében tapasztalható hiányosságok is. A jelentések szerint nem kaptak drónokat és elektronikai hadviselési eszközöket az ukrán parancsnokságtól, ami a nem megfelelő kiképzéssel és szervezettséggel együtt hozzájárulhatott a novemberi bevetés során elszenvedett veszteségekhez.
Olekszandr Szirszkij január 5-én tett nyilatkozatában kiemelte:
Különös figyelmet fordítottam a 155. gépesített dandár pilóta nélküli rendszerekkel felszerelt egységének kiépítésére, valamint a megoldásra váró problémás kérdésekre.
Ez volt az első alkalom, hogy a katonai vezetés hivatalosan említést tett a dandárról, bár a botrány részleteire nem tért ki.
A botrány kivizsgálására az ukrán Állami Nyomozó Iroda vizsgálatot indított. Volodimir Zelenszkij elnök állítólag személyesen is foglalkozik az üggyel, találkozót tartott a katonákkal és magas rangú tisztviselőkkel.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images