Az Elsevier holland tudományos kiadóvállalat, az International Journal of Antimicrobial Agents folyóirat tulajdonosa kedden jelentette be a 2020 márciusában megjelent tanulmány visszavonását. A kiadó közleménye szerint
a cikkel kapcsolatban aggályok merültek fel, amelyek lényege a cikkek Elsevier kiadói etikai irányelveinek betartásával és az emberi résztvevőkkel végzett kutatások megfelelő lebonyolításával kapcsolatosak.
A visszavonási döntést alapos vizsgálat előzte meg, amelyet az Elsevier kutatási integritással és kiadói etikával foglalkozó csoportja, valamint a folyóirat társtulajdonosa, az International Society of Antimicrobial Chemotherapy végzett.
A vizsgálat során több súlyos problémára derült fény.
Az egyik legfontosabb kérdés az etikai jóváhagyás körül merült fel. A folyóirat nem tudta megerősíteni, hogy a vizsgálatban részt vevő betegeket az etikai engedély megszerzése előtt vagy utána vonták-e be a kutatásba. Emellett kétségek merültek fel a vizsgált betegek és a kontrollcsoport összehasonlíthatóságával kapcsolatban is.
A tanulmány azt állította, hogy a hidroxiklorokin hatékonysága fokozódik, ha azitromicinnel, egy antibiotikummal együtt alkalmazzák. Azonban a visszavonási közlemény szerint nem volt egyértelmű, hogy a résztvevők tájékozott beleegyezést adtak-e az azitromicin alkalmazásához.
A tanulmány szerzői között is nézeteltérések alakultak ki. Három szerző, Johan Courjon, Valérie Giordanengo és Stéphane Honoré jelezte a folyóiratnak, hogy "az eredmények bemutatásával és értelmezésével kapcsolatban" aggályaik vannak, és kérték nevük eltávolítását a cikkről. Ugyanakkor más szerzők nem értettek egyet a visszavonással és vitatják annak indokait.
A tanulmány jelentős hatást gyakorolt a Covid-19 kezelésével kapcsolatos diskurzusra.
A Nature szerint ez a legtöbbet idézett, Covid-19-ről szóló cikk, amelyet visszavontak.
A kutatás eredményei alapján az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) 2020 márciusában sürgősségi felhasználási engedélyt adott ki a hidroxiklorokin Covid-19 elleni alkalmazására bizonyos kórházi betegeknél.
Donald Trump akkori amerikai elnök is lelkesen népszerűsítette a szert, egy alkalommal azt állítva, hogy megelőzés céljából ő maga is szedi.
Azonban egy későbbi, a Biomedicine & Pharmacotherapy szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint a hidroxiklorokint szedő emberek 11%-kal nagyobb valószínűséggel haltak meg Covid-19 következtében.
A Francia Farmakológiai és Terápiás Társaság élesen bírálta a visszavont tanulmányt. Közleményükben kijelentették: "Ez a rendkívül ellentmondásos tanulmány egy globális botrány sarokköve volt. Eredményeinek népszerűsítése a hidroxiklorokvin több millió betegnek történő túladagolásához vezetett, ami emberek millióinak szükségtelen kockázatvállalásához és potenciálisan több ezer halálesethez vezetett, amely elkerülhető lett volna."
A társaság hangsúlyozta, hogy a tanulmány "a tudományos visszaélés egyértelmű példája", amelyet az adatok manipulálása és elfogult értelmezés jellemez. Véleményük szerint az orvostudomány egyik alapelvét, a "primum non nocere" (először is, ne árts) elvet feláldozták, ami drámai következményekkel járt.
A hirdoxiklorokinnal kapcsolatos aggályokról korábban már többször is írtunk, a francia kutatók tanulmánya szerint közel 17 000 ember halhatott meg a koronavírus-járvány első hulláma során a hidroxiklorokin szedése után.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images