Kijev nagy figyelmet szentel a rakétagyártás felpörgetésére, információk szerint az elmúlt három hónapban összesen 100 darab készült el. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ennél jóval ambiciózusabb kilátásokat lebegtetett, szerinte 2025-ben 1000-re növelné a gyártási darabszámot. A „Peklo” igen komoly technológiai adatokkal bír: hatótávolsága 700 kilométeres, a legnagyobb sebessége 700 kilométer/óra. Mindez azt jelenti, hogy a legtávolabbi célját is képes körülbelül egy óra alatt elérni. Kijev közben más fegyvereket is fejleszteni kezdett, de azt egyelőre még nem határozta el, hogy a jövőben melyiket fogja éles helyzetben is használni.
Az ukrán rakétafejlesztési programnak nagy jelentősége van, különösen akkor, ha a fegyverek ára kerül szóba, ez ugyanis egy olcsóbb konstrukciónak számít.
A kisméretű robbanófejjel ellátott szerkezet, ennek ellenére igen nagy távolságra veszélyes, mélyen az ellenséges vonalak mögött képes károkat okozni. A „Pokol” első vázlatai még 2023 augusztusában elkészültek, azóta a tesztelési fázis zajlott le, valamint megindult a gyártás is egyben. Különlegessé teszi, hogy más öngyilkos drónokkal szemben jóval nagyobb sebességre képes, ezért a légvédelem jóval nehezebben tud ellene védekezni.
Ukraine unveils the new pic.twitter.com/8Vl5I2QF0d
— Clash (Report) December 6, 2024
A rakéta kétféle irányítási módszerrel rendelkezik, köztük egy GPS-szel és egy inerciális rendszerrel, amikor egy számítógép önállóan kiszámítja, hogy hol helyezkedik el a rakéta, és hogyan kell mozognia ahhoz, hogy eltalálja a célpontot. A gyártó kiemelte, hogy még az alkatrészeknél is nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a lehető legnagyobb mennyiségben helyben készüljenek azok, mivel így kisebb a külső függés lehetősége.
Egyes hírek szerint már öt alkalommal sikeresen használták orosz célpontok ellen.
Címlapkép forrása: Viacheslav Ratynskyi/Anadolu via Getty Images