Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Az eredet
Fontos, honnan indulunk, de a terjedelmi korlátok miatt is rögzítem, nem a régmúlt történelmének széleskörű áttekintésére, vagy a biztonsági doktrínák kivesézésére törekszem. Általában a legkacskaringósabbnak ható esetek megoldása is a legegyszerűbb egyenes: a sztori vége mindig a pénz, a vagyon, a hatalom szükséges eszköze lesz, ez az emberi gyarlóság mozgatja a cselekedeteket úgy az egyén, mint az államok elvonatkoztatott életében. Nem csoda, emberek vezetik ezeket is. Tézisem szerint az Oroszországi Föderáció akkor döntött a fegyveres beavatkozásról Ukrajnában, amikor belátták, hogy az Európai Unió által meghirdetett „New Green Deal”, „zöldforradalom” és „kettős átmenet”
rövid időn belül radikális, az oroszokra nézve radikálisan rossz gazdasági változásokat eredményez.
A kölcsönös függőség és konjunktúra „gentleman’s agreement”-je abban állt az „Ostpolitik” évtizede óta, hogy a relatív olcsó fosszilis és nukleáris orosz nyersanyagok ellátják az európai ipar igényeit, a profitot pedig mindenki demokratikusan arra költi otthon, amire óhajtja. A németek leválása az atomenergiáról a Merkel-éra alatt, éles figyelmeztetés volt már akkor is az orosz stratégáknak, kulcsfontosságú befolyásolási eszközök hullanak így ki az orosz markokból. Majd ezt követte „a nagy Covid leállás”, minek árnyékában az EU 2019-2020-ban egyszer csak elkezdte maga kommunikálni, hogy a megújuló és alternatív energiákra való átállás a zöld célok mellett az EU energiafüggetlenségét is szolgálja! Kitől függünk? Az oroszoktól. Az EU tehát nyíltan deklarálta, hogy közép s hosszú távon, elvileg 2050-ig nagyrészt függetlenedik,
azaz maga mondja föl a korábbi biztonsági architektúra egyik lényegi elemét, gazdasági interdependenciájuk alapját.
A casus belli
Értékelésem szerint ez volt az a végső lökés, ami után reálisan meghozhatóvá vált az oroszok számára az a döntés, hogy hosszú évtizedekre fölégetik az Európával összekötő hidakat. Az EU egyoldalú, az oroszoknak kiutat nem mutató, véleményem szerint elhibázott politikájának és diplomáciájának eredményeként
megszűnt az az utolsó, addig elválaszthatatlannak tűnő kapocs, ami visszatartó erőt jelentett, ha nem is az orosz hadvezetés, de a pénzügyi tervezés számára.
Az EU időnként elítélte az oroszországi emberi jogi sértéseket, amiket persze az oroszok sértődötten vissza is utasítottak és kikértek maguknak, de boldogan fogyasztotta az orosz földgázt a német s francia vegyipar. Ez a „boldog békeidő” és cinkos összekacsintás szűnt meg 2020 táján és terelte a fatalitás felé az orosz stratégákat. S itt egyet tudok érteni Emmanuel Todd francia történésszel, az USA-nak igazán kapóra jött a történések ilyetén alakulása. Ezzel egy régen dédelgetett, biztonsági doktrínája egyik sarokpontját képező célját érte el, szinte ingyen. Mára meghaladottnak hittük, de ismét nagyon aktuális az a bonmot, miszerint az USA elemi külpolitikai és biztonsági érdeke a német ipar és az orosz nyersanyag egymásra találásának akadályozása, de minimum korlátozása és ellenőrzése.
Nos, az ukrajnai háború tökéletesen beteljesítette e szándékot.
2023 márciusában Chris Sununu, New Hampshire állam republikánus – akkor még az elnökjelöltséggel is kacérkodó – kormányzója érdekes értékelést adott a CNN-nek nyilatkozva. „Mintegy 50 milliárd dollárt tettünk Ukrajna támogatásába. Ezt az 50 milliárdot értsék úgy, hogy
anélkül győzhetjük le és tizedelhetjük meg az orosz haderőt, hogy egyetlen katonánkat is a harcmezőre küldenénk. Ez védelmi költségvetésünk kevesebb, mint 10 százaléka egy év alatt.
– mondta Sununu. Okos, lényeglátó, dörzsölt pasas, nem hiába nem lesz soha az USA elnöke véleményem szerint. Mitch McConnell, a Republikánus Párt szenátusi frakcióvezetője – a Hill emblematikus héjáinak rangidős reprezentánsa – 2023 decemberében, Zelenszkij washingtoni útja előtt tett hasonló érdekalapú, realista kijelentéseket.
Véleményem szerint tévesek azon narratívák, miszerint a republikánus elit és vezetés „elárulná az ukrán ügyet” és az oroszok kezére játszva nem támogatja majd hadifelszereléssel az ukránokat. Szerintem a republikánus félszívűség és akadékoskodó obstrukció a belpolitikának, a választásoknak és persze a demokrata Joe Bidennek szólnak. Egy bármilyen, de republikánus elnöknek ezen összegek dupláját is boldogan megszavazná a támogatói között előszeretettel az amerikai hadiipari komplexumokat is fölsorakoztató Vörös Elefánt (Republikánus Párt). Ki akarná elszalasztani azt a történelmi bejelentést, hogy „Én tettem tönkre Putyint és mentettem meg Amerikát az orosz befolyástól és fenyegetettségtől!”?
A hidrogén lehet a béke eszköze
Ezen gondolatmenetből fakadóan is, nem hiszem, hogy az USA-tól elvárhatná Európa, hogy az ukrajnai konfliktus tartós megoldásán fáradozzon.
Ha Európa le akarja zárni a kontinensen zajló vérontást, magának kell a tárgyalóasztalnál pozíciót fognia.
Ehhez képest ismét tett egy távolodó lépést attól az asztaltól!
Az EU Gázrendelete szabályozásokat tartalmaz az európai hidrogén iparra vonatkozóan is. Az Európai Parlamenttel kötött megállapodás értelmében a Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy kísérleti önkéntes mechanizmust hozzon létre a hidrogénpiac fejlesztésének támogatására. E mechanizmus célja a piacfejlesztés láthatósága, valamint a hidrogén iránti kereslet és kínálat felmérése lesz, amelyet az Európai Hidrogénbank tevékenységeinek keretében kell végrehajtani a már működő gázkereskedési platform mintájára. Ez eddig dicséretes és támogatandó, illeszkedik a „reziliencia”, „stratégiai autonómia”, „zöld átmenet” fogalmi körébe. A probléma, hogy az EU egyben azt is deklarálta, hogy bármilyen orosz eredetű hidrogén molekula is szankció hatálya alá esik. Véleményem szerint ez stratégiai hiba!
Nem túlzás kijelenteni, hogy
a hidrogén lehet az új béke eszköze, záloga.
Hogy miért?
- Nem fosszilis, és a meglévő vezetékeken – befektetéseket igénylő infrastruktúra-fejlesztést követően, de – nagy mennyiségben és biztonságosan szállítható energiaforrásról beszélünk.
- Minden tekintetben megfelel az EU zöld célkitűzéseinek, 2030-ra a blokk évi 10, 2050-re évi 40 millió tonna hidrogén előállítását és felhasználását prognosztizálja.
- És nem utolsó sorban az európai iparnak is megfelel. A németek és a franciák egyre nagyobb mértékben állítják át a termelő egységeket és az európai hidrogén-technikai fejlesztések és megoldások is konjunktúrában vannak.
2050-re az EU energiamátrixa várhatóan a megújulók – nukleáris – hidrogén hármasra fog épülni,
amiből a hidrogén mintegy 20%-kal veszi ki a részét.
A megújulóknál „csak” annyiban van szüksége Európának az Oroszországi Föderációra, hogy az orosz ritkaföldfémek és egyéb kritikus alap- és nyersanyagok nélkül nincs digitalizáció, nincs robotizáció, se automatizáció, nincs a napenergia termelést irányító mikrocsip és a szélkerék villanygenerátora sem. Alternatívája pedig Kína vagy Latin-Amerika és Afrika feltörekvő „demokráciái”. Tessék, lehet választani… de könnyen belátható, hogy
Európa reális érdeke az orosz nyersanyagellátás visszaállítása és az utánpótlás stabil, folytonos fenntartása.
A nukleáris energia urán alapú fűtőanyaga még nincs az EU-s szankciók listáján, s a kitettség miatt nem is lehet. A technológia egyelőre még nem oldotta meg, az orosz nukleáris fűtőanyag nélkül nem csak Európa, de most még Amerika is sötétben maradna. A hidrogén viszont rugalmas és alkalmazkodó, avagy rugalmasan skálázható, politikai eszközként is használható energiahordozó és –tároló.
Az ukrajnai háború megfékezése érdekében az EU-nak nyitva kellene hagynia ezt az utat az oroszok számára. Az új „gentleman's agreement” jegyében az oroszok vagy előállítják otthon a hidrogént és azt küldik be az ukrajnai vezetékrendszerbe, ahol bekeverik a hazai (inkább zöld) hidrogén-termelésükkel; vagy az oroszok a gázt küldik a csövön és az ukránok csinálnak belőle hidrogént, amit a végén az európai ipar és háztartások boldogan megvásárolnak és fölhasználnak. Ez lehet az új európai békearchitektúra egyik fundamentuma, az ipari méretekben is szállítható, természetbarát – és pláne a permafroszt olvadása miatt – a jövőben is nagy mennyiségben rendelkezésre álló energia. Enélkül meglehetősen kockázatos és vergődő évtizedek elé néz az európai ipar!
Nem szabad szankcionálni a hidrogént és az atomot
Az atom- és hidrogéniparnak szankciómentesnek kell maradnia, ez az EU alkualapja,
amivel oda lehet szólítani az orosz döntéshozókat egy tárgyalóasztalhoz. Ez az az EU-s álláspont, amivel még nem lövi lábon önmagát s a legkisebb arcvesztéssel tárgyalhat s ígérhet az oroszoknak. Az oroszok pedig csak így építhetik vissza megtépázott renoméjukat sok év alatt s szállhatnak ki az eljelentéktelenedésbe torkolló függőségi spirálból, és kerülhetik el, hogy végleg Kína és India kitartott páriái legyenek.
A világ többi része nem fogja ezt helyettünk megtenni, egyik nagyhatalomnak sem olyan elemi és sürgető érdeke ez, mint az EU-nak. S nincsenek kétségeim afelől, hogy ha Európa nem tesz lépéseket, a hidrogén iparban egyébként is élenjáró Nagy-Britannia kapva kap az idő múlásával az alkalmon, és érdekeit szem előtt tartva London kiépíti a hidrogén-gazdasági kapcsolatokat az Oroszországi Föderációval. A szükséges és megfizethető energia és nyersanyagok nélkül pedig nem érhetőek el a fentebb tárgyalt 2050-es EU-s célok.
A kétségkívül impozáns és idealista, komoly emberek számára inkább irreális és naiv, de mindenképp rosszul megtervezett és kivitelezett EU-s energiapolitika és annak kommunikációja az egyik függőségből a másikba sodorta a kontinenst. Az orosz földgáz és nyersolaj helyett most a jobbára amerikai és arab forrású LNG-re és kőolajszármazékokra szorulunk. Amíg a technológia nem engedi meg, az orosz irányban fennálló nukleáris kitettség adottság marad, s a fúziós-energia is messze még, a következő évtizedekre nem ad választ.
Azt azonban jól kalkulálhatóan előrevetíti, hogy
a 21. század végén, az új század elején ismét egy orosz „hiszti-háború” rázza meg a kontinenst, csak akkor az uránról és az atomenergiáról történő fokozatos európai leválás miatt.
Érdemes volna már most készülni erre, stratégiát alkotni és kialakítani együtt egy új mechanizmust, mert látható, hogy jártunk most, a fosszilis energiahordozók elhagyásának tervével. A cél nemes és hasznos, de a kivitelezés számos szempontból többet árt, mint használ és nem szándékolt, szekunder következményekkel jár. A New Green Deal kitalálóinak és az EU stratégáinak nyilván nem állt szándékában az ukrajnai mészárlás, de a folyamatok nem megfelelő kezelésével, ha akaratlanul is, de hozzájárultak a helyzet eszkalálásához.
Meglehet, javaslatom számos szakértő számára túlon túl obskúrus és pragmatikus, vagy akár cinikus lehet, de mindenképp realista és stratégiai jövőképet nyújt. A kereskedés a diplomáciai párbeszéd alapja, csak ezáltal juthatunk közös nevezőre és fejlődhetnek és mélyülhetnek a politikai kapcsolatok.
Összegzés
Európa több okból is nagyot profitálhat a hidrogénipar felemelkedésével:
- a hidrogéntechnológiában nincs (még) stratégiai lemaradása a kontinensnek;
- Európa az amerikai és arab LNG-től részben függetlenedik;
- az oroszokkal újra építhető a nyersanyag-kapcsolat - ennek egyik első eleme lehet a hidrogén ipar, és ha valami, ez hatalmas lökést adna különösen az osztrák, holland és német iparnak;
- ez megalapozhatja az új európai biztonsági architektúrát
– az évi sok tízmillió tonnás hidrogén üzlet kellő alap, amit kölcsönösen védeni érdemes;
- és az EU betarthatja zöld céljait és vállalásait – bár részint a metodológia szerint „szürke”, azaz fosszilis felhasználásával nyert hidrogénből, de ezt a kis kompromisszumot érdemes és meg is kell hozni.
A döntésekhez két dolog kell, gumi gerinc és erős gyomor!
– idézte pályám elején egy mentorom. Kétségtelenül erre lesz szükség annál a tárgyalóasztalnál is, ahol Európának reális és vonzó ajánlatot kell tennie a fegyvernyugvás, a békeszerződés, az új európai biztonsági architektúra, a biztonság és stabilitás garantálása érdekében. Az EU visszafordíthatatlanul átalakul, Ukrajna független és újjáépítendő „vegyes zóna”, amúgy meg „business as usual” a jövőben is, csak immáron hidrogénnel.
Címlapkép forrása: Shutterstock
