Mi vezetett a kormánykoalíció felbomlásához?
A 2021-es Bundestag-választások nyomán létrejött, a pártok színei alapján „közlekedésilámpa-koalíciónak” (Ampelkoalition) nevezett német kormánykoalíciót a szociáldemokrata SPD, a Zöldek és a liberális FDP alkotta. A koalíción belül a törésvonal a két nagyobb baloldali párt és a jobbközép, de fiskálisan konzervatív és értékvilágában is egyre inkább a konzervatívok felé húzó FDP között feszült. Míg az SPD és a Zöldek baloldali gazdaság- és társadalompolitikát kívántak folytatni, különösen az utóbbiak pedig szigorú klímapolitikát is, az FDP hagyományosan a német nagyipar szövetségese, az alacsony adók és a feszes költségvetés híve, és a klímapolitikában is lassabban haladna.
A Christian Lindner pénzügyminiszter vezette párt rúdja már egy ideje kifelé állt a koalícióból, de Donald Trump amerikai elnökké választását követően felgyorsultak az események: Scholz múlt szerdán menesztette Lindnert, mire az FDP kilépett a kormányból, az SPD és a Zöldek pedig kisebbségbe kerültek a Bundestagban. Scholz előbb január 15-ére akart bizalmi szavazást kérni maga ellen, de ezt az ellenzék vezető ereje, a CDU/CSU szövetség elfogadhatatlannak nevezte. Végül a CDU/CSU, az SPD és a Zöldek frakcióvezetői kedden egy
február 23-án tartandó előrehozott választásban egyeztek meg, amelyet egy december 16-i, Olaf Scholzról szóló bizalmi szavazás fog megelőzni.
Hogyan ér véget a jelenlegi kormány?
A weimari köztársaságnak nevezett, két világháború közötti Németországban folyamatos politikai válságok követték egymást, részben abból kifolyólag, hogy a weimari alkotmány könnyen eltávolíthatóvá tette a kormányokat. A folyamatos politikai instabilitásnak végül Adolf Hitler hatalomra kerülése és egyszemélyi diktatúrájának bevezetése vetett véget. A második világháború után létrejött Német Szövetségi Köztársaság alkotmányának megírásakor ezért ügyeltek arra, hogy a kancellár ne legyen könnyen elmozdítható, a parlament pedig könnyen feloszlatható.
A kancellár csak két módon bukhat meg: vagy bizalmi szavazást kér maga ellen, vagy a Bundestag úgynevezett konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal leváltja, és ugyanazon lendülettel új kancellárt választ helyette. (Utóbbi jogintézmény a magyar alkotmányjogból is ismerős lehet, és egyszer került sor alkalmazására, amikor 2009-ben Gyurcsány Ferencet Bajnai Gordon váltotta.) Bejelentése alapján Scholz bizalmi szavazást fog kezdeményezni maga ellen, amelyet ha elbukik – ami szinte biztos –, a köztársasági elnöktől kell kérnie, hogy oszlassa fel a Bundestagot. Bár az államfő mérlegelheti a kérdést, Frank-Walter Steinmeier elnök már jelezte, hogy hajlandó feloszlatni a parlamentet, és új választásokat kiírni.
Bizalmi szavazás kancellár ellen eddig öt alkalommal volt az NSZK történetében: 1972-ben Willy Brandt, 1982-ben Helmut Schmidt, majd még ugyanabban az évben Helmut Kohl kért maga ellen bizalmi szavazást. Gerhard Schröder kancellár kétszer, 2001-ben és 2005-ben kért maga ellen bizalmi szavazást, a második alkalommal előrehozott választások jöttek ezt követően, amelyet az Angela Merkel vezette CDU/CSU nyert meg. Érdekesség, hogy a Scholzéval együtt hat bizalmi szavazás közül ötben SPD-s kancellár sorsáról szólt a döntés.
Milyenek a jelenlegi erőviszonyok?
Bár néhány százalékos változások és közvélemény-kutatói eltérések vannak, a német pártok erősorrendje nem változott a június 9-i európai parlamenti választások óta. A CDU és a bajor CSU szövetsége kimagaslóan vezet, tartósan 30 százalék fölé mérik őket. A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) őrzi második helyét, néhány százalékponttal elmaradva a 20 százaléktól. Az SPD 15 százalék körüli eredménnyel csak a harmadik, az alig 10 százalék fölé mért Zöldek pedig a negyedik. Stabilizálta helyzetét a csak idén januárban alapított Sahra Wagenknecht Szövetsége (BSW), amely szinte biztosan megugorja az 5 százalékos küszöböt. Nem így a Scholz-kormányt borító FDP, amelyet 4-5 százalékra mérnek, bár az, hogy kiléptek a koalícióból, mintha egy kevéssé növelte volna az esélyeiket. Más pártnak (pl.: Baloldal, Szabad Választók) jelenleg nincs esélye a küszöb átlépésére.
Az AfD erős középpárttá válásával jelentősen beszűkültek a koalíciós lehetőségek, ugyanis a szélsőjobboldali párttal egyik másik erő sem akar koalícióra lépni. A pártoknak megközelítőleg arányos parlamenti képviseletet biztosító német választási rendszer nem jutalmazza támogatottságán felül a legerősebb pártot, így a CDU/CSU-nak legalább egy, de az SPD gyenge támogatottsága miatt nagy valószínűséggel két pártot is maga mellé kell vennie, hogy megszerezze a többséget a Bundestagban. Az egyik koalíciós partner szinte bizonyosan az SPD lesz, amellyel a Merkel-érában háromszor négy évet már együtt kormányzott (leszámítva a 2009 és 2013 közötti időszakot, mikor az FDP volt a CDU/CSU partnere), a másik pedig nagyobb eséllyel a Zöldek, kisebb eséllyel az FDP. A liberálisok ugyanis nem biztos, hogy bejutnak a parlamentbe, de ha be is jutnak, Christian Lindner már bejelentette, újból nem akarnak az SPD-vel együtt kormányozni.
A koalícióban nagy eséllyel részt vevő pártok színei együtt a kenyai zászlót (fekete – CDU/CSU, piros – SPD, zöld – Zöldek) adnák ki, így egy ilyen koalíciót „Kenya-koalíciónak” neveznének. Bár országos szinten nem, tartományi szinten már volt példa ilyen együttműködésre.
Egy Kenya-koalíció viszont hasonló problémákkal nézne szembe, mint a „közlekedési lámpa”: egy jobboldali, piacpárti erő politikáját kellene összeegyeztetni két baloldali párt politikájával – igaz, itt előbbieknek lenne nagyobb szava.
Zökkenőmentes koalíciós kormányzás tehát vélhetően az új választások után sem várható.
Ki lehet a következő kancellár?
Hivatalosan eddig két erő állított kancellárjelöltet: a CDU/CSU Friedrich Merz CDU-elnököt, a Zöldek pedig Robert Habeck alkancellár és gazdasági minisztert. Az SPD nagy eséllyel Olaf Scholzcal vág neki a választásnak, bár sokak szerint inkább a politikusok népszerűségi listájának vezetőjét, Boris Pistorius védelmi minisztert kellene indítaniuk.
A jelenlegi erőviszonyok alapján Friedrich Merz kancellársága szinte biztosra vehető.
Merz politikai pályafutása fiatal korában gyorsan ívelt felfelé: 33 évesen már a CDU európai parlamenti képviselője lett, 1994-től a Bundestagban folytatta, ahol 2000-ben a CDU/CSU Bundestag-frakciójának vezetőjévé választották. A 2002-es elbukott választás után a már pártelnök, Angela Merkel vette át a frakció vezetését Merztől, aki helyettesi pozícióba kényszerült. 2004-ben feladta a Merkellel folytatott hatalmi harcot, majd 2009-ben a politikából is távozott. Sikeres karriert futott be az üzleti életben, többek között a BlackRock németországi ágának felügyelőbizottsági elnöke is volt.
A politikai pályára nem sokkal azt követően tért vissza, hogy Merkel 2018-ban bejelentette, 2021-ben nem indul újra a kancellári posztért. Merz megpróbálta elnyerni a pártelnöki és a kancellárjelölti posztot is, utóbbi versenyben Armin Laschettel szemben maradt alul, aki azonban választási kudarcba kormányozta a CDU/CSU-t 2021-ben. A megújulás jegyében 2022 elején Merzet előbb pártelnökké, majd frakcióvezetővé választották, idén szeptemberben pedig Markus Söder CSU-elnök és bajor kormányfő is feladta vele szemben kancellárjelölti ambícióit.
Merz több szempontból is „Anti-Merkelnek” számít a CDU-ban, és nem csak azért, mert a volt kancellár „üldözte el” egy hosszabb időre a politikai pályáról. Miközben Merkel nevét sokan a „Willkommenskulturral”, azaz a közel-keleti menekültek tömeges befogadásával kötik össze, Merz szigorúan korlátozná a bevándorlást. Németországban az utóbbi hónapokban több halálos iszlamista támadás is történt, ami a bevándorlásellenességre építő AfD erősödését hozta, de még a Scholz-kormányt is migrációellenes irányba tolta el. Megkezdődtek a visszatoloncolások Afganisztánba, Németország schengeni szárazföldi határain pedig ismét határellenőrzést vezettek be. Merz ezeknél is szigorúbb migrációellenes intézkedéseket követel.
Merz a piacpárti politikában is határozottabb álláspontot követ, mint Merkel, jobban háttérbe szorítva a klímaváltozás problémáját. Míg például a zöld szervezetek nyomására Merkel úgy döntött, hogy az összes német atomerőművet leállítja, Merz atompárti, habár ő is szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy újra lehet-e indítani a már leállított atomerőműveket. Viszont lehetőséget lát a kisméretű moduláris erőművekben (SMR), a szélturbinákat pedig nemrég „átmeneti technológiának” nevezte, amelyek elcsúfítják a német tájat.
Mi jöhet a német–amerikai viszonyban?
A külpolitikában Németország előtt legalább két nagyon jelentős kihívás áll:
az egyik Donald Trump, a másik az orosz–ukrán háború.
Míg Barack Obama elnöksége és Angela Merkel kancellársága idején az Egyesült Államok és Németország között baráti volt a viszony, Trump első elnöksége alatt a kapcsolatok romlása következett be. A volt és jövőbeli elnök többek között azért bírálta Németországot, mert nem teljesíti a NATO elvárását a védelmi kiadásoknak a GDP 2 százalékára emelésére, amit Berlinnek először idén sikerült elérnie.
Joe Biden 2021-es hatalomra lépésével a kapcsolatok ismét javultak, és ez a tendencia azt követően sem szakadt meg, hogy Olaf Scholz lett a kancellár az év végén. Az egyetlen komolyabb nézeteltérés az Északi Áramlat 2 gázvezeték ügyében volt, amellyel kapcsolatban Biden szankciókat helyezett kilátásba, de bár végül a vezeték megépült, az ukrajnai háború kitörése miatt orosz gáz nem indult el benne Németország irányába, sőt 2022 szeptemberében az egyik csövet sikeresen robbantották fel (feltehetően ukrán) szabotőrök.
Ukrajna támogatását illetően Németország ugyan lassabban mozdult, mint az Egyesült Államok, de végül a megtámadott ország abszolút összegben második legnagyobb támogatójává vált utóbbit követően. Ahogy a Biden-kormányzat, úgy a Scholz-kormány is jobban tartózkodott az eszkalációtól fenyegető lépésektől, mint egyes európai országok: mindketten hevesen elutasították például Emmanuel Macron tervét, hogy NATO-országok katonákat küldjenek Ukrajnába, és a nagy hatótávolságú fegyverek mélyen orosz területeken való bevetésével szemben Washington és Berlin ágál a leghevesebben.
Donald Trump kampányában többször támadta Németországot, az Európával szembeni büntetővámokkal kapcsolatos terve pedig elsősorban a német autógyártókat célozná. A Német Gazdasági Intézet (IW) számításai szerint 10 százalékos vámok esetén 127 milliárd eurós, 20 százalékos vámok esetén 180 milliárd eurós veszteség érné a német GDP-t 2020-as árakon számolva. Már csak ezért sem meglepő, hogy egy kutatás szerint a németek 77 százaléka Kamala Harrisre adta volna a voksát, ha szavazhatott volna az amerikai elnökválasztáson, és csak 15 százalékuk Trumpra – ők is többnyire az AfD hívei.
Korábban maga Friedrich Merz sem volt túl jó véleménnyel Trumpról: a Capitolium ostroma után azt mondta, „teljesen világos, hogy nem demokrata”. Januárban azért kritizálta a német kormányt, az EU-t és meg nem nevezett uniós tagállamokat, hogy nincsenek felkészülve arra a kihívásra, amit Trump visszatérése jelentene.
Az európaiaknak össze kell ülniük, és szükségük van egy A tervre Amerikával és egy B tervre Amerika nélkül, méghozzá nagyon gyorsan
– figyelmeztetett akkor Merz.
Az elnökválasztás eredményét követően azonban már békülékenyebb hangot ütött meg a megválasztott elnökkel szemben. Egy interjúban néhány nappal ezelőtt már arról beszélt, hogy jó megállapodásokat kellene kötni Trumppal.
Németországban soha nem fogalmaztuk meg és nem érvényesítettük eléggé az érdekeinket, és ezen változtatnunk kell. Az amerikaiak sokkal inkább támadólag lépnek fel. Nem szabad, hogy a végén csak az egyik fél profitáljon, hanem inkább mindkét fél számára jó megállapodásokat kellene kötnünk. Trump ezt deal-nek nevezné
– mondta Merz.
A kancellárjelölt a Scholz-kormányt is bírálta, amiért túl egyoldalúan Kamala Harrisre tett az elnökválasztáson.
Trumpnak jó a memóriája. A jelenlegi szövetségi kormányt az új kormányzat már nem fogja meghallgatni. Scholz most már nemzetközileg is béna kacsa
– jelentette ki.
Ahogy Trump, úgy Merz is az üzleti életből jön, ezért vélhetően jobban rá tud hangolódni a megválasztott amerikai elnök „business-szemléletű” külpolitikájára. Az interjúban Merz amerikai F-35-ös vadászgépek vásárlását említette mint mindkét fél számára előnyös üzletet. Emellett a német kancellárjelölt értékrendbeli kérdésekben határozottan konzervatív nézeteket képvisel, ami miatt már „német Donald Trumpnak” is nevezték.
Mi jöhet Ukrajna támogatásában?
Az orosz–ukrán háború kérdésében azonban már jóval messzebb áll egymástól Trump és Merz. A CDU Merz elnöksége alatt a Scholz-kormányénál határozottabb Ukrajna-politikát követelt. A CDU elnöke például egy hónappal korábban látogatott a megtámadott országba, mint Olaf Scholz, később pedig követelte nagy hatótávolságú Taurus rakéták Ukrajnába küldését, amit Scholz a mai napig nem hajlandó megtenni. A már említett interjúban Merz azt mondta, 24 órás ultimátumot adna Vlagyimir Putyinnak a háború lezárására, és ha ezt nem teszi meg, előbb engedélyezné nagy hatótávolságú fegyverek orosz területen történő bevetését, majd Taurusokat küldene Ukrajnának.
A már el is kezdődött választási kampányban a jelenlegi kormányfő válaszul egyfajta „békekancellárrá” akarja fazonírozni magát. Szerdán a Bundestagban határozottan kijelentette, nem fog Taurus rakétákat küldeni Ukrajnának.
Hangsúlyozom, helyesnek tartom, hogy változatlanul kivettem a részemet abból, hogy nem történt eszkaláció. Örülök, hogy ezekben a nehéz időkben felelősséget vállalhattam, mert biztos vagyok benne, hogy ez segített abban, hogy egy veszélyes helyzetben körültekintően és értelmesen cselekedjünk
– mondta Scholz.
Hogy egy Merz vezette, de az SPD-t is magában foglaló új német kormány pontosan milyen Ukrajna-politikát folytatna, egyelőre nehéz megjósolni.
amennyiben azonban Trump drasztikusan visszavágná az amerikai támogatást, úgy Németország lenne Ukrajna első számú támogatója,
miközben a német haderőn, a Bundeswehren is lenne mit javítani. Emellett az is nyitott kérdés, mi lesz a védelmi kiadásoknak a GDP 2 százalékon tartásával, ez ugyanis csak úgy valósulhatott meg, hogy Scholz még 2022-ben egy 100 milliárd eurós rendkívüli keretet hirdetett meg, amely azonban néhány éven belül ki fog futni.
Egy biztos, az új német kormány rendkívül nehéz kül- és biztonságpolitikai helyzetet örököl majd elődjétől.
Címlapkép: Friedrich Merz, az ellenzéki német Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke és frakcióvezetője a berlini kancellári hivatalhoz érkezik, hogy a kormányfővel tárgyaljon 2024. november 7-én. MTI/EPA/Filip Singer
