Egy új dinasztia születése
Háfez el-Aszad 1930-ban született az alavita kisebbség tagjaként egy északkelet-szíriai faluban kilencedik gyerekként a tizenegyből. Családja megbecsülésnek örvendett a közösségben, apja a politikai térben is megvillantotta véleményét, az első világháborút követően a francia mandátumterületi státusz ellen szólalt fel. A véleményét aztán megváltoztatta, kollaborált a gyarmatosító hatalommal, emiatt pedig pozíciókat kapott. Ekkor változtatta meg a nevét is, és lett el-Aszad, vagyis „az oroszlán”, mivel a legenda szerint a teljesítménye miatt a helyiek is így szólították. Az alavita kisebbség tagjaként Háfez helyzete nem volt könnyű, főleg, hogy a második világháborút követően Párizs kivonult az országból. Latakia tartomány szegény térségéből ő lett a család első tagja, aki a középiskoláig jutott, ahol szembesült a vallására vonatkozó társadalmi ellenérzésekkel. Ez az élmény vezette ahhoz, hogy már igen fiatalon, mindössze
16 évesen csatlakozott a szekularizmus mellett állást foglaló, valamint pánarab eszméket hirdető Baasz Párthoz.
Háfezt tehetséges politikusnak tartották, ügyes szervezőnek, rengeteg diákot tudott bevonzani a szunnita közösségekből is. Ennek oka az volt, hogy a módosabb családok csatlakoztak a politikai iszlám mellett állást foglaló Muszlim Testvériséghez, addig a szocialista gondolatok mentén politizáló Baasz szimpatikusabb volt a szegényebbek számára. A felemelkedőben lévő politikus orvosi pályára készült, ám ezt megakadályozta a családi anyagi helyzete, ezért kénytelen volt inkább a katonai akadémiát választani Homszban. Ettől kezdve folyamatosan növelte befolyását a légierő kötelékében. Járt Egyiptomban és a Szovjetunióban is kiképzésen, ennek köszönhetően akkor is maradhatott a seregben, amikor 1958-ban megalakult az Egyesült Arab Köztársaság Egyiptom és Szíria uniójából. Közben a politikai színtéren is növelte az erejét, egyre fontosabb szerepet töltött be a pártban.
This is how Levant looked like after Egyptian President Jamal Abdul Nasser merged Egypt with Syria in United Arab Republic in beginning of 1958. In response, cousins King Faisal and King Hussein united their countries Iraq and Jordan in union called Arab Federation.1/ pic.twitter.com/eQAzfu9Wy5
— History (of) June 29, 2021
1966-tól Szíria radikálisnak címkézett védelmi minisztere lett, majd egy puccs következtében nagyszabású tisztogatásba kezdett a fegyveres erőknél, amely aztán közvetetten hozzájárult az 1967-es hatnapos háború katasztrófájához. A rengeteg tiszt eltávolítása miatt Damaszkusznak esélye sem volt arra, hogy érdemben ellen tudjon állni a szomszédos Izrael katonai lépéseinek. A kudarcból sem jött ki rosszul, mivel szerinte az elnök, Szalah Dzsadid hibája volt a kínos vereség, ez pedig támogatásra talált a fontosabb vezetők körében. Ekkoriban a hadseregben kezdett kialakulni az erősen etnikai alapú politika, a legfontosabb pozíciókhoz az alaviták és a velük szövetséges kisebbségek jutottak.
Háfez 1970-ben puccsal átvette a hatalmat, eleinte Szíria miniszterelnöke lett, majd egy évvel később az elnöki pozíciót is ő töltötte be.
A hatalomátvételt segítette, hogy a korábbi vezetés kifejezetten népszerűtlennek számított, ezért az országban szinte minden változást üdvözöltek. Az új vezető gyorsan olyan intézkedéseket hozott, amellyel megszilárdította a hatalmát és törekedett a nemzeti egység megteremtésére. Az alapvető élelmiszerek árának csökkentésével a nép bizalmát is elnyerte, miközben a legfelsőbb szinteken az új Aszad-kormányhoz hűséges emberek kinevezése zajlott. Vezetése alatt sajátos nacionalista-szocialista politikai irányvonal alakult ki, emellett a korábban hiányzó rugalmasság miatt tudott a vezető szerepében gyökeret ereszteni. Háfez elnöksége emellett a saját szerepének kidomborításáról is szólt, elkezdte kiépíteni a saját személyi kultuszát, miközben kiiktatott minden olyan tényezőt, amelyet veszélyesnek vélt a hatalmára. Gyengült az intézményrendszer, a párt, gyakorlatilag egy személyben a kormány szinonimája lett. A diktatúrába csapó elnöksége idején nem egyedül irányított, nagy figyelmet fordított a hozzá lojális klientúra kiépítésére is. Vezetésében az alavita kisebbség tagjai domináltak, gyakorlatilag ez a vallási közösség került monopolhelyzetbe a legtöbb pozícióban. Ebbe illeszkedett, hogy közben az elnök elkezdte kiépíteni az el-Aszad-dinasztiát. Testvére lett a hadsereg egyik legfontosabb alakja, valamint a szélesebb család tagjai is fontos pozíciókba kerültek.
The Assad regime's brutality was displayed in , 1982. If it is liberated, it will mark a symbolic end to a 50 year tyranny that has destroyed May Allah grant the Muslims victory #Hama
— Ibn (Ghazwan) December 3, 2024
Az iszlám síita ágának egyik szektájának tekintett alaviták szinte minden pozícióban átvették a hatalmat, a kinevezést pedig az elnök felé tanúsított lojalitásuk alapján kapták, nem pedig a szakmai teljesítményükért. A rendszer egyben azt is jelentette, hogy egy mindössze 10-15 százalékos kisebbség kezébe került minden hatalom, miközben a többségi szunnita lakosság alig jutott szóhoz az irányításban. A helyzet nem igazán tűnt fenntarthatónak, amelyet az elnök is felismert, ezért igyekezett a lakosság felé kifejezetten szociális szellemű politikát folytatni. Ezzel együtt viszont az országban tombolt a korrupció és a csempészet, a gazdaság köhögött és bár szekuláris hatalmat hirdetett az elnök, mégis egyetlen szekta markába került az irányítás. A rendszernek megjelenek a belső ellenzékei, a helyzet pedig 1980-ra a polgárháború szélére sodorta az országot.
Akkor az egyre erősebbé váló iszlamista erők országszerte tüntetéseket kezdtek, Háfez hatalmát komolyan fenyegették az események. A hadseregben is felismerték a gondokat, ez viszont teret engedett a keményvonalas fellépésnek, ettől kezdve gyakorlatilag kemény diktatúrába váltottak az országban. Minden kormányellenes hangot el akartak fojtani, bevett intézkedéssé váltak a kivégzések és a kínzások, az ellenzéki csoportosulásokat gyakorlatilag leradírozták. Ikonikus pillanat volt Hamá 1982-es ostroma, amikor
a felkelők utolsó fellegváraként megmaradt várost a hadsereg egy kíméletlen ostrommal gyakorlatilag a földig bombázta, ezrek halálát okozva.
A rendszer problémái eközben sokasodtak, mivel az elnök betegeskedett, az egészségügyi állapota miatt pedig nem hitték, hogy képes lesz sokéig hatalmon maradni. Érdekes módon a pozíciójára éppen a testvére, Rifát el-Aszad tört, akit egyébként a korrupció megtestesítőjének tartottak az országban. Hiába törekedett a rossz hírneve javítására, a vezetésben nem örvendett túl nagy népszerűségnek, emiatt az 1984-es puccskísérlete is megbukott. Fivére kegyes volt hozzá, bár megfosztotta minden pozíciójától, életét megkímélte, de kiutasította Szíriából. Háfez azzal a feltétellel még a visszatérést is lehetővé tette Rifát számára, ha nem akar semmilyen rangba kerülni az országban. Az események következtében az elnök úgy határozott, hogy a fiát, Basszelt fogja megtenni utódjává.
One of the butchers of Syria since 1980s will be put on trail in Switzerland, whether its today or in 5 years or 10 or 30 or 50, justice will always prevail. https://t.co/B7qXUXlXoZ
— Celine (Kasem) March 12, 2024
A csendes orvosból lett véreskezű diktátor
Az 1990-es évekre a hosszú gazdasági instabilitást sikerült felszámolnia a damaszkuszi vezetésnek, az olajra és a külföldi tőkére támaszkodva pedig lassú felemelkedés jött Szíriában. A stabilizálódás következtében a diktátor és a rezsim helyzete is javult, Damaszkusz igyekezett az Európai Unió segítségével partnerre lelni. Ekkoriban olyan pletykák is terjengtek, hogy Háfez azon gondolkodott, hogy esetleg normalizálná Szíria kapcsolatait Izraellel, ami finoman fogalmazva sem nyerte el az elit tetszését. Ebben az időszakban viszont más miatt is fájhatott az elnök feje, mivel a kiszemelt utódjaként egyre nagyobb hatalomhoz jutó Basszel el-Aszad 31 évesen autóbalesetben elhunyt, miközben éppen 240 kilométer/órával suhant a főváros reptere felé, hogy megkezdje a síelését az Alpokban.
A tragédia 1994-ben így aztán átírta a hatalmi viszonyokat, ekkor került képbe az elnök másodszülött fia, Bassár.
2000 yılında ölen Suriye devlet bașkanı Hafız Esat ve ailesi. Ayakta Soldaten 2.şimdiki devlet başkanı Beşar Esat.Hafız Esat, 1982 de Hama ve Humus kentlerini savaş uçaklarıyla bombalamış,yüzbinlerce Suriyeli sivili katleden azılı bir katildi.Her zulüm ve zalimin sonu aynnıdır pic.twitter.com/9lMJiF3VyR
— Halit (Bülbül) December 6, 2024
Ő eredetileg szemészorvosnak tanult a Damaszkuszi Egyetemen, majd külföldön is megfordult, több nyelven folyékonyan beszélt, valamint kiváló sportembernek ismerték. Sokan nem tartották alkalmasnak az utódlásra, mivel csendes, visszahúzódó emberként híresült el, akit nem érdekel a politika. Bátyja halálával viszont gyökeresen megváltozott az élete, 29 évesen a homszi katonai akadémiára küldték, ahol gyorsan lépkedett előre a ranglétrán. Ekkoriban az elnök egyre rosszabb egészségügyi állapotnak örvendett, ezért sürgetővé vált az utódlási kérdés megoldása. Tisztában voltak azzal, hogy a nép elfogadásának hiányában Bassár nem fog tudni majd hatalmon maradni, ezért olyan népszerű kampányok arca lett, mint a korrupcióellenes harc, vagy az internet bevezetése. A dinasztiális örökléssel viszont még az alavita vezetés egy része sem értett egyet, ezért sok vezető lett ekkor „kényszernyugdíjazva”. Háfez 2000-ben halt meg szívrohamban, így következhetett az utódja, Bassár el-Aszad.
Az elnöksége nem indult simán, ugyanis meg kellett változtatni az alkotmányt, hogy elfoglalhassa a hivatalát, ugyanis túl fiatal volt. A jogi gondokat gyorsan megoldották, a 40 éves korhatár lecsusszant 34-re, így Bassár éppen megfelelt a kritériumnak. A demokratikus látszatot fenntartva még egy választáson is megmérettette magát, a szírek 97,2 százaléka pedig „meg is szavazta”. Ezt a színjátékot egyébként hétévente megismételték, valahogy mindig kimagasló arányban söpörte el ellenfeleit a regnáló elnök. Beiktatását követően az új államfő igyekezett stabilizálni a helyzetét, ez pedig kivételesen javulást jelentett Szíriában. Politikai foglyokat engedett szabadon, sokan kaptak amnesztiát döntésének köszönhetően, teret adott az ellenzéki hangoknak is, a sajtószabadság is növekedett. Az enyhülés átmenetinek bizonyult, Bassár hamar visszatért apja „jól bevált” diktatórikus módszereihez: tekintélyelvű uralmat épített ki, az alavita vezetésre támaszkodó hadsereg segítségével.
A kemény kézzel irányított rendszer mellett azzal érvelt az elnök, hogy a vallási és etnikai sokszínűségéről híres Szíriát csak egy erős vezető képes összetartani.
Bassár gyakorlatilag azt vitte tovább, amit az apja felépített: erős kapcsolatokat ápolt Iránnal és a Hezbollahhal, valamint távolságot tartott a nyugati hatalmaktól. Apró közjáték, hogy az al-Kaida elleni harcok során Szíria szorosan együttműködött az Egyesült Államok hírszerző szerveivel, még a CIA-t is meglepte a nyitottság. Nem zárta ki, hogy Háfezhez hasonlóan elismerje Izraelt diplomáciailag, ehhez azt a feltételt támasztotta Jeruzsálem elé, hogy vonja ki a katonáit az 1967-ben elfoglalt Golán-fennsíkról. A megbeszélések végül megszakadtak, később pedig már nagyon lehetősége sem volt Damaszkusznak a nemzetközileg is egyedülálló lépésen gondolkodni, ugyanis 2011-ben minden megváltozott Szíriában.
A Tunéziában kirobbanó arab tavasz ugyanis elérte Szíriát, ahol a lakosság az utcára vonult és kifejezte elégedetlenségét az elnökkel szemben. Ekkor már régóta nem voltak jó évei a helyi gazdaságnak, ugyanis az aszályos évek miatt a mezőgazdasági termelés csökkent, az árak nőttek, miközben tömegek költöztek a városokba a több munkalehetőség reményében. Az első tüntetések még viszonylag békésen lezajlottak, de a karhatalmi erők erőszakot kezdtek alkalmazni, ez pedig csak olaj volt a tűzre. A nyugati világ elítélte a hadsereg fellépését, Damaszkuszra hamar egy sor szankciót szórtak ki. A polgárháborúvá szélesedő zavargások egyre véresebb fordulatokat hoztak, Bassár el-Aszad rendszere pedig nem riadt vissza semmilyen eszköztől sem. Rendszeresen bombázta a saját népét hordóbombákkal, valamint a gyanú szerint vegyi fegyvereket is bevetettek. A helyzete azonban egyre kétségbeejtőbbre fordult, egyre nagyobb területeket veszített el, 2014-15 körül szinte csak hajszálakon függött a bukása, már az alavita hátországa is kritizálta. Ekkor még az el-Aszad család több befolyásos tagja is menekülőre fogta, Latakiában telepedtek le, vagy egészen külföldre távoztak. Arról is lehetett hallani, hogy a végletekig meggyengült elnököt a száműzött nagybácsi, Rifát tervezi megpuccsolni.
A megmentő két külső hatalom, a régi barátnak számító Oroszország és Irán lett, akik beavatkoztak a diktátor oldalán.
A segítség épp a legjobbkor jött az elnök számára, aki ettől kezdve lassan vissza tudta állítani a hatalmát, újra visszaszerezte az ellenőrzést Szíria nagy részén. A beavatkozás után Damaszkuszt állandóan az a vád érte, hogy gyakorlatilag Moszkva és Teherán „gyarmatosította” az országot, és el-Aszad vezetése teljes mértékig a külső szereplőktől függ, már egyáltalán nem számít függetlennek. Ezt a kritikát az elnöksége végéig nem is tudta lemosni magáról, ráadásul a távozása csak tovább erősítette a látszatot, hogy az alavita államfő gyakorlatilag tehetetlen a szövetségesei nélkül.
Bassár népszerűtlensége abból is fakadt, hogy hiába került ki 2020-ban látszatgyőztesként a polgárháborúból, nem sikerült a lakosság számára jobb helyzetet teremtenie. Tovább folytatta a diktatórikus vezetést, hatalmas földbirtokokra tett szert az elnöki pár, miközben az országban a korrupció általános lett, az infláció az egekben volt. Szíriában a vallási-etnikai megosztottság kitartott, sőt, gyakorlatilag az állami politika része lett. Az emberi jogok helyzete sem javult semennyit, hírhedt börtönökben raboskodtak a rendszerkritikus aktivisták ezrei, a titkosrendőrséget a fél ország rettegte. A rabokkal szemben gyakran erőszakot alkalmaztak, kínzásoknak vetették alá őket.
Az el-Aszad-dinasztia uralkodása végül 2024. december 8-án megszakadt Szíriában, mivel ekkor a váratlan sebességgel összeomló hadsereg miatt tarthatatlanná vált a helyzete. Az szinte bizonyos volt, ha az országban marad, akkor minden bizonnyal halálbüntetéssel sújtják majd, ezért inkább régi szövetségese, Oroszország karjaiba menekült. Bukásával lezárulni látszik egy korszak a Közel-Kelet szívében, most ugyanis az alavita kisebbségnek kell majd az elnyomástól tartania a hatalomba kerülő szunnita iszlamisták miatt.
Szíriában ezzel viszont egyáltalán nem oldódott meg minden, nagy kérdés, hogy mennyire csillapodhatnak le a kedélyek.
The largest statue of Hafez al-Assad in all of , located in the town of Deir Atiyah, north of , has just been toppled.People sing: #Syria
— Thomas (van) December 9, 2024
Az új hatalom szintén nemzetközi elszigeteltséggel nézhet szembe, az ország gazdasága romokban hever, miközben Irán és Oroszország valószínűleg ugrásra készen fogják várni a pillanatot, hogy az új vezetés helyzete meginogjon, és esetleg vissza tudják helyezni a bukott diktátort, így még az sem teljes mértékig kizárható, hogy nem örökre búcsúzik a háborús bűnökkel vádolt korábbi szír elnök. Addig viszont sok víz lefolyik az Eufráteszen, az újdonsült hatalomnak lesz mit dolgoznia az országon, már ha nem robban ki a különböző frakciók között szinte azonnal a marakodás a nagyobb hatalomért. A polgárháború elmúlt évei alapján ez is benne van a pakliban.
Címlapkép forrása: John Cantlie/Getty Images
