Ekkora káoszt háborúban rég láttunk: újabb szereplő csatlakozik be a harcokba
Globál

Ekkora káoszt háborúban rég láttunk: újabb szereplő csatlakozik be a harcokba

Portfolio
Kedden hajnalban közleményben tudatták a Szíriai Demokratikus Erők (SDF), hogy harmadik félként ők is becsatlakoznak az aktív harcokba. A hivatalos közlemény értelmében csak az Iszlám Állam ellen, de vannak itt érdekességek.

Az SDF közleményében az áll, hogy tudomásukra jutott: az Iszlám Állam fegyveresei meg tervezik támadni az Eufrátesz partján álló Dajr ez-Zaur városától keletre és északra található falvakat. Hivatalosan ezen települések védelme érdekében fognak bevonulni a térségbe.

A kijelentés mögé nézve azonban felfedezhető pár érdekesség:

  • Egyfelől ezek a települések pillanatnyilag a szír kormányerők irányítása alatt állnak, a régió Damaszkusz egyetlen komolyabb hídfőállása az Eufrátesz keleti partján.
  • Másfelől Dajr ez-Zaur pillanatnyilag az ország egyik legfontosabb közlekedési csomópontja: az Irakból érkező segítség csak a városon keresztül tud relatíve jó minőségű műúton eljutni mind Aleppó, mind pedig Damaszkusz és Homsz környékére. A városba vezető hidakat a polgárháború során felrobbantották, így egyébként minimum merész kísérlet lenne átkelni az Eufráteszen.

A harcokról egyelőre kevés információ áll rendelkezésre: az már látható, hogy a szír kormányerők Aleppóhoz mérten egyelőre tartják magukat.

Kérdéses az, hogy az amerikai légierő be fog-e szállni az SDF oldalán a harcokba úgy, ahogy tegnap tette.

Címlapkép forrása: Huseyin Nasir/Anadolu Agency/Getty Images. A címlapkép illusztráció, a Szabad Szír Hadsereg egy fegyverese látható az Eufrátesz-Pajzs hadművelet során.

Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Három hónapja írtam róla, akkor abban reménykedtem, hogy menni fog fölfelé 28 dollárig. Ment is, na nem addig, és nem túl meredeken, de ma csinált egy +4%-os napot. Ránéztem a honlapjukra, ma

Kiszámoló

Így ne menj csődbe karácsonykor sem

Ezt a cikket 11 éve irtam, Levente kérte, hogy jelenjen meg újra, mert neki úgymond nagyon betalált a mondanivalója. Ezen ne múljon semmi. Nyakunkon a karácsony, az emberek mérgezett egerek módj

Holdblog

Mi várhat 1700 milliárdnyi PMÁP-pénzre?

Nagyjából 1700 milliárd forint szabadul fel a PMÁP-ból jövőre, a teljes pénzügyi szektor erre az összegre utazik. De mit kezdenek a kisbefektetők a pénzzel, kiveszik... The post Mi várhat 1700

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?

Vezető modellező – Piaci kockázat

Vezető modellező – Piaci kockázat
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
orosz ukrán háború ukajna fegyvercsomag béketárgyalás orosz hadsereg kedd