Súlyos vád: aláássa a demokráciát Kína?
Globál

Súlyos vád: aláássa a demokráciát Kína?

MTI
Kína megkettőzte dezinformációs hadjáratát, amellyel igyekszik aláásni a tajvani demokráciát - közölte helyi idő szerint pénteken a sziget nemzetbiztonsági hivatala.

A tájékoztatás szerint a hamis vagy elfogult, Peking által terjesztett hírek aránya

2024-ben 60 százalékkal, a 2023-ban rögzített 1,33 millióról 2,16 millióra nőtt.

Jóllehet a hírek jellegét a hivatal nem részletezte, kiemelte, hogy a legtöbb hamis hírt a Facebookon és az X-en fedezték fel, illetve a kifejezetten a fiatalokat megszólító közösségi oldalakon, például a TikTokon.

A beszámoló szerint Kína a YouTube-on is aktív, amelyre "hamis felhasználói fiókokba mesterséges intelligenciával koholt kínai propagandavideókat videókat tesz fel, majd elárasztja Kína-párti kommentekkel".

Kína saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és többször leszögezte: kész akár erővel is egyesíteni a két területet. Újévi beszédében Hszi Csin-ping kínai elnök elkerülhetetlennek nevezte az egyesítést, nyíltan figyelmeztetve a Peking által függetlenségpártinak tartott - a 23 millió lakosú szigeten és azon kívül lévő - erőket.

Címlapkép forrása: Portfolio

Holdblog

275 ezer év az Wikipedia előtt

2,4 milliárd óra, közel 275 ezer év - ennyi időt töltöttek 2024-ben a látogatók a Wikipedia angol nyelvű oldalán. Az ingyenes, szabad felhasználású online lexikon... The post 275 ezer év az

Holdblog

Ez tartotta tavaly lázban Amerikát

A Google-kereséseket alapján a klímaváltozás, a sportesemények, a merényletek, és persze a politika foglalkoztatták leginkább Amerikát. Az alábbi táblázatban láthatjuk sorrendben, mik voltak

Kiszámoló

Ingyen Apple TV a hétvégén

Az Apple bejelentette, hogy ingyenesen elérhetővé teszi az Apple TV kínálatát most péntektől vasárnapig. Apple ID kell hozzá, de ha jól sejtem, azt egy egyszerű regisztrációval is kapsz. (Ha

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Szinte minden borulhat Amerikában, de az biztos, hogy egy sziget marad a világ egyik legizgalmasabb témája idén is
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet
pokrovszk ukrán tank