Joe Biden demokrata elnöknek finoman szólva sem jött jól az izraeli-palesztin konfliktus: bár az amerikai fegyveres erők a korábbiakhoz képest csak minimális létszámban vannak jelen a régióban, a tradicionálisan demokrata-párti fiatal liberális-baloldali értelmiség egy éve tüntet a Washington által Izraelnek nyújtott támogatás, tágabb értelemben pedig Izrael palesztinok felé tanúsított bánásmódja ellen.
Elsőre talán meglepő lehet, de sem Harris, sem pedig Trump kampányában nem tekinthető „toplistásnak” a közel-keleti helyzet. Ennek több oka is van:
- Ahogy azt fentebb említettük, az elmúlt bő harminc évben ennyire kevés amerikai katona még nem tartózkodott a régióban.
- Az amerikaiak mindennapi életére hatással levő olaj és gázárak a konfliktus hatására ingadoznak ugyan, de történelmi változásokról nem beszélhetünk.
- Ráadásul az Egyesült Államok területén komolyabb iszlamista támadásra sem került sor.
A fentiektől függetlenül természetesen mindkét elnökjelölt programjában szerepel a közel-keleti helyzet, sőt, néhány dologban még egyet is értenek. Nézzük, mit gondol Harris és Trump a régióról.
Izrael: ahol nagyobb az egyetértés…
Az izraeli-palesztin konfliktus a két elnökjelölt programjában alapvetően hasonlóan jelenik meg: mind Trump, mind Harris többször és egyértelműen kifejezte, hogy támogatja Jeruzsálem jogát az önvédelemre. A részletekben azonban már korántsem ekkora az egyetértés.
Harris fő programpontja egy mielőbbi tűzszünet kicsikarása a harcoló felek között. Joe Biden jelenleg regnáló elnök lényegében a konfliktus tavalyi kirobbanása óta igyekszik valamiféle tűzszünetet, illetve az izraeli túszok szabadon engedését elérni, mindezidáig azonban sikertelenül. Harris ezt a politikát folytatná.
Trump ezzel szemben Izrael egyértelmű és fölényes győzelmét támogatja.
Több nyilatkozatában is világossá tette, hogy a Hamász és a Hezbollah legyőzéséhez „minden szükséges eszközt” hajlandó Jeruzsálem rendelkezésére bocsáltani. Mindemellett magára rendszeresen „Izrael legjobb barátjaként” hivatkozik.
Bár tény az, hogy a volt elnök saját elképzelései szerint a világ majd minden fontos vezetőjének a „legjobb barátja”.
Harris nyilatkozataiban ugyanakkor megjelenik valami, ami Trumpnál egyáltalán nem: a demokrata elnökjelölt elismeri a palesztin népet sújtó humanitárius katasztrófát, megválasztása esetén pedig komolyabb segélyezési programot ígér, míg republikánus kihívója a palesztinokról egyáltalán nem nyilatkozik.
Teljes az egyetértés ugyanakkor abban, hogy Washington és Izrael kiemelten fontos szövetségesek, illetve mind a két elnökjelölt üdvözölte Jahja Szinvár Hamász-vezér likvidálását is. A bilaterális kapcsolatok terén a legnagyobb különbség Benjamin Netanjahu személyében rejlik: Harris és stábja igyekszik eltávolodni az Izraelben és az Egyesült Államokban sem éppen népszerű izraeli miniszterelnöktől, Harris kommunikációjában nem Netanjahu, hanem az „izraeli nép” Amerika barátja.
Abban tehát alapvetően nincs meglepetés, hogy a felek hogyan állnak a Biden-kormányzat örökségéhez:
Harris finomhangolna, de folytatná a megkezdett utat, Trump szerint ugyanakkor a demokraták csak elnyújtják a háborút az ingadozó hozzáállás miatt.
A republikánusoknak mindemellett van egy ütőkártyájuk is: hivatkozhatnak a Trump által legründolt, Izrael közel-keleti pozícióját stabilizálni kívánó Ábrahám-egyezményekre, amelyek – ha csak időlegesen is – valóban hatékonyak voltak. Erre a republikánus nyilatkozatok most még rá is tesznek egy lapáttal: két újabb csatlakozót ígérnek, Marokkó és egy második állam személyében, de róla később...
…és Irán, ahol kisebb
Meglepő módon abban, hogy Irán mekkora veszélyt is jelent az Egyesült Államokra, nincs túl nagy egyetértés: a Harris-kampány egyértelműen Teheránt jelöli meg a legkomolyabb ellenfélként, Trump azonban ennél valamivel pragmatikusabb hozzáállást tanúsít a perzsa állam irányába.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a republikánus jelölt nem tekint ellenfélként Teheránra: Trump többször is nyilatkozott arról, hogy az ellene indított merényletkísérletek mögött Teherán áll, olyan nyilatkozathullámot azonban tőle hallhattunk, mint Harristől, sőt, az exelnök szerint az egész izraeli-iráni csörte a Biden-adminisztráció hibája, míg az ő elnöksége alatt jóval békésebb volt a helyzet.
Sirens continue to sound across Israel amid an Iranian missile attack. Some media reports in Israel suggest that over 100 missiles have been launched in the attack. pic.twitter.com/BJ8R3H6XSw
— Emanuel (Mannie) October 1, 2024
Valamelyest ironikus módon Trump és stábja éppen azzal vádolja a jelenlegi kormányt, hogy nem gyakorolnak kellő nyomást Teheránra, miközben Harris éppen a perzsa államot tekinti az országra leselkedő legnagyobb veszélynek.
Ezen a ponton elképzelhető, hogy egy esetleges demokrata győzelem esetén Harris eltávolodna Biden irán-politikájától.
Vannak ugyanakkor egyezések a két elnökjelölt elképzeléseiben, ezek között pedig egészen komoly pontok is szerepelnek.
Mindkét jelölt üdvözölte az Irán által pénzelt Hezbollah vezetőjének, Haszán Naszr Alláhnak a likvidálását, bár hasonlóan a palesztinokhoz, a Harris-kampányban a libanoni civilek szenvedései is komolyabb szerepet kapnak, mint Trumpnál. A republikánus jelölt a libanoni lakosságról nem igazán nyilatkozik, Harris komoly összegekkel támogatná az újáépítést.
Teljes az egyetértés abban is, hogy Irán nem juthat atomfegyverekhez (bár ebben a Biden- és a Trump-adminisztráció is egyetértett). A demokraták nagyban építenek arra, hogy éppen Trump volt az, aki 2015-ben kiléptette az Egyesült Államokat az iráni atomegyezményből, ezzel teret engedve Teherán nukleáris programjának. Trump magától szokatlan módon ezen a téren önkritikát is gyakorol:
az elnökjelölt kijelentette, hogy ha megválasztanák, újratárgyalná az atommegállapodást, mivel annak hiánya „beláthatatlan következményekkel járhat”.
Végezetül érkezzen az igazi meglepetés: míg Harris Iránra úgy tekint, mint az Egyesült Államok legnagyobb ellenfelére, addig Trump nem kisebb ígérettel állt elő, mint hogy behúzná a perzsa államot az izraeli kapcsolatok normalizálására létrehozott Ábrahám Egyezményekbe, mindezt ráadásul „nagyon rövid időn belül” megtenné.
Az iráni külpolitika egyik legfontosabb, 35 éve változatlan alappillérje az, hogy harcolni kell az amerikai befolyás, és az Izraeli területszerzés ellen. Bár Teherán időről időre pragmatikus megoldásokat talál a konfliktus kezelésére (például leülnek tárgyalni Washingtonnal az atomprogramról, vagy szólnak Jeruzsálemnek, hogy rakétázni fognak), annak az esélye, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság elismeri Izraelt szuverén államként, rettentő csekély.
Arról természetesen nem lehet teljes bizonyossággal nyilatkozni, hogy a nyertes jelölt a fenti ígéreteknek mennyiben tenne eleget (Trump esetében már láthattuk, hogy a választások előtt és után nem feltétlen ugyanazok a prioritások). Az mindenesetre már most is kijelenthető, hogy mind Jeruzsálemben, mind pedig Teheránban árgus szemekkel fogják figyelni a választási eredmények alakulását.
Címlapkép forrása: Brandon Bell/Getty Images
