Már a legrosszabbra készülnek Kína partjainál: sorra érkeznek az amerikai tankok
Globál

Már a legrosszabbra készülnek Kína partjainál: sorra érkeznek az amerikai tankok

Portfolio
Elkezdtek megérkezni az első Abrams M1A2T típusú harckocsik a 2019-ben megkötött szerződés részeként – írja a Defense News.

Összesen 38 darab amerikai páncélos érkezett meg a tajpeji kikötőbe december közepén, majd innen a Hszincsu megyében lévő Páncélos Kiképző Parancsnokságra szállították azokat. Várhatóan itt 10 darabot kiképzési célokból fognak használni. Az egyedi típus eredetileg egy M1A2 SEPv2 Abrams testre szabott változata. A mostani az első harckocsiszállítmány, amelyet Tajvan kap 2001 óta, akkor szintén az amerikai Abramsok egy korábbi változata érkezett, a M60A3 TTS-ek.

Az első szállítást még a tervek szerint kettő másik fogja követni, 2025-ben várhatóan 42 darab harckocsit ad át az Egyesült Államok a szigetnek, majd 2026-ban érkezik az utolsó 28.

Várhatóan az Abramseket Tajpej védelmére fogják hadrendbe állítani.

Az elmondások alapján az új járművek jelentős előrelépést jelentenek a korábbi típushoz képest, mivel jóval nagyobb a tűzerejük, ezzel sokkal jobban hozzá tudnak járulni a védelmi feladatokhoz. A most érkező 108 darab harckocsi egyszerűen nem elég ahhoz, hogy a sziget déli részének védelméhez is érdemeben hozzá tudjanak tenni. Ezek gyakorlatilag az utolsó védelmi vonalat jelentik a sziget védelmének szempontjából, mivel Tajpej alapvetően rakétákkal, helikopterekkel, vadászgépekkel és hadihajókkal szeretné semlegesíteni a lehetséges ellenséges támadást.

Tajvanban komoly a félelem attól, hogy Kína a közeljövőben nagyszabású támadást indíthat. Az ukrajnai harctéri események azonban arra késztették a döntéshozókat, hogy átformálják a véleményüket, mivel a hagyományos páncélosok rendelése ellen egyre több érvet hoznak fel. Szerintük az Abramsek túlzottan költségesek és ehelyett inkább kisebb drónokra és páncéltörő rakétákra kellene költeni. A szigeten HIMARS rakétavetőket is kapott még, ezekből összesen 29 darabot rendeltek, most 11 érkezett. A fennmaradó 18-ot várhatóan 2026 végére fogják leszállítani az amerikaiak.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Davide Dalla Massara / Training Support Activity Europe / Handout/Anadolu via Getty Images

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
szíria irak