A Tagesschau.de beszámolója szerint a helyi parlamentben csak másodszorra sikerült újraválasztani az eddigi miniszterelnököt, Michael Kretschmert.
Az első szavazásnál 120 képviselőből 55 voksolt a tartományt eddig vezető CDU-s miniszterelnökre, ami elmaradt a 61 fős többségtől. A második körben azonban már 69 szavazatot kapott, így ismét öt évig vezetheti Szászországot.
A szeptember 1-jei tartományi választásokat ugyan a konzervatív CDU nyerte meg, de mögötte szorosan a második helyen végzett a szélsőjobboldali AfD, a dobogó harmadik fokára pedig a baloldali radikális BSW jutott fel.
A tartományi parlamentbe bejutott még a szociáldemokrata SPD, a Zöldek és a szélsőbaloldali Die Linke (Baloldal) is.
A CDU az SPD-vel kötött kormánykoalíciót, de ők együtt csak 51 képviselővel rendelkeznek a törvényhozásban. Így a törvények elfogadásánál a két párt mindig más pártok képviselőinek támogatására szorul majd. A koalíciós pártok a második legnagyobb frakcióval rendelkező AfD-vel nem hajlandók együttműködni, így a BSW, a Zöldek és a Die Linke külső támogatása jöhet szóba.
A koalíciós tárgyalások során a CDU és az SPD a még csak januárban létrejött BSW-vel tárgyalt, de a tárgyalások meghiúsultak. Szeptemberben két másik keletnémet tartományban, Türingiában és Brandenburgban is választások voltak, ezekben kormányra került a BSW, az előbbiben a CDU és az SPD, az utóbbiban az SPD oldalán.
Címlapkép forrása: Robert Michael/picture alliance via Getty Images