Nagyon erős feltételhez kötné az ukrajnai békét a cseh külügyminiszter
Globál

Nagyon erős feltételhez kötné az ukrajnai békét a cseh külügyminiszter

MTI
Nem szabad megsérteni Ukrajna területi egységét, mert a következmények súlyosak lehetnek - figyelmeztetett Jan Lipavsky cseh külügyminiszter abban az interjúban, amelyet pénteken között a Mladá Fronta Dnes című független cseh napilap.

A tárcavezető szerint az orosz álláspont, hogy a Nyugatnak el kellene ismernie a Krím félsziget és más ukrán területek Oroszországhoz csatolását, „lényegében Pandora-szelencéjének felnyitását eredményezné”.

Ez pontosan az a müncheni forgatókönyv, amely 1938-ban nemhogy nem akadályozta meg a második világháborút, hanem éppen ellenkezőleg, annak a kitöréséhez vezetett. Ez az, amitől valóban óvni szeretnék

- jelentette ki a miniszter a megválasztott új amerikai államfő azon kijelentését kommentálva, hogy 24 órán belül lezárja az ukrajnai háborút. Hozzátette, hogy egyetért azzal a kijelentéssel, hogy erővel kell elérni a békét Ukrajnában, mivel szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök csak abból ért.

Az orosz-ukrán háború mellett Lipavsky beszélt a magyar kormányfő szerepéről a béketárgyalások körül, ám meglátása szerint Orbán Viktor igyekszik másmilyen képet kialakítani magáról, mint a valós hatása. A cseh politikai vezetés kapcsolatai is felmerültek Szlovákiával, amely az elmúlt időszakban kifejezetten hűvössé vált.

Csehország és Szlovákia nagyon közeli országok, csak most éppen háttal állnak egymásnak, az egyik a Nyugat, a másik pedig Kelet felé tekint.

Példaként felhozta: mandátumának ideje alatt ő már háromszor tárgyalt az amerikai külügyminiszterrel, míg szlovák partnere, Juraj Blanár Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel találkozott háromszor. Mindezek ellenére úgy véli, hogy a szlovákokkal továbbra is minden szinten tárgyalni kell.

Címlapkép forrása: Maxym Marusenko/NurPhoto via Getty Images

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
orbán ciolacu