Svéd rendőrök megfigyelőként vizsgálták meg a kínai Yi Peng 3 nevű hajót a transzbaltikumi mélytengeri távközlési kábelek elleni szabotázs akció ügyében. Az egyik kábel Finnországot kötötte össze Németországgal, a másik Svédországot Litvániával, és a sérülések a dán partok közelében, de svéd felségvizeken történtek.
A kínai hajót már az incidens idején is a kábelek fölött haladva figyelték meg, és azóta is a helyszínen horgonyoz.
A svéd rendőrség szerint az események előzetes vizsgálata továbbra is zajlik, de a kínai hajón folytatott megfigyelés nem része a hivatalos nyomozásnak. Ulf Kristersson svéd miniszterelnök elmondta, hogy Svédország már november végén kérte Kína együttműködését a vizsgálatokban, de hangsúlyozta, hogy az országgal szemben nem fogalmaztak meg vádakat.
Európai tisztviselők, köztük Boris Pistorius német védelmi miniszter, azonban nem zárták ki a szabotázs lehetőségét, amely szerintük összefügghet Oroszország ukrajnai inváziójával.
A Kreml "nevetségesnek" és "abszurdnak" nevezte az ezzel kapcsolatos feltételezéseket, határozottan visszautasítva a gyanúsításokat.
Címlapkép forrása: Marcus Brandt/Getty Images/DPA