Elon Musk és Vivek Ramaswamy megtalálhatta az egyik módját, hogy miképp csökkentenék az amerikai szövetségi kormány kiadásait. Bár ennek részletei még kérdésesek, a Tesla, a SpaceX és az X tulajdonosa saját közösségi oldalán azt írta,
úgy tűnik, az emberek el akarják törölni a bosszantó időváltoztatásokat!
Az órák márciusban egy órával előrébb, novemberben pedig egy órával hátrébb állításának célja, hogy napközben több napfény érje az amerikaiakat. A gyakorlat régóta vitákat vált ki, hisz számos közegészségügyi problémát okoz, és növeli a szívroham és a stroke kockázatát.
Its inefficient & easy to change. {:url}
— Vivek (Ramaswamy) November 27, 2024
"Ez nem hatékony és könnyen megváltoztatható" - reagált Ramaswamy Musk felvetésére. Arról, hogy melyik időszámítást támogatnák, nem nyilatkozott egyikőjük sem.
Mindkét pártból akadnak támogatói annak, főként a tengerpartiak körében, hogy
egész évben a nyári időszámítás legyen érvényben Amerikában.
Szerintük az órák állandó egy órával előrébb állításával több ember élvezné a napsütést, az ország középső részén élők viszont arra figyelmeztetnek, ez náluk akár 9 órára is tolhatja a napfelkeltét télen. Közegészségügyi szakértők úgy vélik, hogy a sztenderd (téli) idő természetesebb lenne az amerikaiak cirkadián ritmusa számára.
A YouGov 2023. márciusi közvélemény-kutatása alapján az amerikaiak 62%-a szüntetné meg az óraátállítást: felük egész évben nyári időszámítást szeretne, alig egyharmaduk pedig a sztenderd téli idő kiterjesztését támogatná.
Az 1970-es évek elején a Kongresszus előírta a nyári időszámítás végleges bevezetését, de a panaszok hatására 10 hónap után visszavonták azt. Azóta folyamatosan nőtt a nyári időszámítás alatt töltött napok aránya az amerikai államokban, 2022-ben pedig a szenátus elfogadott egy annak állandósításáról szóló javaslatot, amelyet a képviselőház nem vett napirendre.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images