A Közel-Kelet az egyik leggyorsabban népesedő térség a világon, a iszlám közösségeket viszonylag magas születési arányszámok (TFR) mellett alacsony halálozás jellemzi, így a népesség folyamatosan növekszik. Ez a kijelentés néhány évtizeddel korábban mindenféle ellenvetés nélkül megállta a helyét, az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változások következtében azonban már egyáltalán nem lehet kijelenteni, hogy egyöntetűen a tágabb iszlám világra vagy a szűkebb arab térségre ez igaz lenne. Bár számos országban még mindig a reprodukcióhoz szükséges szám felett van az érték, már több olyan hatalom is ismert, ahol egyértelműen 2,1 alá kúszott be a TFR. Hozzá kell tenni, hogy egyáltalán nemcsak a születés-halálozás egymáshoz viszonyított arányán múlik ez ország társadalma, hanem a ki- és bevándorláson is.
Az izraeli-palesztin konfliktusban elsődlegesen a helyben élő népek, így a zsidók, palesztinok, cserkeszek, beduinok, örmények és más kisebb csoportok érintettek, viszont éppen az elmúlt időszakban világossá vált, hogy a tágabb térségre is hatást gyakorol. Bár a háború az olyan országokban sem marad véleményezés nélkül, mint a gazdag Szaúd-Arábia, vagy a térség legnépesebb hatalma, Egyiptom, mégis valódi ütésváltások eddig leginkább iraki, iráni, jemeni, libanoni és szíriai – többségében síita – szervezetek között történtek.
Érdemes ennélfogva az ezekben az országokban élők demográfiai helyzetét átnézni, különös tekintettel a szomszédos államokra, így Libanonra és Szíriára.
1. Libanon
Libanon sokáig csak „a Közel-Kelet Svájcaként” volt ismert, annak sokszínű társadalma, virágzó bank és pénzügyi szektora, valamint a nyitott és toleráns berendezkedés miatt szívesen érkeztek az országba a turisták. Az idill aztán 1975-ben egycsapásra megszakadt, a 15 éven keresztül tomboló polgárháború pedig alaposan összekuszálta az erőviszonyokat, a demográfiai hatásokról nem is beszélve. Bár az események felületes bemutatását is hosszú oldalakon keresztül lehetne ecsetelni, a lényeg, hogy leggyakrabban vallási és etnikai vonalak mentén zajlottak a harcok. A másfél évtizedes összecsapásokat követően sikerült egy konszenzusos megállapodásra jutni, amelyben a helyi maronita keresztények, a szunnita muszlimok, a síita muszlimok és a görögkatolikusok is politikai szerephez jutottak. A korábbi állapotokat viszont már nem sikerült visszaállítani, Libanon megmaradt a Közel-Kelet egyik krízisországának, ahol az állandó politikai konfliktusok gazdasági problémákkal párosulnak, ráadásul mindezt a társadalmi válságok teszik még kaotikusabbá. Libanonban ugyanis az elmúlt években jelentős mértékben növekedett a lakosság, viszont ebben jelentős szerepe volt a szír és a palesztin menekültek tömegeinek. Mára a lakosság közel 30 százaléka nem helyi állampolgár.
Az Izrael elleni konfliktus tekintetében viszont kiemelkedik a Hezbollah, a libanoni síita iszlamista mozgalom, amely jellemzően az iszlám második legnagyobb ágából toborozza a tagjait.
Lebanon's Religious Demographics An Arab country that has the most diversity. pic.twitter.com/uLDKP2lSmT
— Vintage (Maps) October 12, 2023
Az egyébként sem túl egyszerű etnikai-vallási helyzetet alaposan felkavarta a 2011-es szíriai polgárháború kirobbanása utáni menekülthullám. Az egyre súlyosabbá váló összecsapások elől milliós tömegekben hagyták el otthonaikat a szírek, rengetegen pedig a szomszédos, biztonságos helyig menekültek, ami Libanon volt. A tömeg folyamatosan növekedett, a csúcson 1,5 milliónál is több szíriai állampolgár élt az országban, változatos etnikai és vallási összetételben. Ennélfogva szinte lehetetlen pontosan megmondani, hogy mekkora arányban élnek síiták az országban. A Pew Research Center adatai szerint körülbelül 60-40 arányban alkotnak többséget a muszlimok a keresztényekkel szemben, az iszlámhívőket tovább bontva, pedig körülbelül azonos mértékben oszlik meg a síiták és a szunniták közötti arány – kisebb csoportot alkotnak még a síitákhoz sorolt alavita és a drúz kisebbség is.
A libanoni állami adminisztráció nyilvántartása viszont – éppen a kényes politikai egyensúly miatt – a szavazókat vallási alapon is számon tartja, ebben pedig a trendeket is követni lehet. Az országban a helyzet elég egyértelműnek tűnik 2011 és 2018 között, és mindegyik csoport esetében jelentős létszámnövekedést jeleztek. Létszám tekintetében a legnagyobbat éppen a síiták érték el, így egyértelműen ők lettek a legnagyobb vallási kisebbség az országban, a részarányuk viszont még így sem éri el a 30 százalékot. Fontos kiemelni, hogy ez csak a felnőtt, szavazásra jogosult lakosságot mutatja, a gyerekeket nem, ebben pedig rögtön éles különbség rajzolódik ki: a síiták és a szunniták aránya is megközelíti az egyharmadot az országban, míg a keresztények éppen csak megelőzik őket. Ez azt mutatja, hogy a gyermekvállalási kedv nagyon eltérően mozog, és ameddig a keresztények esetében alacsony ez az arány, addig a muszlimok körében viszont kifejezetten magas. Ez egyértelműen a jövőben a társadalmi részarányok felborulását vetíti előre, ezzel pedig egy újabb etnikai polgárháború lehetősége villan fel. Izrael számára ez sem egy ideális forgatókönyv, mivel
Jeruzsálem érdeke a stabil, kiszámítható ám megosztott Libanon, ám az különösen aggodalmakra adhat okot, hogy éppen a síiták megerősödését vetíti elő egy esetleges konfliktus.
A népességre vonatkozó pontos információkat viszont nehezíti az a tény, hogy Libanonban utoljára 1932-ben tartottak népszámlálást, azóta gyakorlatilag minden csak becslés, vagy nem hivatalos statisztika. Mivel az apparátus továbbra is aggasztó helyzetben van Bejrútban, ezért egyelőre nem is várható, hogy érdemlegesen megváltozik a helyzet, ebben az ország déli részén dúló háborús események, és a többnyire síita területeket érintő bombázások sem tesznek túl jót. A teljesen eltérő előrejelzéseket jól mutatja, hogy született olyan tanulmány is 2019-ben, amely úgy számol, hogy a keresztények részaránya stabilizálódni fog, nem fog tovább csökkenni a jövőben. Mindezt arra alapozza, hogy a libanoni kivándorlás csökkenni fog, valamint a muszlimok gyermekvállalási kedvében is jelentős visszaesés figyelhető meg. Összességében a libanoni állami instabilitás, a belső töredezettség és a hatalmi küzdelmek miatt nem reális, hogy az itteni lakosság a jelenleginél sokkal nagyobb veszélyt jelentsen Izraelre. Ennek oka egyszerűen az, hogy a Hezbollahnak is vannak felső határai, ráadásul jelenleg a szervezet nagyon súlyos károkat szenvedett, amely bizonyosan évekig tartó újraépítkezést fog igényelni, bár ebben a konfliktus végső kimenetele is számítani fog.
2. Szíria
Az Izraellel szintén konfliktusban álló Szíria demográfiai szempontból egyszerre jelent problémát mégis nyugalmat Jeruzsálem számára. Ebben a legfontosabb tényező tagadhatatlanul az, hogy Damaszkusz az elmúlt évtizedben végletesen meggyengült, a kormányerők máig nem tudják az ország egészére kiterjeszteni az ellenőrzésüket, és bár valamelyest alábbhagyott a harc, mégis állandóak az összecsapások és bombázások az országban. Ez a helyzet önmagában kedvez Jeruzsálemnek, hiszen a vele ellenséges Szíriának egyszerűen nem a zsidó állam van az elsődleges fókuszában, hanem a belső problémák megoldása. Azt viszont nem lehet elfelejteni, hogy Szíria lakossága a polgárháborút megelőzően jóval nagyobb volt, mint Izraelé, és milliós nagyságrendben menekültek el az országból, egyre többen érkeznek vissza a harcok visszaszorulásával. Ez pedig újra népesedési lendületet adott az országnak.
Syria has had more of its population displaced (about 60%) than any other country in recent historyDisplaced Syrians inSyria 6,300,000Turkey 3,400,000Lebanon 1,000,000Jordan 660,000Germany 530,000Iraq 250,000US 33,000 pic.twitter.com/TuBS3OZcJ7
— Conrad (Hackett) January 30, 2018
2011-ben Szíria lakossága magasabb volt, mint 20 millió, majd az évtized közepében és második felében körülbelül 18 millióra esett vissza. Arról, hogy most pontosan mennyi az ország lakossága, eltérő számokat olvasni, egyes adatszolgáltatók szerint még nem érték el a háború előtti 20 milliós értéket, mások szerint már meg is haladták azt, 23, 24 millió fő körül. A számok hátterében az a tény áll, hogy a szülőképes korban lévő emberek hagyták el a legnagyobb arányban a területet, így a visszatérők között is ők vannak sokan. Az óvatosan rendeződő helyzet azt eredményezte, hogy ismét növekedett a gyermekszületések száma, ráadásul ebben egyelőre nem is látszódik éles trendváltozás. Ami viszont Damaszkuszban fejfájásra adhat okokat az nem más, minthogy közben a termékenységi arányszámok folyamatosan csökkennek.
Az országban 1980-ig még a világ élvonalába tartozó 7-es értékek felett volt a TFR, majd stabil csökkenéssel mára 3-as értékek alá esett a szám.
Ebben a visszatérők tömegei sem hoztak változást, azóta is csökkenés látszódik. Az ellentétesnek tűnő logikában az a csavar, hogy a születési arányszámot mindig az adott pillanatban az országban élő szülőképes korú nők száma szerint számolódik, tehát a visszatéréssel megnövekedő születési számok ugrása nem jelentett automatikusan aránynövekedést is. A trend a teljes iszlám világban jellemző, várhatóan Szíriában is azt fogja eredményezni, hogy lassan lecsökken a reprodukciós mérték környékére, így a társadalom növekedése is megáll. Ez viszont várhatóan csak később következik be, 2050-re körülbelül 34-38 milliós ország lesz. Ki kell emelni viszont, hogy Szíriában a polgárháborúnak továbbra sincs vége, a helyzet feszült, így van esély az összecsapások intenzív kiújulására, ami ismét felboríthatja a helyzetet.
A kérdést bonyolítja, hogy társadalmi-vallási tekintetben is mennyire megosztott az ország: vegyesen élnek keresztények, síiták, szunniták, drúzok. Az arányokat illetően szintén csak becslésekre lehet támaszkodni, az viszont bizonyosa, hogy a szunniták teszik ki a többséget, a lakosság körülbelül kétharmadát. 13-15 százalékos a síiták aránya (és még ezen belül is több szektára oszlanak), és a szírek egytizede keresztény. Mivel ebben nem várható jelentős változás, ezért Izrael számára egy újabb libanoni helyzet állt elő: Szíriában még a (egyelőre kilátástalannak tűnő) polgárháború konszenzusos lezárása is hasonló helyzetet teremtene mint a szomszédban.
A harcok hatásait évtizedekig nem tudná kiheverni az ország, miközben folyamatosan a kényes kisebbségi viták elfajulásától kellene tartania.
Így tehát Jeruzsálemben nagy valószínűséggel még hosszú ideig nem kell attól tartani, hogy a demográfiai túlerővel Szíria képes lesz jelentős nyomást gyakorolni Izraelre. Ettől még a titkosszolgálat nem veheti le a szemét szomszédjáról, mivel egy, a Hezbollahhoz hasonló radikális iszlamista szervezet bármikor kinőhet, vagy éppen a szélsőségesek terjeszkedhetnek erre. Ráadásul ebben még a fő támogató, Irán is érdekelt lenne.
3. Irán
Térjünk is rá röviden Iránra. A síita iszlám egyértelmű központja, a vallási tanok alapján szerveződő hatalom demográfiai szempontból sokszorosan lekörözi Izraelt, ameddig Teherán ellenőrzése alatt közel 90 millióan élnek, addig a tízmilliós zsidó állam ezzel képtelen versenyre kelni. A jövő is kedvező lehet az iszlám világ középhatalmának, 2050-ig minden előrejelzés további emelkedést mutat, 100 millió feletti ország lehet. Vannak negatív trendek is, így a TFR jelentős visszaesése és a társadalom lassú elöregedése. Ezzel együtt is Irán a jövőben is sokszorosan meg fogja előzni Izraelt.
Amiért mégsem beszélhetünk arról, hogy Jeruzsálemnek éppen az ősi Perzsia demográfiája jelentené a legnagyobb fejfájást az nagyon egyszerű: közel ezer kilométer választja el a két országot egymástól.
Ez ráadásul nem is a legkellemesebb térség, mivel terméketlen sivatagok és már így is rendkívül sűrűen lakott folyóvölgyek jellemzik azt. Arra tehát egyáltalán nincs esély, hogy irániak milliói özönlik el a Földközi-tenger partvidékét. Sokkal inkább azt lehet mondani, hogy a korábbiakhoz hasonló, korlátozott technológiai és emberi segítségnyújtás fogja jellemezni a kapcsolatokat Teherán és a helyi síiták és iszlamisták között.
A Izraelt időszakosan Jemen felől is támadják a húszik, ám esetükben szintén az az érvényes, mint Iránnál: egyszerűen túl messze vannak, így az akcióik a jövőben is kimerülhet néhány rakétatámadásban, a demográfiai túlerő felcsillantására nincs esély.
Izraelnél hiába van többszörös számbeli túlerőben a palesztinokat támogató, nekik akár fegyveres segítséget is nyújtó – többségében síita – iszlám lakos, pusztán a demográfiai jövőkép miatt nem kell Jeruzsálemnek a tágabb környezetből valódi problémával számolnia. Az is világosan kirajzolódik, hogy mindegyik országban népcsoportok és vallási közösségek egész kavalkádjából áll össze a társadalom, ez pedig állandóan óvatosságra inti a politikai vezetőket, hogy Izraelnél jóval közelebbi probléma is bármikor beüthet.
Mindazonáltal a demográfia kérdése egyáltalán nem elhanyagolható, és az izraeli vezetőknek folyamatosan szemmel kell tartaniuk ezeket a trendeket is.
Főleg azért, mert bár a palesztin ügynek és a Hamásznak – Teherán jelentős nyomására – a síiták az elsődleges támogatójuk, ennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy az országot továbbra is a „muszlimok tengere” veszi körbe. Ennek jelentősége a 2011 elején a Közel-Keleten végigsöprő felkeléshullámnál, az „arab tavasznál” mutatkozott meg. Több, addig megdönthetetlennek hitt vezető bukott meg és alakult át gyökeresen az addigi status quo. Bár ez akkor Izraelre nem jelentett veszélyt, nem biztos, hogy ez a jövőben is így marad.
Címlapkép forrása: Morteza Nikoubazl/NurPhoto via Getty Images
