Átverést sejt Oroszország: nem akarnak tárgyalni a békéről
Globál

Átverést sejt Oroszország: nem akarnak tárgyalni a békéről

Portfolio
Vaszilij Nebenzja, az Oroszországi Föderáció állandó ENSZ-képviselője december 16-án szólalt fel a Biztonsági Tanács ülésén. Elmondta, hogy Oroszország nem fogad el semmilyen forgatókönyvet a háború befagyasztására, és ezt meg is indokolta – írja az Ukrajinszka Pravda.

Nebenzja szerint az orosz-ukrán konfliktus rendezésére irányuló nyugati béketörekvések valójában csak arra szolgálnak, hogy Volodimir Zelenszkij időt nyerjen a Moszkva elleni harc fokozására. A diplomata ezt kifejezetten arra az elképzelésre mondta, amelyet a hónap elején az ukrán elnök megvitatott Donald Trump amerikai, és Emmanuel Macron francia kollégájával. Szerinte Kijev célja világos: még több katonai segítséget szerezni, ameddig a frontvonalak elcsendesülnek, hogy később aztán újult erővel kezdődjenek el ismételten az összecsapások.

A diplomata hozzátette, hogy Oroszország hajlandó tárgyalni, de ezeket erős feltételekhez kötik: „csak azokkal, akik készek elfogadni a valóságot és véget vetni a háborúnak”.

Az ukrajnai béke kérdése azt követően kapott lendületet, hogy Donald Trumpot választották elnökké az Egyesült Államokban. A republikánus politikus azzal kampányolt, hogy „egy nap alatt” véget vetne a kelet-európai konfliktusnak. A megválasztása óta eltelt időben Kijev és nyugati szövetségesei is nyitottabbnak mutatkoznak a háború kompromisszumos lezárására. Trumpot csak jövőre, január 20-án fogják beiktatni, addig érezhetően sokan inkább csak kivárnak, mivel a szeszélyes természetéről is ismert politikus hajlamos a váratlan pálfordulásokra, ezért addig inkább óvatos tapogatózásokról van szó. A szándéka megerősítéseként viszont Trump eddig minden fórumon arról beszélt, hogy véget kell vetni a háborúnak Ukrajnában.

Moszkva hozzáállása az egyik legfontosabb kérdés, mivel egyelőre az idő az ő kezükre játszik: lendületben vannak a frontokon, miközben Ukrajnában egyre több a beszámoló a kimerültségről, a lakosság motivációja is fogy a harcok folytatásához, miközben a katonai felszerelések egyelőre nem elegendőek egy nagyszabású ellentámadás megindításához. Ukrajna tehát gyakorlatilag védekezésre van kényszerítve, ez a helyzet pedig kedvez Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.

Címlapkép forrása: Lev Radin/Pacific Press/LightRocket via Getty Images

Kiszámoló

Zsugori vagy takarékos?

Nagyon sokszor félreértik az emberek a takarékos életmódot és azt gondolják, hogy aki takarékosan él, az zsugori vagy fukar. Az érem másik oldala, amikor valaki takarékosnak hiszi magát, pedig

KonyhaKontrolling

Az év legfontosabb KK bejegyzései

Mivel már nagyon kevés van hátra az évből, és várhatóan mindenki a karácsonyi előkészületek körül tevékenykedik, úgy gondoltam, összeszedtem az év legfontosabb bejegyzéseit. Nem tudom, h

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Váratlan fordulat Varga Mihály jelölti meghallgatásán
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Ukrajna frontvonal tüzérség D-30